What’s Up? – Utánunk az özönvíz: Megjelent a Mhorai új dala, a Deluge! (03.08.)

A Mhorai zenekar új kislemezzel vezeti fel második stúdióalbumát, melynek megjelenése vészesen közeledik.

Kicsivel több, mint egy éve jelent meg legelső nagylemezük, a Hegemony, de a mezőkövesdi srácok azóta sem ülnek a babérjaikon. Múlt év őszén adták ki az Ephemerida című dalukat, most pedig itt van a ‘Deluge‘, egyenesen az idén érkező ‘Waters‘ elnevezésű albumukról, mely elődjéhez hasonlóan kőkemény zúzást és fülbemászó melódiákat ígér. A legközelebbi alkalommal április 15-én, a szegedi Városi Rock Klubban hallhatjátok a Mhorai-t a Cadaveres, a Vorlorn és Long Live The Martyr társaságában.

Mit érdemes tudni a „Deluge”-ról?

„Most érkezett tehát a tavasz végén megjelenő ‘Waters’ című albumunk következő dala, a Deluge. A dalt lehet értelmezni az album egyik kulcstételeként, amely megteremti a lemez alaphangulatát. Nem csak hangulatában, de mondanivalójában is nagyon fontos, hiszen a végén helyet kapó monológ adja a lemez egyik legjelentősebb üzenetét. A lírai én egy kataklizma utáni vízióról mesél, melyben az egykor oly hatalmas emberiség már csak a felhőkarcolók közt vízben lebegő élettelen testeket jelent. A dalszöveges videó ezzel egy picit ellentétben állva kifejezetten megnyugtató. Ez az ellentét viszont szerintünk nagyon jó hatást kelt. A keverési munkálatokat az Ephemeridához hasonlóan ezúttal is Egri-Kiss Dávid barátunk végezte, nagyon köszönjük neki a munkát! A nagylemez megjelenéséig még ezen kívül két single megjelenését tervezzük, a következő egy hónap múlva érkezik majd, szóval érdemes figyelni”

Floszmann Gergő (ének)

MHORAI – Deluge (Official Lyric Video)

Mhorai

by: Traidusk & Wolfy

Leave a Reply

Create a website or blog at WordPress.com Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

Discover more from W a y o

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading