„1990 novemberében négy kocsmatöltelék az egyik pécsi krimóban elhatározza, hogy punkzenekart alapít. Így is lett.” – Olvasható a zenekar weboldalán és azóta szokás őket a magyar punk rock egyik leghíresebb zászlóshajójaként, Magyarország elsőszámú punkzenekaraként emlegetni. A 25 éves jubileum óta két stúdióalbumot hallhattunk tőlük (Pont- 2015, Nihilista Rock ’N’ Roll- 2017), valamint 2020-ban megjelent a második kizárólag József Attila versfeldolgozásokat tartalmazó anyaguk is, a „Csókol Attila…”. Cikkünk apropója a múlt hét csütörtöki újdonság, a „Rohanunk a forradalomba”.
ZSK – HassLiebe, avagy a tökéletesen fogyasztható punk rock-élmény (lemezkritika) /02.22./
2023. február 10-én új albummal jelentkezett a berlini ZSK, HassLiebe címmel.
Vodka for Kids: DiSMiSFiT-lemezkritika (02.01.)
A pécsiek számára biztosan ismerős név a Vodka for Kids, ugyanis 2021 óta a srácok tartják mozgásban a helyi gitározós-kiabálós zenét fogyasztó közösséget. Tavaly tavasszal érkezett meg a csapat második kislemeze, a DiSMiSFit. Alábbiakban a legutóbbi anyag dalai kerülnek terítékre egymás után, de aki már ismeri a VOTKA címre keresztelt debütáló EP-t az nagyjából sejtheti, hogy mire számíthat.
A ki nem alvó fáklya – Vented: Cruelty And Corruption-lemezkritika (12.31.)
December 16-án, nem kevés munka és megpróbáltatás után, végre becsörtetett a Vented nevű amerikai-magyar koprodukciós metal-zenekar első nagylemeze, a "Cruelty And Corruption"!