Turnéjuk tizenkettedik helyszíneként a bécsi Gasometerben állomásozott a Beartooth, különleges meghívott vendégekkel. Nyitásként a Stray from the Path, majd óriási rajongói kísérettel a Motionless in White játszott.
Turné: Beartooth EUR-UK Tour 2023 Zenekar: Beartooth (US) Előzenekarok: Motionless in White (US), Stray from the Path (US) Helyszín: Bécs, Gasometer Időpont: 2023/03/25
A hatórás kapunyitás felvetette bennem a kérdést, vajon mikorra is érdemes érkezni, hiszen eléggé közönségfüggő, hány órakor indul a táborozás. Optimistán negyed 6-kor érkeztem, és a várthoz képest jóval kisebb sor fogadott, azt viszont realizáltam, hogy a legjobb helyekről minden bizonnyal már lecsúsztam. Tévedtem. Pár perccel kapunyitás után ugyanis új ajtó nyílt, ahol az elsők között mehettem be, így végül a második sorba kerültem (köszönhetően egy jó fej társaságnak, akik minden gond nélkül maguk elé engedtek), innen pedig elképesztő élményt adtak a továbbiak. A hetes kezdést egyébként sikerült betartani, bár a Stray from the Path némi technikai korrigálás után csapott csak a húrok közé.

Egyértelműen nekik volt a legkisebb táboruk, de a tagok teljes bedobással igyekeztek előkészíteni a terepet és megalapozni a hangulatot. A nyitás után frontemberük, Andrew kinyilvánította a zenekar ellenkezését a rasszizmus, transz- és homofóbia, illetve egyéb gyűlöletkeltés iránt, amivel a közönségben érzékelhetően masszív szimpátiát keltettek, és ez azokkal is összekapcsolta őket morális szinten, akik eddig nem igazán ismerték őket. Mivel nekik csupán hét számnyi idő jutott csak, jó kis feladatot kaptak, de úgy éreztem, sikerült beletenni a lehető legtöbbet, és bemelegedtünk a folytatásra.
A Motionless in White kezdésére már mindenki megérkezett, már ami a hangulatot illeti. Várható volt, hogy sokan jöttek miattuk, hiszen a turnéval nem érintik Magyarországot, ám tavalyi, Ice Nine Kills-szel és Black Veil Brides-szal tett amerikai Trinity of Terror Tour a közösségi média felületein is nagy visszhangot keltett – abszolút pozitív értelemben.

Még úgy is maximálisan megérte eljönni, hogy csupán szűk egy órát játszottak. Chris, a zenekar frontembere láthatóan élvezte az interaktív közönséget, akiket többször bevont a dalok éneklésébe. A csúcspont kétségkívül az volt, amikor az új albumon, a Scoring the End of The World-ön is taroló Slaughterhouse-ra megérkezett Caleb (Beartooth), aki az eredetileg Bryan Harris által énekelt részbe szállt be, és villanyozta fel saját közönségét is.
Az eddigiek mellett kiemelendő a basszus gitáros, korábbi Ice Nine Kills tag, Justin színpadi megjelenése és előadásmódja, amivel mindig egy egészen izgalmas hangulatot varázsol maga köré.
A Beartooth színpadra állásával mutatott rá arra a hiányosságra, ami az egészen eltérő fénytechnikából eredt, és véleményem szerint hatalmas minőségbeli különbséget jelentett javukra. Fényévekkel élvezhetőbb volt ugyanis az általuk használt világítás, amit biztosan a jelenlévő fotósok is tanúsíthatnának.

Bár én elsősorban a Motionless miatt érkeztem, tagadhatatlanul új rajongóval gazdagítom a Beartooth-t, akik egy több, mint húszperces átszerelés után, Freddie Mercury-ra emlékeztető entransszal, fehér függöny mögül induló árnyjátékkal robbantak be. A crowdsurf már az őket megelőző fellépőknél kezdődött, itt viszont durván beindult. Caleb döbbenetes energiaszinttel hozott magával egy állatiasan önfeledt légkört, és teljes erőbedobással ugrálta végig az összes számot.
Ha azt gondolnánk, egy ilyen buli alatt kezelhetetlen a pogózó tömeg, itt bizonyíthatóan tévedünk: egyetlen kézmozdulattal jelzett, s választotta ketté az önfeledt bulizásba merült közönséget az énekes, aki ezt követően gitárjával a számára hagyott üres téren végigsétált, és felmászott a terem túlsó felén lévő emelvényre, ahol részéről egy őrült headbang, a pogózók oldaláról pedig tombolás vette kezdetét. Ami engem mégis igazán lenyűgözött, és nem tapasztalható minden koncerten, az a teljes eufórikus átszellemülés volt. Erről maximálisan gondoskodott mindhárom zenekar – végig megvolt a bevonódottság érzése és az, ahogyan fejben is jelen voltak. Tekintve a mögöttük és előttük sorakozó turnéállomások számát ez nem lenne feltétlenül elvárható, ám az biztos, hogy minden koncertező álma egy ilyen eseményen részt venni, és megtapasztalni, milyen érzés, amikor a fellépők is iszonyatosan jól érzik magukat.
Én eszméletlenül hálás voltam, amiért végig ott tudtam maradni. Most már bevallom, őszintén nem hittem, hogy úgy, hogy számomra a fő előadók Chris-ék voltak, lesz, aki az általuk nyújtott élményszintet legalább tudja hozni. Nos, sikerült, és minden várakozásomat felülmúlta ez az este!



Beartooth
- Facebook: https://www.facebook.com/beartoothband
- Instagram: https://instagram.com/strayfromthepath
- Spotify: https://spotify.link/1tq2aSJzvyb
Motionless in White
- Facebook: https://www.facebook.com/motionlessinwhite
- Instagram: https://instagram.com/miwband
- Spotify: https://spotify.link/w3Quddzzvyb
Stray from the Path
- Facebook: https://www.facebook.com/strayfromthepath
- Instagram: https://instagram.com/beartoothband
- Spotify: https://spotify.link/J3khFyNzvyb
Fotók: Kocsis Viki – https://instagram.com/_v_i_q_
Záróképek: @alanb_dood
By: ViQ
Leave a Reply