What’s Up? – Április 7-én jelenik meg a Dead by April új száma, a Dreamlike, de az ötödik stúdióalbumra sem kell sokat várnunk! (03.22.)

A svéd metalcore-zenekar következő albuma május 5-én debütál, azonban előtte még egy kis ízelítőt adnak, hogy nagyjából mire számíthatunk az új lemeztől.

2017 után ismét eljött az idő, hogy egy friss Dead by April-albumot hallhassunk. A “Worlds Collide” kiadása óta a kislemezekre, az akusztikus újragondolásokra és a fellépésekre összpontosított a göteborgi zenekar, de egy elkerülhetetlen tagcsere is nehezítette a komolyabb tervek szövögetését. Jimmie Strimmel, a banda egyik alapítója, korábbi frontembere 2017-ben visszatért. Ez a házasság nem tartott sokáig, 2020 márciusában megvált Jimmie-től a Dead by April a súlyosbodó alkohol- és drogfüggősége miatt. A megüresedett pozíció nem maradt betöltetlenül, Christopher Kristensen (dEMOTIONAL) csatlakozásával teljessé vált a csapat. 2020-ban két (Memory, Bulletproof), 2021-ben három (Heartbeat Failing, Collapsing, Anything at All), 2022-ben két (Better Than You, Me), míg idén egy single (Wasteland) látott napvilágot. Jól látható, hogy már lenne elég dal egy album piacra dobásához, így bőven aktuálisnak és indokoltnak lehet mondani az ötödik nagylemez érkezését. Az új korong címét egyelőre nem ismerni, ahogy arról sincs még hír, hogy mennyire lesz terjedelmes. A májusi megjelenést megelőzően pedig még ott lesz a Dreamlike elnevezéssel büszkélkedő kislemez felavatása, melynek egy részletet megosztotta a zenekar a követőivel, így ti is megleshetitek.

Dead by April

by: Wolfy

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d bloggers like this: