Elsőbálozók voltunk az idei Alpárfeszten, amelyen betekintést nyerhettünk a zenei felhozatal mellett az underground közösségbe is. Habár nem ismeretlen számunkra ez a terep, mivel főleg feltörekvő zenekarokról és zenészekről írunk, illetve ebben a közegben érezzük magunkat otthonosan, mégis sok újdonságot tartogatott számunkra Lakitelek. Ahogy arról rövidesen szó lesz, 2025 még csak az ismerkedés éve volt – már csak azért is, mert nem minden alakult a terveink szerint -, de cserébe annál inkább meggyőződtünk arról, hogy nem véletlenül egy nagyon szerethető és jó elképzelésekkel teli eseménye az Alpárfeszt a nyári program-cunaminak.
Alpárfeszt 2025
A fesztivál időpontja: 2025. július 3-5.
Helyszín: Lakitelek - Tőserdő
Mielőtt még rátérnék a napokra külön-külön, szeretnénk megemlíteni, hogy a szerkesztőségünk sajnos nem tudott jelen lenni a fesztivál legelső napján. Ebből adódóan, ha valaki egy csütörtöki fellépő produkciójára kíváncsi, érdemes lehet lecsekkolnia a többi Alpárfeszt-beszámolót is: Fesztiválozva nyaralni közönséggé váló fellépőkkel: több szemszögből az Alpárfesztről (Lángoló); Paff a bűvös sárkány, földrengés és Romanes eunt domus (Ópiumbarlang).
Az első pillanatokról és benyomásokról
Ha nem is vagyunk általában olyan pontosak, mint az atomóra, de ezen a napon velünk voltak a tömegközlekedés istenei és sikerült leérnünk az első fellépő időpontjára. Egy kellemesebb sétát követően eljutottunk a buszmegállótól a fesztivál helyszínéig, útközben pedig elkönyveltük magunkban, hogy minden adott a mindennapokból való kiszakadáshoz, hiszen mind a környék, mind a sátrazás élménye lehetőséget teremt a “Vissza a természetbe” filozófia kiéléséhez. Az autóskemping egyszerre volt nosztalgikus és egyszerű, de annál nagyszerűbb. A sátraink felállítását követően nem is vártunk tovább a jósággal, megindultunk a fesztivál szíve felé, hogy lecsekkoljuk az első fellépőt, illetve azt is, mi minden található a színpad közvetlen közelében. (Wolfy)
Mit fogyaszt a fesztiválozó?
A tökéletes fesztiválélményhez nélkülözhetetlen a minőségi zene mellett az is, hogy legyen mivel hidratálni, és hogy ne kényszerüljünk Bear Grylls-féle módszerekre, ha valami harapnivalót szeretnénk. A Borracho-nak köszönhetően mindenki megtalálhatta a neki megfelelő étket, hiszen a vega- és vegán opciókra is gondoltak. Az ételek kapcsán nem kezdenénk gasztrobloggerkedésbe, de annyit leírhatunk, hogy a hamburgerezéssel és a burritózással is elégedettek voltunk, kellően jólesett mindkettő. A folyadékbevitel miatt sem kellett aggódnunk, annak számos megejtése biztosítva volt az Alpárfeszten. A fesztivál árai egyáltalán nem érződtek lehúzásnak, a választék meg bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy ne keletkezzen komolyabb hiányérzetünk. Annak különösen megvolt a bája, hogy szinte minden egy helyen volt, hiszen egy hideg sörre vagy egy ütős hamburgerre/burritóra várva is figyelhettük a színpadot, illetve így a közönség jelenléte is egy területre összpontosult. (W.)
Zöld, de mennyire?
Jogosan felvetődhet, hogy az Alpárfeszten milyen szinten valósul meg a környezetbarát fesztivál-koncepció. Hosszas fejtegetésekbe nem kezdenénk, viszont azt megjegyeznénk, hogy nem egy hangzatos, de üres vállalásról beszélhetünk, hanem egy őszinte és becsülendő igyekezetről. Aki ismeri azt, hogy milyen keretek között mozoghatnak egy hasonló fesztivál szervezői az anyagiakat tekintve, minden bizonnyal nem vár el egy ökocentrumot. A Rock the Planet-sorverseny, a szelektív gyűjtés, a szemétszedés, a rehoparak használata, a növények ültetése, illetve önmagában a környezettudatosságra-ösztönzés mind egy szuper kezdeményezés részei és az Alpárfeszt hű a “zöld” jelzőhöz. (W.)
Első nap: július 3. (csütörtök)
Csütörtöki menetrend
15.00 Mhorai
16.00 Colmena
17.00 Pandora's Curse
18.00 Polytrip
19.00 Black Störk
20.00 The Void
21.00 Endre
22.00 Milokey
23.00 Révész
Amint arra kitértünk, az első nap idén kimaradt, de bízunk benne, hogy jövőre első pillanattól az utolsóig bemutathatjuk az Alpárfesztet. A Mhorai és a Colmena által két olyan banda nyitotta a fesztivált, akikről biztosan tudjuk, hogy minőségi zenét képviselnek. Fun fact, hogy az első Wayo-s beszámoló is a Mhorai csapatához köthető, azaz ők megkérdőjelezhetetlenül különleges helyet foglalnak el a szerkesztőségünk szívében. Visszakanyarodva Lakitelekre, az egy teljesen jó lépés volt a szervezők részéről, hogy egyből – a koncertélmény szempontjából – megbízható és az underground viszonyokat tekintve némileg ismertebb zenekarokkal fogadták a fesztiválozókat. Egy erős nyitány igazán csábítóan hathat, meggyőzve többeket arról, hogy az első perctől érdemes jelen lenni. Az első nap felhozatalából még az EndrE triójához volt szerencsénk a 2025-ös Alpárfesztet megelőzően. A szegedi stoner formáció egy sajátos, és nem mellesleg kiemelten ajánlott szereplője a hazai színtérnek, tehát általuk is csak még izgalmasabbnak hangzott a július harmadikai program. Nem csak a felsorolt bandák miatt fáj a szívünk az első napért, a többiek kihagyása egyenértékűen sajnálatos. Szeretünk új emberekkel és zenekarokkal együtt dolgozni, megismerni az underground különböző szegleteit, tehát reméljük, hogy mindenkivel lesz alkalmunk találkozni egy koncerten vagy egy fesztiválon a későbbiekben! (W.)
Második nap: július 4. (péntek)
Pénteki menetrend
09.45 Reggeli kezdő hatha jóga Pannival
12.30 Gitárkurzus Blanár Leviel és Köteles Mátéval
----------------------------------------------------
14.00 Mortal
15.00 Vorlorn
16.00 Illicit Passenger
17.00 This must be love
18.00 Tengeri Püspök
19.00 Komodo
20.00 Barbears
21.00 Nova Prospect
22.00 Dystopia
23.00 Killer Mendez
00.00 Azutmaga
Az Alpárfeszt második napját a Mortal (nem azonos a ’90-es években létezett keresztény industrial metal bandával, de mindenképp megérdemel egy próbát) és a Vorlorn nyitották, utóbbi egészen kellemesen hátborzongató black/melodeath témákat hozva az egyre forróbb délutánba. Nem vettem volna zokon, ha az underground ezen irányzatát későbbi időpontokban is képviselik mások, és hogy esetleg a sötét hangulathoz társuljon némi sötét égbolt is, de több hasonlóhoz nem igazán volt szerencsénk.
Ami viszont valódi szerencse volt, az az, hogy nem maradtunk le az Illicit Passengerről. Az elég furán vette ki magát, hogy a Vorlorn kíméletlen témái és hörgős vokáljai után egy funk rock alakulat foglalta el a színpadot, de ennél furább együttállásokat is lehetett tapasztalni a line-upban – sose szerveztem még fesztivált, biztos nem egyszerű úgy összeállítani a fellépők sorát, hogy az ne eredményezzen hangulatingadozásokat, úgyhogy erről igazából egy szavam sem lehetne. Annál több lenne az Illicit Passengerről, akik le sem tagadhatnák, hogy odáig vannak John Frusciante, vagy épp Mike Patton munkásságáért. Az ő koncertjük indította be igazán a napot, és az egyre tüzesebben sütő napsugarak ellenére is sokan csápoltak előttük. Remélem, hallunk még róluk, nemsokára érkezik velük egy interjúnk is!
Az őket követő This Must Be Love, ha jól értettem, egy helycsere révén került a második nap negyedik helyére, ami nem feltétlenül volt szerencsés helyzet. Egész kellemes, kommersz gitáros popzenét játszottak, amihez a legtöbbeknek akkor és ott nem igazán volt meg a hangulata, de ez nem rajtuk múlt.
A veszprémi Tengeri Püspökre már csak a neve miatt is kíváncsi voltam. Bár a zenéjükkel ezidáig elkerültük egymást, a nevük ismerősen csengett, bár nem voltam benne biztos, hogy valahol Veszprémben csíptem el őket élőben, csak nem emlékeztem rá, vagy pedig az idei Fishing on Orfű felhozatalának tanulmányozása közben jegyeztem meg őket magamnak. (Orfűn sajnos biztosan nem hallhattam és láthattam őket, a Vizsgaidőszak néven ismert mitológiai szörnyeteggel folytatott élethalálharc miatt…) Amikor a beállás alatt Alice In Chains-riffeket nyomtak, már sejtettem, hogy rosszak nem lehetnek, aztán magam is meglepődtem, mikor meghallottam a saját számaikat. Azt leszögezném, hogy szeretem a „skizofrén” zenéket, és a progresszivitásnak sem vagyok az ellensége, sőt, de a Tengeri Püspök továbbgondolt sludge-grunge egyvelege élőben elég nehezen emészthetőnek tűnt. Azonban annyira épp eléggé megfogott, hogy kíváncsivá tegyen a lemezeikre, amiken keresztül számomra sokkal jobban átjött az elképzelés, és ennek fényében már a fellépésüket is jobban tudom értékelni. Most pedig már ott tartok a velük való ismerkedésben, hogy csak ajánlani tudom őket!
A pénteki nap első nagyágyúja a Komodo volt. Végre valaki, akit nem csak ismerünk, hanem biztosra is vehetjük, hogy rohadt jók lesznek! A srácok pedig valóban felszántották a színpadot, nem kímélve sem embert, sem Istent. Sok minden változott náluk, amióta – közel két éve – utoljára lehetőségünk nyílt beszélgetni a srácokkal, én például először láttam őket élőben Virág Ervin énekessel, akinek sárkányüvöltései szinte eggyé váltak a varánuszmetal fogalmával. Abszolút, mindent elsöprő erővel rengették meg Tőserdőt, nem is csoda, hogy az aznapi legnagyobb tömeg valószínűleg az ő játékidejük alatt jelent meg közvetlenül a színpad előtt a sátrak, büfék és padok helyett. Az idei Alpárfesztről talán hiányzott néhány olyan legfelső polcos név, akiknek az egyszeri fesztiválkedvelő meglátja a nevét a kiírásban, és azonnal rohan bérletet váltani, de a Komodo nagyszerűen be tudta tölteni ezt az űrt, bizonyítva, hogy készen állnak rá, hogy őket is egy ligával magasabban jegyezzük a jövőben.
Hasonló szerepet töltött be a Nova Prospect is, akiknek a pénteki napon a leginkább vártam a fellépését. Az első szám közepére értünk a színpadhoz, ahol rögtön gyanús lett, hogy az ének szól, de Besnyő Gabriella énekesnő sehol… Aztán hirtelen az arcomban találtam a mikrofont, ahogy Gabi megtalált a tömegben, hogy megénekeltessen! Abba jó érzékkel választott bele, hogy olyat nézzen ki magának, aki történetesen beszámolót fog írni a koncertről, de kiszúrhatott volna egy olyan számnál is, aminek esetleg még a szövegét is tudom, mert ebből így egy olyasmi performansz sikeredett a részemről, mint amikor Jason Newsted egy 1992-es Metallica koncerten azóta elhíresült módon szabotálta a Seek And Destroy-t. Talán utóbbi nagyobb eséllyel marad meg az utókor számára is. A Nova Prospect azonban velem ellentétben nem vallott szégyent, uralták a színpadot és az éjszakát. Hogy én milyen sokáig hittem azt, hogy ez a zenekar nem több, mint holmi frontcsajos Leander Kills… Szerencsére ez már régen volt, azóta pedig egy alapos paradigmaváltáson estem át, de ha ez eddig elmaradt volna, az Alpárfesztes koncertjük már biztosan meggyőzött volna. Külön dicséret illet a Nova Prospectet azért a megdöbbentő energiáért, amit a deszkákra vittek, hiszen pár nappal korábban a Rockmaratonon léptek fel, és onnan siettek Lakitelekre – nem bántam volna, ha velük együtt kicsit több fesztiválozó is áttette volna ide a székhelyét.
A Barbears nagydarab, szőrös férfiak zenekara, és ennek megfelelően nagydarab, szőrös férfiaknak szóló stoneres groove/sludge metalt játszik. (Lábjegyzet: az egyetlen zenekar, amiről biztosan tudom, hogy nagy mennyiségben árul 4XL-nél nagyobb pólókat, az a Crowbar – akiktől szerintem zeneileg is sokat lestek el az urak…) Náluk például már elég rendes headbangelésből vehettük ki a részünket mi is, ezzel alátámasztva, hogy lehet akármilyen vegyes egy fesztiválon a felhozatal, a sallangmentes nehézfémzenék rajongóihoz fogható nincsen. Őszre ígérik a második lemezt, amiből most igyekeztek annyi dalt elnyomni, amennyit csak lehetett. Senkit ne érjen meglepetésként, ha a szóban forgó anyag majd kap itt egy igazán jó kritikát!
A pénteki napot a Dystopia, a Killer Mendez és az Azutmaga zárták. Vári Gáborék nem véletlenül kapták a főműsoridőt, hiszen hatalmas bulit csináltak, és nem feledkeztek meg a Black Sabbath zenetörténelmi búcsúkoncertjéről sem, egy feldolgozással tisztelegve a mesterek előtt. Az éjféli posztrock (a duó saját bevallása szerint instrumentális stoner rock) koncert az Azutmaga jóvoltából pedig egy jó levezetés volt a zúzások után, mindenki ivott rájuk egy utolsó sört, táncolt még egy jót, majd irány rekreálódni a szombatra! (Skinny)
Harmadik nap: július 5. (szombat)
Szombati menetrend
09.45 Reggeli kezdő hatha jóga Pannival
12.00 Énekkurzus Oláh Zsolttal
----------------------------------------------
13.00 The Founder's tale
14.00 Emerico Blaise
15.00 Látó
16.00 Califortune
17.00 Warchief
18.00 IKK
19.00 Angertea
20.00 Muddy Roots
21.00 Darkmess
22.00 Markoláb
23.00 Doggiven
00.00 Last
A harmadik napon az Úr megteremtette a szárazföldet, aminek mi különösen örülünk, mert lehet rajta Alpárfesztet rendezni – a torkok amúgy sem maradtak szárazon. A napot a fiatal The Founder’s Tale nyitotta, akik igazán kellemes csalódást okoztak azzal, ahogyan a szettjük alatt a poposabb megközelítésű számoktól egyre jobban átmentek a stoneres hard rock területeire. Én simán be mertem volna tenni őket későbbre is, hogy a saját átvedlésükkel hidat képezhessenek a szombati nap könnyebben emészthető fellépői (mint például az akusztikus szólóakt Emerico Blaise vagy a funky rockban kimondottan erős Califortune) és az undergrounderek között. Annak pedig külön örülök, hogy a zárónapon több női zenészt is láthattunk a színpadon, és nem csak énekesként: a The Founder’s Tale-ben basszusgitáron, míg a később fellépő IKK-ban gitáron és dobon varázsoltak hölgyek.
A Látó talán az egész idei felhozatal legegyedibb együttese voltak, komolyan nem emlékszem, hallottam-e már hozzájuk hasonlót. Atmoszferikus, sludge-os zenéjükkel és hangulatos hangbejátszásaikkal nem csak koncertet, hanem előadást láthattunk tőlük – egyes zenei megoldásaik az avatatlan fülek számára idegenek, vagy legalábbis kevésbé konvencionálisak lehetnek, de egy bizonyos holtponton való átlendülést követően mindez különösen magával ragadóvá válik. Ők már a szombat zúzós arcát képviselték, hasonlóan a Warchief-hez, az IKK-hoz, az Angertea-hez, a Muddy Roots-hoz, a Darkmess-hez és a Markoláb-hoz.
Ha azt mondod, „experimentális grunge metal”, azt mondom, Angertea. Ha azt mondod, zseniális basszusgitáros a hazai színtéren, azt mondom, Peralta Miguel. Ha pedig azt mondod, hogy nem kéne az Angertea-ről írnom, mert túlságosan rajongok értük – hát, lehet, hogy igazad lenne. Igyekszem is rövidre fogni a velük kapcsolatos ömlengést, ahogy annak sem szentelek túl sok szót, hogy milyen méltatlanul kevesen álltunk a színpad előtt – tudom a pontos számot, de jobban örülnék, ha nem tudnám. Minket, a „kiválasztottakat” legalább annyira lenyűgözött Mihály Gergely ólomsúlyú riffelése és Miguel mester leutánozhatatlan futamai. A valódi ajándék pedig a Black Sabbath – Tool medley volt, amiben a Sober-be váltottak át a tiszteletadásnak is felérő Symptom of The Universe-ből. Utóbbi számot anno a Sepultura is feldolgozta, a Chaos A.D. lemezükön. Azt az albumot a brazil gigászok diszkográfiájában a Roots követte, az Angertea-t pedig…
…a Muddy Roots. Őket sem hinném, hogy különösebben be kéne mutatni, hiszen több, mint 6 éve járják a poros országutakat, s közben néhány igazán jó hard rock albumot is letettek az asztalra. A nevüket sem a Seputól, hanem az azonos nevű, benzingőz áztatta bluesfesztiválról kapták, Lemmy-től és a Motörhead-től pedig rengeteget tanultak Mundi Csabáék. Az Alpárfeszten bizonyították, hogy már most sokkal előrébb tartanak, mint az elődzenekarnak tekinthető Burning Full Throttle valaha is tartott – számomra biztosan. Igazi dirty rock&roll, ami minden „Sörfesztivál” fantázianevű rendezvényről elengedhetetlen kéne legyen, de a 2025-ös Alpárfeszten is az egyik legemlékezetesebb koncertet adták. A bonyolultabb dallamok kedvelőinek rögtön utánuk a Darkmess bariton gitáros hentelése jelenthetett felüdülést. A mitológiamániás extrém metalosok szettjének központjában a tavalyi Chronos album dalai álltak, s mivel a szóban forgó lemez bivalyerős lett – 2024-ről végül nem készültek szerkesztőségi toplistáink, de az enyémen rajta lett volna –, hibáról szó sem lehetett. Mondjuk azt be kell vallanom, hogy amikor a merchpult megrohamozásakor kinéztem magamnak egy sapkájukat, teljesen abban a hitben voltam, hogy egy másik zenekar logójára sikerült lecsapnom – hogy kire, azt fedje jótékony homály. Sosem fogom megbánni, hogy valaha bizalmat szavazta, a Darkmess-nek! Ha pedig az egész Alpárfesztről egyetlen dalt hallgatsz meg, az a Clean State legyen – szívesen!
A Darkmess-t és a Markolábot követő Doggiven simán lehetett volna a műsorszórás rendjének egy újabb áldozata – 360 percnyi válogatott kíméletlenkedés és zúzás után nagy önbizalom és bátorság kellett ahhoz, hogy egy blues banda színpadra tudjon állni, de egyiknek sem voltak híján. Végül az este kellemes meglepetése lettek, királyok kutyái helyett a kutyák királyaként vették birtokba a színpadot színes és ízes lélekrockjukkal. A napot és a fesztivált pedig a Sánta Zola és Virág Ervin neveivel fémjelzett szupergrupp, a LAST küldte el aludni, de előtte még jól felpörgették a népet – egy Rage Against The Machine tribute szettel. Így ért véget az idei Alpárfeszt – még szinte ott érezzük magunkat, de már várjuk a jövő évit! (S.)
Alpárfeszt 2025 – tapasztalatok, következtetések és a zene közösségteremtő erejének tökéletes megnyilvánulása
Ahogy azt már mások is megjegyezték, az Alpárfeszten a fellépők ugyanúgy ott állnak a színpad előtt, mint bárki más. Nem csak hallgatják, de biztatják is egymást, egy nagy, összetartó családot képezve. Ennek a családnak lényegében mindenki a része, az is, akinek még minden új. Na és akkor maradjunk az újdonságoknál! Az biztos, hogy rengeteg olyan bandával lehet összefutni, akik nagyon távol állnak a mainstreamtől és még keresik az áttörés lehetőségét, vagy csak szimplán élvezetből zenélnek és minden más hab a tortán. Az, hogy egy ízig-vérig underground fesztivál az Alpárfeszt, mindenképpen jó és szüksége van a színtérnek az ehhez hasonló, tartósan fennálló eseményekre, viszont a hosszabb távon létezéshez elengedhetetlen, hogy minél több új embert ragadjon meg a line-up, akár néhány húzónév felvillantásával. Voltak olyan bandák, akik vállukra vették a hangulatteremtés édes terhét és sikeresen előhúztak majdnem mindenkit a fák és bokrok, illetve a sátrak és faházak közül. A második napon egyértelműen ilyen volt a Komodo vagy például a Nova Prospect, és még lehetne másokat is említeni. Ennek ellenére megfogalmazódott bennünk, hogy egy-két nagyobb érdeklődést kiváltó zenekar jól jött volna (valószínűsíthető, hogy a párhuzamosan zajló Rockmaraton következtében kisebb volt a mozgástere a szervezőknek), de akár a friss feltörekvőkkel való kísérletezés is komolyabb figyelmet kaphatna, ha ez egy járhatóbb út. Biztosak vagyunk abban, hogy a tehetséges, szárnyaikat bontogató formációk többségének imponáló egy Alpárfeszt fellépési lehetőség, tehát volna kikből meríteni. Természetesen nincs végtelen mennyiségű szék és nem kaphat helyet mindenki, a szervezőket pedig megilleti, hogy azokat a bandákat hívják, akiket szeretnének. Ennek ellenére örülnénk minden olyan merész – és persze reális – lépésnek, ami még több embert repítene le Lakitelekre, ahogy annak is, ha a korábbi évekhez hasonlóan legalább egy-két hazai szinten populáris formáció is tiszteletét tenné a fesztiválon. Egy másik észrevétel, ami már némileg felvetődött, az a műfajok váltakozása. Helyenként egy hullámvasúton éreztük magunkat, ami hirtelen le-, majd felfelé ment. Itt is szeretnénk hozzátenni, hogy komoly kihívás összeállítani egy fesztivál menetrendjét, pláne ennyi bandával és volt nem egy remek húzás – például az Azutmaga-zárás pénteken -, azonban a túlságosan éles váltások megtörhetik a délutánok és esték ívét. Na és hogy miért tartottuk annyira fontosnak, hogy ezekre kitérjünk? Az Alpárfeszt egy csodás fesztivál, az pedig, hogy sajtósként jelen lehettünk mi is, nagy megtiszteltetés számunkra. Szívügyünknek érezzük a fesztivált sorsát, és emiatt úgy véljük, hogy jobb felvetni mindazt, ami adott esetben segíthet a fejlődésben és a még teljesebbé válásban. A fesztiválon tapasztaltak alapján megállapítható, hogy nem kell félni a közönség kiöregedésétől (bár véleményünk szerint a zene amúgy sem korhoz kötött), hiszen van utánpótlás. Sok a fiatal és láthatóan megvan az őszinte lelkesedés az Alpárfeszt irányába. A szervezőkön látszik, hogy szeretik, amit csinálnak, és hogy a közösség is szereti a munkájuk gyümölcsét. Mint mindennél, úgy itt is jót tesz az élmények, az építő jellegű és reális kritikák megfogalmazása, ahogy az is, ha minél többször idézzük fel ezeket a napokat. Az első bálunk garantáltan nem az utolsó volt, és jövőre még nagyobbat szeretnénk szippantani az Alpárfeszt levegőjéből, hiszen az underground eseménynaptár egy kötelező állomásáról beszélünk, ahová mindig hazatérhetnek azon fesztiválozók és zenekarok, akik a hidden gem-ek felfedezéséért és az önfeledt zenéért élnek. (W. & S.)
Alpárfeszt
Nyitókép: Drapkó Péter (@drap_korp)
by: Skinny & Wolfy
W a y o 