Az egri pop-punk banda a tavaly nyáron kiadott "Ketten" című dalukhoz forgatott egy rendbontó bringás klipet, melynek helyszíne a zenekar otthona, azaz Eger városa.
Tavaszindító stoner-kislemez a Muddy Roots-tól – Íme a “The Die is Cast”!
Március elsején megérkezett a Muddy Roots legújabb alkotása, a "The Die is Cast", azaz a kőbányai próbatermek egyik legfrissebb terméke. Na és hogy milyen lett az EP? A zenekar tagjai szerint csak egy 1978-as Ford Bronco, néhány teve és egy hosszú alagút kell a végeredmény megragadásához, de talán pont ezért érdemes lehet meglesned, mit is jelent ez pontosan!
Végek és vágyak – Új dal a The Milfglue-tól!
A szolnoki banda ismét egy új számot húzott elő a kalapból, melyhez szokás szerint egy klip is érkezett. Középpontban az élet felnőttfilmes fináléja!
Egzisztenciális szorongás mindhalálig – Megérkezett a Damnation első nagylemeze!
Tegnap megjelent a magyar death metal formáció debütáló albuma, a Fátum, mely egy kiváltképp sötét, szorongással teli negyvenhárom percet kínál a hallgatóknak. A tízdalos lemez a Pest Records gondozásában látott napvilágot.
Kézen fogva a lángtengerben – Premieren a Shapeless Faces legújabb klipje!
Pénteken felavatta a Tisztítótűz című dalt a budapesti alternatív rock banda, melyhez ma megérkezett a hangulatteremtő videoklip is.
A kezdet újragondolása – Új köntösbe bújt a Vihar Után legelső dala!
Az eredetitől eltérő megvalósítást kapott a budapesti posztrock banda "A Tölgy is meghajol" című száma, mely a zenekar márciusban megjelenő albumán már "For even the Great Oak bows" elnevezéssel szerepel. A műfaj szerelmesei egyszerre ízlelhetik meg egy nem mindennapi történet elejét és legújabb fejezetének egyik ékkövét.
A virtuális világ rabláncán – Új dal az EVERFLASH-től!
Az EVERFLASH tagjai a tavalyi évet követően újból megmutatják, mire képesek "A Dal" elnevezésű tehetségkutató műsor keretei között. A 2024-es kiadásban a "Nyisd ki a szemed!" című számmal törekednek a lehető legjobb eredmény elérésére a 2023-as évad döntősei.
A gyűlölet északi szele – Premieren a Billog legújabb száma!
Megújult felállással, és nem mellesleg majdnem két évtized elteltével ismét egy magyar nyelvű dallal jelentkezett a Billog. Íme a "Mindörökre"!
Új Midller-dal a változni akarásról
Egy hete jelent meg a "Keresem", a szolnoki Midller legújabb alkotása. A klippremier óta a banda begyűjtötte a Fáklya Rádiónál a "Hét Zenekara" címet is, köszönhetően a húzós riffekkel tarkított single-nek.
Felező: Mi történt a hónap első felében? – 2024/Január
Újra eljött az idő, hogy egy Felező keretei között meglessük a hónap első felének történéseit. Szemügyre vettük a hazai és külföldi bejelentéseket, megjelenéseket és egyéb más releváns fejleményeket, hol a magyar sajtó segítségével, hol közvetlenül tájékozódva. Nézzük, mi történt az év első tizenöt napján!