Bizonyára már több metal zenét kedvelő egyénben megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon mi van a svédek ivóvizében, hogy az észak-európai ország nemcsak lakosságarányosan a második legtöbb hevi zenekart termeli ki szomszédaik, a finnek után - másik szomszédaik, Norvégiával nagyjából egálban -, de ezek a bandák nagy átlagban elég királyak, korszakalkotók és a maguk nemében sokszor egyenesen stílus alkotók is. Persze nem vagyok teljesen delulu, biztos vagyok benne, hogy ott is van egy nem túl patinás behopp szint, tudod, amikről még akkor is kimész inkább rágyújtani, ha történetesen nem is dohányzol, de ha még nem is annyira a jéghegy tetejét kapargatjuk akkor is olyan ikonikus hangzású kompániák akadnak fent a körömágyunkban, mint a Meshuggah, a Humanity’s Last Breath, vagy épp cikkünk alanya, a Karmanjakah - akikről én nagyjából két héttel ezelőttig lényegében semmit se tudtam, és ez baromira bosszússá is tett, hallva legújabb lemezüket. Ez az írás most azért született meg, hogy ez mással ne fordulhasson elő.