A Tre Lunatic új single-lel jelentkezett „Talán” címmel, amely a 2024-ben megjelent „Lent” című lemez második utóéleteként érkezik. A zenekar három éve aktív, a dalírás és megjelenések terén eddig is folyamatosan dolgoztak, de most már élőben is egyre többször lehet velük találkozni: idén tavasszal elindultak első turnéjukra a Divent. és Mindgate zenekarokkal, amelynek budapesti záróbulija május 23-án lesz az Instant-Fogas Komplexumban.
Egy dal a fiók mélyéről – Megjelent a Szellem legújabb száma, a “Nem végeztem még”
Előfordult már veled, hogy rábukkantál egy korábbi alkotásodra és rájöttél, hogy messze több van benne, mint amit elsőre kinéztél belőle? Ugyanez a helyzet a Szellem mai napon kiadott dalánál, a "Nem végeztem még"-nél is! Ha szereted a pop-punkot és a 2000-es évek nosztalgiáját, garantáltan nem fog csalódást okozni.
A káosz sosem alszik – Újabb dal jelent meg a Needless harmadik nagylemezéről
A Láncok Ura eljött, hogy igába hajtson mindenkit, és átvezessen minket az alkonyatba. Íme a Twilight Cradle, a hazai progresszív death metal formáció legfrissebb alkotása, melyhez egy klip is érkezett!
“A legrosszabb dolgokat az élet ingyen adja”- Új dallal jelentkezett a We Came As Romans
Nagyon úgy néz ki, hogy a húsvéti nyúl idén egy új We Came As Romans szinglit tojt a nagyérdemű számára, de idejekorán kiejtette a kosarából. Mi ez, ha nem "balszerencse"? (Már akinek)
Why are you so saxy, Sleep Token? – Kezdetét vette a brit banda legújabb fejezete
Egy bő hatperces dallal jelentkezett a Sleep Token, melyben Gabi Rose (Bilmuri) is szerepet kapott a szaxofonjával. Az Emergence kiadásával párhuzamosan a zenekar bejelentette, hogy a következő nagylemezük május 9-én fog megjelenni.
A hibáink mocsarába ragadva – A Derelict megjelenésével kezdetét vette a Needless új korszaka
Múlt hét pénteken új dalt avatott a progresszív extrém metalban utazó Needless. A Derelict a zenekar következő zenei korszakának első előfutára és egyben közelgő harmadik albumának első fejezete, mely az olasz Inertial Music kiadónál fog megjelenni 2025 első felében.
Ígéretes évnyitó a Say It Anyway-től – a Mascara Mess-szel kalandokkal teli évet nyit a zenekar
A dél-walesi/dél-nyugat-angliai pop-rock zenekar, a Say It Anyway egy igazi fülbemászó dallal tért vissza! 2025. január 23-án megjelent vadonatúj kislemezük, a Mascara Mess, ami nyári slágerük, a Vampires után ezúttal a nyers érzelmek és az erőteljes történetmesélés világába kalauzolja hallgatóit.
A Promising Start to the Year from Say It Anyway – The Band Kicks Off an Adventure-Filled Year with Mascara Mess
South Wales/Southwest UK-based pop-rock band Say It Anyway is back with a true earworm, releasing their brand-new single, Mascara Mess, on 23rd January 2025. Following the upbeat summer hit Vampires, the band now takes a deeper dive into raw emotion and powerful storytelling.
Stílusos évzárással vesz lendületet a Kertekalatt a következő esztendőre
Az ünnepi időszakra tartogatták a novemberben kiadott daluk, a RÉM akusztikus verzióját, hogy mindenki számára világossá válhasson, érdemes velük számolni 2025-ben. A feltörekvő csapat már többször bizonyította, hogy meghálálják a beléjük fektetett bizalmat és nem csak egy-egy dallal szeretnének kitűnni a hazai felhozatalból. Ebben a cikkben egyaránt mesélnek a RÉMről és annak akusztikus újracsomagolásáról, illetve a közelgő kislemezükről is szót ejtenek, nektek meg lehetőségetek nyílik egy "kettő az egyben" ajánlat keretei között lecsekkolni az előbbieket, ízelítőt kapva az utóbbiból.
Eggyé válni a nappal és a halhatatlansággal – Új trekkel jelentkezett a Red Swamp
Tegnap debütált az "I am The Sun", ami egy elég erős üzenetet közvetít a csapat jövőjét illetően. Ahogy Kovács Greg, a Red Swamp frontembere is elmondta, a zenekar volt, van és lesz, ráadásul később sem tervezik megúszósra venni a formát. Az ország smoker metal-nagykövetei novemberben egy kisebb országjárásra indulnak a Darkmess társaságában, azaz viszonylag hamar személyesen is lecsekkolhatjátok az új jövevényt!