Új klipes dallal jelentette be immáron kilencedik stúdióalbumát az ausztrál The Amity Affliction. Ez lesz a banda első lemeze az Ahren Stringerrel történt szétválás óta.
A srácok folytatják menetelésüket az újonnan kitaposott ösvényükön. Az Ahrennel folytatott szappanoperába nem mennék bele, tértem rá ki korábban, tavalyi visszatérő daluk, az “All That I Remember” kapcsán. Ahol az is bizonyossá vált, hogy a Kingdom of Giants-ből leigazolt Jonathan Reeves kiváló választás arra, hogy elődje nyomdokaiba lépve segítsen a zenekarnak egy új fejezetet nyitni. Érkezett is most viszonylag a semmiből egy friss ropogós nóta, a “House of Cards”. (Nem, ez nem egy Szabyest feldolgozás te buta!) Az új albumra sem kell ám sokat várni. Az azonos címmel megjelenő 12 számos lemez április 24-én érkezik a Pure Noise Records gondozásában. Témáját tekintve a lemez és title track folytatja, illetve jobban kibontja azt, amiről előző kislemezük is szólt. Az énekes Joel Birsch így nyilatkozott róla a Wall of Soundnak adott interjúban:
“Az album azt dolgozza fel, hogy anyám hogyan itta a halálba magát. Vége. Pont.”
Ezzel egyidejűleg egy európai turnét is bejelentettek a Silent Planet, Varials és Orthodox zenekarok társaságában. Kis hazánkat most elkerülik úgyhogy átfésülhetitek a plakátot, úgy sem fogjátok megtalálni őket. (🐰🥚) Mentségükre szóljon, tavaly a Parkway Drive oldalán, 2024-ben pedig headlinerként is tiszteletüket tették nálunk. Aki szeretné, legközelebb a bécsi állomáson csípheti el őket.

House of Cards track list:
- 1. VIDA NUEVA
- 2. KICKBOXER
- 3. HOUSE OF CARDS
- 4. HEAVEN SENT
- 5. BLEED
- 6. BREAK THESE CHAINS
- 7. BESO DE LA MUERTE
- 8. SWAN DIVE
- 9. SPEAKING IN TONGUES
- 10. AFTERLIFE
- 11. REAP WHAT YOU SOW
- 12. ETERNAL WAR

The Amity Affliction
Szerző: Elekes Roland
Hozzászólás