Az ausztrál pop-metalcore zenekar, a Melrose Avenue Taste című EP-jével robbant be a köztudatba, azonnal felkeltve a rajongók és a dallamos, mégis erőteljes hangzásvilágot kedvelők figyelmét. A zenekar frontembere Vlado Saric, mellette Mitchell Black és Shawn Mayer gitároznak – Mayer a háttérvokálban is közreműködik –, dobosuk pedig Jed McIntosh. Hangzásuk Saric dallamos énekét átütő screamekkel ötvözi, mindezt pedig lendületes, riffközpontú, erőteljes hangszerelés kíséri.
Tavaly bemutatkoztak az európai közönség előtt, a zenekar azonban 2026-ban visszatér. Az amerikai és ausztrál turnétervek mellett ismét Európa felé veszik az irányt, és megmutatják az itteni rajongóknak is, milyen a hamisítatlan Melrose Avenue-s hangzás. A srácokkal az elmúlt évek felgyorsult tempójáról beszélgettünk és arról, hogyan élték meg ezt az intenzív időszakot.
Melrose Avenue
Vlado Saric - ének
Mitchell Black – gitár
Shawn Mayer – gitár/háttérvokál
Jed McIntosh – dobok
A zenekar megalapítása előtt mind a négyen más irányból érkeztetek, mégis eszméletlenül jól működik a kémia köztetek. Emellett mégis jelen vagytok, mint egyéniség is az egészben. Mi volt az, ami mind annyiótokban közös volt, ami összehozott titeket?
Egyszerűen annyira jól passzolunk egymáshoz személyiségben és az életcéljaink tekintetében, hogy az egész valahogy nagyon természetesnek hatott. Mindannyian vidám, nyitott srácok vagyunk, akik imádnak hülyéskedni. Ami a zenei hovatartozásunkat illeti, mindannyian szeretjük a keményebb zenéket, és ehhez jön az egyéni hátterünk – amelyet különböző műfajok formáltak –; ezek összessége adja a Melrose Avenue hangzását.
Pont a nagy pandémia második felében indultatok, amikor valaki vagy előnyt tudott kovácsolni a közösségi média jelenlétből, vagy éppen óriási mélységeket élt meg. Bár elsőre úgy tűnhet, ti az előbbi kategóriába tartoztok, aki követi titeket, tudhatja, hogy nagyon komoly időszakokon is túl vagytok. Mit szabadít fel bennetek a Melrose Avenue-höz tartozás? Mi az, amit a zenekar hozott az életetekbe?
Célt adott nekünk, és teret, ahol mindannyian kifejezhetjük, kik is vagyunk valójában. A Covid mindenkinek nehéz időszak volt, de választhattunk: a mélyponton ragadunk, vagy valami csodálatosat hozunk ki belőle. Ez olyasvalami, amit mindannyiunknak érdemes megtenni a nehezebb időszakokban is. Tovább kell menni, és a citromból limonádét csinálni. Persze ettől nem lesz könnyebb, de sokkal értelmesebbé teszi az életet, ha már megpróbáltatásokkal nézünk szembe.
Pop-metalcore-ként jellemzitek a stílusotokat. Úgy gondolom, manapság kevésbé lényeges az egy zenei kategóriába való besorozódás, az viszont átjön, hogy bármit is csináltok, abban benne van a lelketek. Mik azok az érzések, amik meglátásotok szerint a 10-15 évvel ezelőtti punk/rock/emo zenekaroknál erőteljesebben jelen voltak és ti is szeretnétek átadni a közönségnek?
Kifejezetten szeretjük összemosni a műfajokat – ez nem egy előre kitervelt dolog, egyszerűen így alakul, ahogy zenekarként fejlődünk és formálódik a saját hangzásunk. Szerintünk a punk/rock/emo zenekarok attitűdje ma is ugyanúgy megállja a helyét: szókimondó, nyers, őszinte. Mi is ilyenek vagyunk, és számunkra pontosan ezt jelenti ez a műfaj.
Az új számotokkal, a Taste-tel megszólítjátok a dark romance-os booktokker közösséget, de valahol ebben ott van egy mélyebb réteg, hogy mik azok az akár kicsit tiltott gondolatok vagy megélések, amikhez a zene kapocs tud lenni. Ti hogy látjátok, mi az, ami a legnagyobb hatással van a hallgatóitokra, és miket hívnátok belőlük legszívesebben elő?
Szeretünk olyan dolgokról beszélni, amiket sokan gondolnak, de kevesen mondanak ki. Bármennyire is merésznek és szokatlannak tűnik egy ötlet vagy érzelem, biztosak vagyunk benne, hogy még sokan gondolkodnak vagy éreznek hasonlóképpen. Szeretjük a tabunak számító témákat behozni, mert így normalizáljuk és természetesebbé tehetjük ezeket a hallgatók számára.
Nem szerénység azt állítani, hogy a Melrose Avenue már megalakulásakor berobbant. Már sokan ismertek titeket korábbról is, így az, hogy egyszer csak már az Ice Nine Kills-szel léptek fel, aztán pedig saját turnét hirdettek Amerikában és Európában, igazi siker, de valahogy mégis nagyon természetesnek és helyénvalónak tűnik. Mennyire tudtátok feldolgozni ezt, és titeket mi tud igazán jól lehorgonyozni, mi az, ami segít megélni a nyugodtabb hétköznapokat?
Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen gyorsan beindult a zenekar. Ez a komplett teamünk, a csapat és legfőképp a hallgatók érdeme. Mi csak négy srác vagyunk, akik zenélnek és próbálják kihozni magukból a legtöbbet – és ha ez tetszik az embereknek, márpedig úgy tűnik, hogy igen (haha), annak csak örülni tudunk.
Ahhoz, hogy két lábbal a földön maradjunk, amikor befejezünk egy turnét, mindenkinek megvannak a maga tevékenységei: autók, edzés, állatok, filmek – igazából bármi. De most még abban a szakaszban vagyunk, hogy teljes erőbedobással nyomjuk, mert egyszerűen élvezzük:)
Hogy néz ki egy próba az új dalok előtt, kinek mi a szuperereje, amikor alkotásra kerül a sor?
Shawn főleg a zeneszerzésben aktív, Vlado a dalszövegeket írja, Mitch inkább a gitártémákra fókuszál, Jed pedig a dobtémákat rakja össze. Mindenkinek megvan a maga területe, és bár néha közösen is belefolyunk az írásba, többnyire maradunk a saját részeinknél.
Mi az, amit bármilyen messze is juttok, szeretnétek megőrizni magatokból? Mi kell szerintetek ahhoz, hogy ne csak a rajongók, de ti is a lehető legjobban érezzétek magatokat zenélés és turnézás közben?
Mindannyian fontosnak tartjuk, hogy alázatosak maradjunk, és ne veszítsük el ezt a gyermeki lelkesedést. Amikor ennyire felgyorsulnak az események, könnyű elfelejteni, honnan indultunk. Ezért igyekszünk megőrizni a friss, kíváncsi és alázatos szemléletet.
Mik a jövőbeli tervek, és a még meg nem megvalósult vágyak, amik elérése úgy igazán motivál? Van olyan konkrét karrierbeli esemény, gyerekkori álom, amit akár egyénileg, akár csapatszinten szeretnétek elérni?
Mindannyian imádnánk, ha valamikor arénakoncertet adhatnánk – egy ekkora tömeg energiája egészen elképesztő lehet. De őszintén szólva számunkra az a legfontosabb, hogy az emberek továbbra is szeressék a zenénket és eljöjjenek megnézni minket. Teljesen mindegy, hogy tízen vannak vagy tízezren, mi ugyanazzal a lendülettel és lelkesedéssel állunk színpadra!
A dalaitok mesterien ötvözik a szexit a mélységgel és a poklot a felemelkedéssel, és azt hiszem, ezzel nagyon sokan tudnak azonosulni. Volt-e, és ha igen, mikor olyan koncertetek, ahol úgy éreztétek, “igen, megcsináltuk”, vagy olyan “aha” pillanat, ahol a zenétek olyan módon olvadt össze a közönséggel, hogy ebben teljesen fel tudtatok oldódni?
Ez turnéról turnéra, koncertről koncertre változik – néha a Body Bag robban igazán nagyot, máskor a Through Hell alatt énekli mindenki teljes erőbedobással a szöveget. Minden egyes alkalommal meglep minket, hogy bizonyos dalokat milyen elképesztő hangerővel énekel a közönség.
Idén nyáron ismét Ausztriába látogattok, ezúttal a Novarock fesztiválra. Mik az eddigi tapasztalataitok az európai közönséggel, és mit árulhattok el az idei terveitekből; mi a következő, amit izgatottan várhatunk?
Imádjuk Európát, az ottani közönség elképesztő – hangos és szenvedélyes, pont, ahogy szeretjük. Számíthattok még több koncertre, rengeteg új dalra, nagyobb volumenű látványvilágra, és arra is, hogy először hallhattok majd élőben néhány, eddig kiadatlan számot.
Melrose Avenue
by: Kocsis Viki
W a y o 
Hozzászólás