Miért éppen a “Poisoned Autumn”? A Poisoned Autumn az ISOTOPES második singleje és egyben az együttes legismertebb száma. A többi dalhoz képest kiugrónak mondható ismertség azonban nem jelenti azt, hogy egy one hit wonder együttesről beszélünk. Az Insomnia, a Flower, a RIP és a Hurt mind jól sikerültek, csak szimplán nem rendelkeztek olyan hangzással, illetve megvalósítással, ami megragadhatná a nagyobb közönség figyelmét. Ebből adódóan a Poisoned Autumn a maga módján egy slágeresebb szám (bár érdemes megjegyezni, hogy a Flower jóval inkább egy ilyen jellegű dal), ami könnyen megragad az emlékezetünkben és többszöri hallgatás után sem veszti el az élvezetét. De mi a siker titka? Egyrészt a Poisoned Autumn instrumentálja ritmusosra és igencsak veretősre sikeredett. A dobolás elég jó lüktetést ad a számnak és a vokállal karöltve megadja a dal erőteljességét. Justin szerepére jellemző, hogy általában a clean és a dirty vokált váltogatva építi fel a számokat, így van ez a Poisoned Autumnnél is. Ezáltal dinamikus és egyben változatos dalokra számíthatunk az ISOTOPES-tól, nem kell attól tartanunk, hogy idővel minden ugyanolyan lesz és megunjuk, mert általánosságban elég könnyen elkülöníthetőek egymástól az együttes számai. A vokál és a dob mellett még két dologról szükséges szót ejtenünk a Poisoned Autumnnél. Az egyik ilyen a gitárjáték, ami bár nem a leginnovatívabb (elsősorban a vokál és a dob számbeli jelentőségéhez viszonyítva) az ISOTOPES munkásságát tekintve sem, de ettől még passzol az elképzeléshez és hozzáad a szám élvezetéhez, különösen a hookokat követően. A másik eleme a számnak, amit nem hagyhatok említés nélkül, és amiről valamilyen formában még szó lesz a cikk későbbi részében, az a videóklip. A videóklip több szempontból is minőségi lett. Egyrészt átveszi a Hurt videóklipjének bizonyos pillanatait és ezáltal tudtunkra adja, hogy egy többrészes történet került bemutatásra a Hurt és a Poisoned Autumn által, másrészt a látványvilága sem utolsó. A dalban említett évszakok (az ősz és a tél) könnyen felismerhetőek és a múlt, illetve a féltékenység dramatizálása is elég stílusos megvalósítást kapott. Mindezekből kiindulva bárkinek szívesen ajánlanám a Poisoned Autumn meghallgatását, de azoknak kiváltképpen, akik hardcore, metalcore együtteseket keresnek, vagy csak egy élvezetes videóklippel rendelkező, energikusabb számot.
Műfaj: Melodic Hardcore
Együttes: ISOTOPES (AUS)
Szám: Poisoned Autumn
Album: Single (2017)
Dalszöveg:
Call it what you will,
I’ll call it like it is.
I’m infected by your presence,
The autumn sinks under my skin,
Uncontrollably it consumes me.
Can you feel the breeze?
It’s like a silent blissful weep.
The calm cold collects me,
As I turn away from the autumn roar.
Can you feel the breeze?
It’s such a silent blissful peace.
Another hollow winter,
The lonely freeze,
It sets me free.
Block out the light,
Cover the sun,
You were my poisoned autumn.
You’re better dead and gone.
Fall with the leaves,
Run away on winters breeze.
Fall with the leaves,
The winter cold is like gravity.
Attracting me, I feel at home,
Through the presence,
Of this season.
Two’s loneliness has become one.
Block out the light,
Cover the sun,
You were my poisoned autumn,
You’re better dead and gone.
Fall with the leaves,
Run away on winters breeze.
(Block out the light)
Just turn your back on me.
A dal háttértörténete: Akik jobban ismerik az ISOTOPES számait már egy fajta deja vu érzéssel találkozhatnak a Poisoned Autumnnél, de azok is, akik már hallották tőlük a Hurt-öt, illetve látták az ahhoz tartozó videóklipet. A Poisoned Autumn lényegében a Hurt folytatásának tekinthető, a videóklip vonatkozásában mindenképpen, de a dalszöveget nézve is megtalálhatjuk a folytatólagosságot. A Hurt a szakítást, míg a Poisoned Autumn a korábbi kapcsolatunk akaratlan felbukkanását dolgozza fel. Justin (az ISOTOPES énekese) egy interjúban maga is megerősítette, hogy a Poisoned Autumn és a Hurt egy általa átélt élethelyzetet mutatnak be, amelyben egy toxikus kapcsolatának vetett véget, de a másik fél nem igazán akart továbblépni. A dal üzenete egyértelműen az, hogy ilyen esetben próbáljunk haladni az élettel és hagyjuk azt is, hogy más így tegyen, ne ragaszkodjunk túlságosan senkihez se, ha nincs abban a kapcsolatban több. Justin Miller szerint a boldogságot ilyenkor úgy a legkönnyebb megtalálni, ha teszünk a változásért és elengedjük a múltat. Justin arra is kitért, hogy a Poisoned Autumn elnevezés sem véletlen. Egyfelől a szám címe utal arra a lányra, aki ezt a számot ihlette, mivel ez a bizonyos személy egy őszi napon született. Másfelől az évszakok használata (“poisoned autumn” & “run away on winters breeze”) ideálisnak tűnt a múlt, illetve a továbblépés szemléltetésére. Ahogy az évszakok váltakoznak, úgy jutunk el a múltunktól a jelenünkig.
Mit érdemes tudni az ISOTOPES-ról? Az ISOTOPES egy ausztrál hardcore együttes. Karrierjük kezdete nem nyúlik annyira régre vissza, 2013-ban hozták létre a bandát, de az első singlejüket csak három évvel később, 2016-ban adták ki. A megalakulásuk óta több formációváltás is történt, idén például egy új basszusgitárossal bővült a csapat, Ange Morris személye által. Jelenleg öten alkotják az együttest: Justin Miller énekes, Joshua Wood gitáros, Hamish Gibson dobos, Bradley Stokes gitáros, illetve az újonnan csatlakozó Ange. Az együttes jelenlegi felállásából csak Justin és Joshua voltak jelen a Poisoned Autumn elkészítésénél, a többiek később csatlakoztak. Az ISOTOPES eddig 2 EP-t (Lost 2016-ban és Fractures 2019-ben) és 4 Single-t produkált. Legújabb számuk 2020 decemberében jelent meg, Flower címmel.
ISOTOPES (YouTube): https://www.youtube.com/channel/UCA4IpJPRuExnsG9IliwJn5Q
by: Wolfy
Leave a Reply