Szinte napra pontosan két éve, hogy megjelent az ausztrál srácok előző self-titled nagylemeze, melyet jól meg is turnéztattak. A végeláthatatlan fesztiválozások (bezzeg ide nem jöttek:() és vendégszereplések után most olybá tűnik, itt az ideje, hogy új fejezet kezdődjön a zenekar életében. A startpisztolyt pedig legújabb számuk, a Black Sheep dörrenti el.
A perth-i székhelyű metalcore formáció mindig is a kockázatvállalásról és a kísérletezésről volt híres. Sosem volt két ugyanolyan anyaguk. A blackened deathcore egyik alapművének számító Neverbloomtól egészen a metalcore formulát tökéletesítő How To Survive A Funeralig volt itt minden, shakespeare-ien melodramatikus piano/violin core, interdimenzionális szerelmi történetet megfestő djent lemez, legutóbbi 2024-es nagylemezükkel pedig belekóstoltak a manapság igencsak népszerű újhullámos progresszív metalcore-ba. Igaz, hármas nagylemezük, a Worlds Apart szintén hasonlóval próbálkozott, de az egy sokkal érzelgősebb, atmoszferikusabb megközelítést használt, (Na meg 2017 lassan tíz éve volt, úgyhogy fogadd el, hogy öreg vagy és vedd be a gyógyszereid [Insert „tata” or „mama” here]), míg a jelenlegi éra a futurisztikus, elektronikus hangzásra gyúrt inkább, a modern élet rákfenéit megénekelve. Mivel ez tagadhatatlanul népszerű recept manapság, sokat lendített előre a zenekaron, akik érezhetően egyre feljebb másznak azon a bizonyos létrán. A banda tagjai csak idén olyan előadókkal közösködtek, mint például a Boundaries, 156/Silence vagy a We Came As Romans. A vokalista Sean Harmanis nem is olyan régen még Chris Motionless (Motionless In White) és Will Ramos (Lorna Shore) társaságában lépett színpadra. Az egyre növekvő figyelmet kihasználandó végre megindultak a legújabb album cycle fogaskerekei. Már utalgattak rá az ausztrálok, hogy felvették az anyagot, a kérdés már csak az volt, mikor húzzák meg a ravaszt. Most pedig itt az első hírnök, a Black Sheep képében. A dal hangzásra az előző lemez prog metálos irányvonalát követi, azonban megfejeli egy kifejezetten nyugtalanító, sötét atmoszférával és néhány egészen érdekes dalszerkezeti megoldással. Sean és Alex Reade kémiája továbbra is kifogástalan. Nick McLernon riffjátéka továbbra is tanítani való. Hiába gondolom úgy, hogy a Make Them Suffer akkor a legerősebb, amikor az érzelmekre és a drámára gyúr, el kell ismerni, hogy bármilyen zsanrába nyúl is bele, azt végtelen igényességgel és profizmussal teszi. A videóklip groteszk és mocskos. Hangulatra a Bruce Campbell-féle Evil Dead 2-t juttatva eszembe.
Az olyan kérdésekre, mint hogy mikor jelenik meg az album, és hogy a jelenlegi formulát fejleszti tovább vagy esetleg visszakanyarodik a gyökerekhez, folytatva az Old Souls lemezen abbamaradt Neverbloom Saga-t, egyelőre nincsenek válaszok. A Black Sheep alapján még semmi sincs kizárva, de a minőségre valószínűleg nem lesz panasz.
Make Them Suffer
szerző: Elekes Roland
Vélemény, hozzászólás?