Ahogyan azt pár héttel ezelőtt beharangozták, most végre megérkezett a mezőkövesdi melodic death zenekar legújabb gyermeke, az Ephemerida!
Az új kislemez simán hozza a Hegemony albumon hallott dalok színvonalát, ezzel kiváltképp megnehezítve a várakozást, ugyanis a Waters című nagylemezre még jövő évig várni kell. A számot emellett egy amolyan Fit For An Autopsy stílusú videoklip kíséri, mely segít kontextusba hozni a dal jelentését és egy igen fontos társadalmi kötelezettségre hívja fel a a figyelmet!
Mit érdemes tudnotok az Ephemeridáról?
“Az Ephemerida című dal a tiszavirágzásról szól. Nyáron voltam szemtanúja ennek a természeti csodának a Tiszán, és amikor utánaolvastam a hátterének, az egész jelenség lélektana nagyon megfogott és egyből a dalírásra inspirált. Próbáltam a dalszöveget úgy megírni, hogy a lírai én a kérészek szemszögéből mesélje el a történetüket. A dal születésekor volt a tiszai ciánkatasztrófa 22. évfordulója, így az a gondolat született meg a fejünkben, hogy nem is lehetne jobb alkalom ezt a rettenetes tragédiát a dal klipjével összekötni. A ciánszennyezés hatására a világon egyedülálló tiszavirágzás és a Tisza egész ökoszisztémája is veszélybe került. Fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy a természeti értékeink védelme az emberiség kollektív felelőssége és a felelőtlen környezetszennyezés már egy generáción belül is fajok pusztulásához vezethet. A videoklip nyersanyagát több nemzeti park és magánember gyűjteményéből állítottuk össze.”
MHORAI – Ephemerida
Mhorai
- Facebook: https://www.facebook.com/mhoraimetal/
- Instagram: https://www.instagram.com/mhorai_official/?hl=hu
- Spotify: https://open.spotify.com/artist/48D3F5dD0WHT1RtxwFuUP3
- YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCr8NS_FW5wcowOFwtNPQXRg
Kapcsolódó tartalom:
by: Traidusk & Wolfy
Leave a Reply