Miért éppen a “Circle With Me”? Az utóbbi időben a Spiritbox mindenképpen az egyik legígéretesebb együttessé avanzsálódott, különösen a Rise Records által felkarolt bandák közül. Számról számra egyre jobban nő a hype a debütáló albumuk, az Eternal Blue iránt. Nem csoda, hiszen egy önmagvalósításra és változatosságra törekvő zenekarról beszélhetünk a Spiritbox esetében, amit pont emiatt nehezen is lehetne stílusát tekintve beskatulyázni. Azonban nem csak két dal között tapasztalhatunk élesebb váltást, hanem adott számokon belül is. A Circle With Me clean vokálja és screamjei egy kellemes kettősséget adnak a számnak, ami természetesen a vaskos riffekkel és az átvezetéseket megalapozó dobolással válik teljes egésszé.
Mielőtt még jobban belemennénk a Circle With Me szerkezeti felépítésébe és a hangszerek szerepkörébe, nem árt, hogyha egy kicsit bővebben foglalkozunk a vokállal. A különböző műfajokat bújva remekebbnél remekebb női vokálokkal találkozhatunk, hiszen számtalan tehetséges énekesnő van, illetve volt korábban is a zenei világban. Courtney LaPlante mégis eltér attól, amit megszokhattunk. Jó eséllyel sokak számára idegen vagy csak nem teljesen szokványos az, ha női screameket vagy dirty vokált hall. Biztosan nem véletlenül van az, hogy nem az ilyen hangzásra törekvő énekesnők jutnak eszünkbe, ha először a zenére és az ikonikus női vokálokra gondolunk. Ettől még ez valami olyan, ami könnyen átmehet a lenyűgöző és igencsak szükséges kategóriába, hogyha kellő figyelmet kap és még változatosabbá teheti a keményebb stílusú zenei irányzatokat. A Circle With Me kihívást jelenthet többek számára is olyan szempontból, hogy mit emelnének ki a legeslegjobban ebből a 4 percnyi mélyre vágó élményrengetegből. Számomra a kórus tisztasága és magával ragadó dallamossága volt a csúcs, de a breakdown sincs sokkal lemaradva. Ha már breakdown, akkor nézzük meg, hogy milyen is a Circle With Me felépítése!
Kezdésnek egyből egy elég erősre sikeredett introt kapunk, egy ébresztő pofonként ható screammel és egy nehezen felejthető riffel, amit az első verze követ. A verzék talán nem lettek annyira megragadóak, mint a kórus vagy a bridge, de a maguk módján hozzák a színvonalat és egy nyugalmasabb, lazább mederben mozogva felvezetik a pre-kórust. A pre-kórus lüktetően fokozza a hangulatot, különösen a gitárjáték és a dob energikusságával, hogy aztán egy pillanatnyi szünet után a csontunkig hatolhasson a kórusra történő váltás. Mi ennek a kulcsa? A harmónia. Érezhetően nagyon megvan az összhang az zenekar tagjai között. A dob, a gitár és a vokál remekül időzítve, karöltve adja a kórus erejét és szépségét. Egy ismételt verze, pre-kórus, kórus szekciót követően eljutunk az átkötésig. A bridge egyértelműen a kórusokhoz hasonlóan a Circle With Me egyik fénypontja. Courtney breakdownja dinamikus, elképesztően erőteljes és ámulatba ejtő. A breakdownot kísérő riff még teljeskörűbbé teszi a minket érő impulzusokat. Hogyha ennyi még nem lett volna elég, akkor ott vár ránk a már szokásosnak mondható, stílusos kórusra váltás. A zárás egy poszt-kórusból és egy outroból tevődik össze, ami szintén nem ad okot csalódásra, hiszen a magasra emelt lécet le nem verve vet véget a számnak, egy riffel megtámogatott dirty vokállal.
Kinek, illetve kiknek lehet a Spiritbox és a Circle With Me egy remek választás? A metalcore, progresszív metal kedvelőinek feltétlenül azt mondanám, hogy egy kihagyhatatlan szám a Circle With Me, kifejezetten akkor, ha nyitottak a női vokálra és valami újra. Hogyha viszont nem annyira a te stílusod a progresszív metal vagy a metalcore, kimondottan a screamek miatt, akkor inkább a Secret Garden-t ajánlanám a Spiritbox legújabb számai közül. Viszont mindentől függetlenül a Circle With Me megér egy hallgatást, már csak a kórusa miatt is, ami nem csak ebben a műfajban alkotna nagyot.
Műfaj: Progressive metalcore
Együttes: Spiritbox (CAN)
Szám: Circle With Me
Album: Eternal Blue* (2021)
Dalszöveg:
Feel the weight of a martyr
It could all be yours
Cut down the altar
Visionaire and deepest fake
Dirty gold, the colours change
Hands are frozen, feel no pain
I just want to hold the flame
Negative feedback loop
I’m spinning out of control
The sickly sweetness is crushing me
But I want to know
If there’s no heat when I escalate the fire is cold
They echo: This could all be yours
Feel the weight of a martyr
It could all be yours if you echo birds of prey
Traitor cut down the altar
It could all be yours
Vultures circling the flame
Nothing sacred, nothing lost
When birds of prey invade my thoughts
They promise I will feel the pain
Not strong enough to hold the flame
Negative feedback loop
I’m spinning out of control
The sickly sweetness is crushing me
But I want to know
If there’s no heat when I escalate the fire is cold
They echo: This could all be yours
Feel the weight of a martyr
It could all be yours if you echo birds of prey
Traitor cut down the altar
It could all be yours
Vultures circling the flame
I held the power of a dying sun
I climb the altar and I claim my place as God
Circle with me
Circle with me
This could all be yours
Feel the weight of a martyr
It could all be yours if you echo birds of prey
Traitor cut down the altar
It could all be yours
Vultures circling the flame
Feel the weight of a martyr
A traitor watching me as birds of prey never falter
This could all be yours
This could all be yours
Circle with me
A dal háttértörténetéről néhány szóban: Courtney egy interjú alkalmával megosztotta, hogy a Circle With Me lényegében azokat az érzelmeket próbálja megragadni, amiket a számaik megalkotása során érez, kezdve a kudarctól tartó szorongástól egészen a belső kétségeket ellensúlyozó magabiztosságig. A videóklip célja pedig nem volt több, minthogy bemutassa az általuk különösen hiányolt színpadi fellépéseket, a koncertezés élményét. Így teljesen egyértelmű volt számukra, hogy nem kell több a klip elkészítéséhez, mint ők, a hangszereik, egy kis fény és egy minőségi kameramunka.
Mit érdemes tudni a Spiritbox-ról? A Spiritbox egy kanadai progressive metalcore együttes. A jelenlegi, 4 fős formációjuk 2020-ban vált teljessé, Zev Rose dobos csatlakozásával. A Spiritbox 2016-ban indult útjára, Courtney LaPlante énekesnő és Mike Stringer gitáros, férj és feleség alkotta együtteseként. 2018-ban bővült első alkalommal a csapat Bill Crook basszusgitáros érkezésével. A Spiritbox eddig 2 EP-t adott ki (Spiritbox 2017-ben & Single Collection 2019-ben), illetve 2 EP-hez és albumhoz sem köthető single-t. A legelső albumuk, az Eternal Blue 2021. szeptember 17-én fog megjelenni.
Ha egy kicsivel többet szeretnél megtudni a Spiritbox munkásságáról (a cikk angol):
https://www.kerrang.com/features/spiritbox-are-the-hottest-band-in-the-world-believe-the-hype/
Spiritbox (YouTube): https://www.youtube.com/channel/UCmWxquutalJ1ZjdmWLdlhSg
Rise Records (YouTube): https://www.youtube.com/user/riserecords
*Az Eternal Blue album, 2021. szeptember 17-én érkezik
by: Wolfy
Leave a Reply