Nem is olyan régen egy szavazás keretei között titeket kérdeztünk arról, hogy mely zenekarral szeretnétek legközelebb interjút olvasni. Választásotok az Eagle Has Landed-re esett, így hát le is csaptunk a sasokra, feltéve nekik jópár kérdést, köztük a tieiteket is. Szóba került múlt, jelen, jövő, új dalok, legfőbb inspirációk, merch design, elveszett duplázó és még sok minden más. Sasoljuk meg!
Interjúalanyok:
Eagle Has Landed
Rácz Attila - gitár
Tari Bálint - ének
Farkas Péter - ének, sampler
Gróf Adolf - dob
Kelemen János - basszusgitár
Kovács Dóra - gitár
Wolfy: Először is köszönjük szépen, hogy vállaltátok az interjút! Kezdjük a történet legelején. Hogy született meg az Eagle Has Landed? Mennyire valósult meg az, amit eredetileg elképzeltetek?
Pí: Minden megvalósult eddig, ami személy szerint vágyam volt. Sőt. Nem voltam még ilyen hosszú ideig egy projektben sem benne, számomra minden pillanat ezekkel a csodálatos emberekkel megismételhetetlen, és az újdonság erejével hat. #SASLOVE
B: Folyamatosan valósul meg, a zenekarozás egy hosszú trip.
Dóra: Úgy 2016 környékén együtt zenéltünk Adolffal, abban a formációban viszont nem teljesen valósult meg az, amit elképzeltünk. Akkortájt Attinak sem volt másik zenekara, így kézenfekvő volt, hogy hárman elkezdjünk valamit. Pí és Atti még a Merger-es korszakban zenéltek közösen, és egyből tudtuk, hogy rá biztosan szüksége lesz a Sasnak. A két ének ugyan nem volt tervezett koncepció, végül valahogyan mégis ebbe az irányba kanyarodtunk, és egy görbe Düreres estén letámadtam Bálintot azzal, hogy csatlakozzon hozzánk. Nem hittem, hogy igent fog mondani, de végül szerencsére őt is magunkkal tudtunk csábítani!;) Basszusgitár fronton sokáig a sampleres megoldásokra támaszkodtunk, én viszont nagyon ragaszkodtam hozzá a kezdetektől fogva, hogy legyen hangszer – elég sok visszajelzést is kaptunk, hogy hiányzik ez a poszt, így végül Jani becsatlakozott a csapatba.
Több, mint 15 év zenélés, rengeteg zenekar után számomra a Sas az, amire a szívem mélyén mindig is vágytam – zeneileg teljes szerelem, és külön öröm, hogy itt végre a saját ötleteim is megvalósulhatnak.
Adolf: Elsőre azt mondanám semennyire sem az valósult meg, amit eredetileg elképzeltünk – zeneileg. Ezt teljesen pozitívan értem. Szeretek a zenekarra egy csapatként gondolni, ahol a közös produktum a végcél, és nem olyan egyénekként aki mindig megszabják hogy ezt vagy azt csak és kizárólag úgy lehet játszani ahogy azt ő kitalálta. Értem ezt úgy hogy egy gitárok plusz dob demót általában a Pí úgy seggberúg, hogy az teljesen más lesz mint az eredeti elképzelés, sokkal színesebb, hatásosabb. Ugyanez mikor rákerülnek a vokálok meg a basszus. Tehát azt mondanám semennyire sem az valósul meg, amit eredetileg kitalálunk, mert valami teljesen más, valami jobb… sas lesz belőle, és jól is van ez így. Viszont az, hogy felléphettünk a régi és új Dürer Kertben, az A38 hajón, az Akváriumban, és még megannyi klubban, megjelentek a dalaink, szuper klipeket csinálhattunk, mégis csak azt mondatja velem, hogy azért jó sok minden megvalósult az elképzelésekből, szerencsére.
Jani: Másfél éve kerültem a zenekarba, addigra a többiek már tervekkel, iránnyal, jövőképpel jöttek, amihez csatlakozhattam. Anno ahogy a kijött az első dal (Devil) már éreztem, hogy valamit ehhez hozzá szeretnék és tudnék is adni. Amikor először láttam őket élőben, egyből arra gondoltam, hogy „ez baromi jó… és még jobb lehet egy basszusgitárossal!”
Atti: Igen.
Traidusk: Honnan jött a név? Kinek az ötlete volt?
Adolf: Fuu… Ha jól emlékszem az egyik közös szeánszunk alkalmával, mikor még csak hárman voltunk Dórával meg Atival, akkor jött fel először poénból – aztán egymásra néztünk hogy, baszki ez azért még jó is tud lenni! Elkezdtünk fikciózni, és egész sok használható ötletünk lett a névvel kapcsolatban, szóval ez maradt.
Atti: Még Dóra és Adolf korábbi formációjának próbáján tanakodtunk azon, hogy mi legyen a banda neve és random elkezdtem dolgokat mondani.:D Egyszer csak kimondtam a nevet, és a többiek azonnal felkurjantottak, hogy az Eagle has Landed az jó! Végül e mellett maradtunk.
T.: Mikor és hogyan jött el az életetekben az a pillanat, amikor úgy döntöttetek, hogy hangszert/mikrofont ragadtok?
Pí: Mondhatni zenészcsaládból származom. Voltak erre-arra tapasztások, ami a hangszeres zenét illeti, kürtön és ütőshangszereken, de valahol 14 éves koromban volt a pont, amikor a számítógépes zenekészítés elkezdett jobban foglalkoztatni, mint a kottára leírható és hangszerrel eljátszható zene. Azóta is nagy a szerelem. A mikrofon furcsa dolog. Beszélni szeretek mikrofonba, volt is rengeteg szereplésem iskolában, viszont az első zenekarom a Subliminal Merger egyik próbáján kiderült, hogy hangos is tudok lenni, ha akarok, így ott háttérének funckiót is be tudtam tölteni. Ez eszkalálódott egy hardcore punk-banda (Owndisorder) frontember pozíciójáig. Nem volt hosszú életű projekt, de a sok próbával és a néhány koncerttel sikerült egy olyan szintre felhozni, hogy egy fél órás koncert végére ne akarjak meghalni. Utána a Harrisons nevű bandában is sikerült a háttérénekeket lehozni, innen jött a bátorság, hogy kifejlesszem és megtanuljam a helyes technikákat. A Sas volt az igazi katalizátor a mostani állapotomhoz. A banda első két évnyi, próbateremben eltöltött megannyi órája után merem csak mondani, hogy énekes lettem. Mintha itt vettem volna először kézbe a mikrofont igazából. Végre olyan zene volt mögöttem, amit totálisan át tudok érezni, így a pszichés késztetés is megszületett a vokálozásra, nem csak a szükség tett pozícióba.
B: Kb. 12 éves lehettem, amikor először álltam szemtől szembe egy kicsi gitárkombóval és pofán csapott a torzított gitár hangzása. Ott döntöttem el, hogy könnyűzenébe kell forgatnom az addigi zenei tanulmányaimat, így lettem hangszeres és idővel ”énekes”. Mindig az voltam az adott zenekaromban, ami kellett, hiszen zenélni játék, játszani meg szeretek ráadásul többen jó.
Dóra: Számomra akkor jött el a pillanat, amikor betört a nu metal-őrület. Megláttam egy Linkin Park plakátot, amin szerepelt egy PRS gitár is, akkor mondtam először, hogy oké, nekem kell egy „ilyen” (=elektromos gitár). Aztán hosszas könyörgés után kaptam egy akusztikus gitárt, aminek örültem persze, de kicsit csalódott voltam, mert nem pont ezt akartam. A kitartó lelkesedés, gyakorlás viszont meghozta a gyümölcsét, mert egy évvel később megszereztem az első normálisabb hangszeremet, onnantól kezdve számomra nem volt megállás a gitározásban-zenekarozásban.
Adolf: Mikor még kicsi voltam, ki tudja hány éves, apámnak egy ideig volt otthon egy dobszerkója – akkor még nem igazán tetszett, mert mi már ez a nagy, hangos izé, ami még dallamokat sem tud előállítani… Ez volt az első, hogy testközelből találkoztam a dobbal. Aztán mivel apám sok Ossiant hallgatott és a bátyámnak is voltak másolt CD-i, így közelebb kerültem a metálhoz. Majd olyan 12-13 lehettem, mikor a Stratovarius – Destiny lemezt hallgatva ráeszméltem hogy tulajdonképpen értem amit a dobos csinál. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem megpróbálkozom a dobolással.
Jani: Szüleim már gyerekként szoktattak a gondolathoz, hogy zenéljek, először zongoráztam, amit annyira nem szerettem, 14 évesen vettem kézbe először basszusgitárt, ami viszont azonnali szerelem lett. 17 évesen kerültem a Sleepless zenekarba, ott szilárdult meg a gondolat, hogy a zenélésre akarok fordítani annyi időt és energiát, amennyit csak tudok.
Atti: Én csak csajozni akartam.:D
W.: Melyik zenekarok voltak rátok a legnagyobb hatással? Van olyan zenész, aki abszolút meghatározó az életetekben, mondhatni egy példakép?
Pí: Richard D. James (Aphex Twin). Számomra az „alkotás szabadsága” az ő, egy személyben, és persze Joseph Hahn. Amit ő a metállal tett, az egy csoda. Egy álmot ültetett el a 11 éves fejemben, ami csak 10 évre rá nyert értelmet a Subliminal Mergerrel és azóta is tart.
Dóra: Nem nehéz kitalálni, hogy a nagy nu metal-éra nálam nagyon betalált, imádtam a hangzásokat, sőt a stílusok keveredését is. 2010-ben viszont betört a djent őrület a Periphery első albumával, amitől teljesen megborultam, és azonnal vettem is egy héthúros gitárt. Amik rám abszolút hatással voltak/vannak: Linkin Park, Deftones, Slipknot, Korn, Periphery, The Contortionist, Sikth, Loathe, Black Tongue, Lorna Shore, Emmure, Filth, As Karma Brings.
Adolf: Kezdetben az Avenged Sevenfold, Trivium voltak az elsők akik meglehetősen nagy hatással voltak rám. Majd a számomra az egyre keményebb zenék a Rose Funeral, Through The Eyes Of The Dead, Wretched hármasban csúcsosodtak ki. Ők voltak akik behúzták és ott is marasztalták részem egy darabját a deathcore stílusban. Személy szerint sosem voltam az a fajta ember, akinek példaképei voltak vagy ilyen, vagy olyan dobos akart volna lenni, mint ez vagy az. A technikák elsajátítása, illetve az egyszerűség és zeneiség közti balansz megtalálása meghatározó számomra. Viszont meg kell említenem David Diepoldot, illetve Jorge “El Estepario Siberiano’ Garridot, mert ahogy ők dobolnak az egy csoda!
Jani: Tinikoromból a Nevermore-t emelném ki, akkoriban nekem teljesen átírta az addig kialakult képet a metálról. Ezután beköszöntött a sötét, mélyrehangolt, deathcore/djent időszak. De az elmúlt pár évben egyre jobban intéznek el az olyan mocsok hangzású, doom, noise, industrial zenekarok/projektek, akik tök más irányból közelítik meg ezt az egészet és ez teljesen máshogy hat rám is, pl.: Kollaps, The Body, Portrayal of Guilt, Full of Hell, Sightless Pit. Inspiráló ezt látni, ahogy alkotás közben a tökéletesre szerkesztettség helyett az őszinteségre fektetnek nagyobb hangsúlyt.
Atti: Én a 2000-es években el voltam kényeztetve zenével a nu metal-korszak indulásakor, viszont engem a Slipknot fogott meg a legjobban. Amikor először megláttam a Left Behind klipjét, álló fasszal fostam össze magam. Ezt követően néztem utána a keményebb vonalnak, aztán persze sok kedvencem lett.
W.: Milyen kihívásokkal kell szembenéznetek underground zenekarként? Mi az, amit a legjobban szerettek a zenélésben? Mi adja a motivációt?
Pí: Szerintem a legkeményebb kihívás a konzisztencia. Hogy, ha törik, ha szakad gyakoroljon, fejlődjön az ember, és foglalkozzon azzal, amiről úgy érzi, van értelme. Ez a zenekar nagyon úgy tűnik nekem, mint egy társaság, akiknek ugyanannyira fontos szerepet tölt be életükben a zene, mint nekem. Még ha nem is tiszta az ok. Nekem életem nagy részét a zene teszi ki, underground ide vagy oda. Ha megadatna, hogy aranylemezek sora lenne a hátam mögött, a munkamorálom nem hiszem, hogy lankadna. Csak a körülmények és a zenei nyelvezet lenne más. A zene maga a kulcs az Univerzum (= magunk) megértéséhez. A motiváció az, hogy élek és, hogy mennyi megíratlan zene van még a fejemben. Albumok…
B: Szerintem a legnagyobb kihívás összegereblyézni a figyelmet online, és behívni az embereket egy koncertre. Ha már eljut egy hallgató élőben is ránk, akkor borítékolható, hogy tudunk akkora hatással lenni rá, amivel belopjuk magunkat a szívébe. Szerintem a kollektív motivációnk (ha beszélhetek más nevében is) egyenlő azzal, amit szeretünk a zenélésben. Ez meglepő módon maga a tevékenység. Jó heti minimum egyszer összegyűlni és hangoskodni. A koncert pedig hab a tortán! Rengeteg pozitív energia szabadul fel és abban a közegben nagyon jó létezni.
Dóra: Nincs nagyobb motiváció a koncertezésnél. Az ott felszabaduló energiáknál, az embereknél, a visszajelzéseknél egyszerűen nincs jobb érzés. Az ilyen élményekért éri meg zenélni.
Adolf: Mindennel!:D Azzal hogy a világ összes pénzét el lehetne költeni a zenekarra. Azzal hogy nehéz betartani, betartatni az időpontokat. Azzal hogy az internet megjelenésével bárhova bárkihez el tud jutni a zenénk, de ezzel párhuzamosan el is tud veszni a több ezer előadó zenéje közt.
Személy szerint én a zenealkotási folyamatot jobban szeretem mint a koncertezést. Ennek az az oka, hogy dobosként mások dobján játszani nem ugyanaz, mint a sajátomon. Vagy azért mert nincs annyi tam, vagy mert nincs elég idő beállítani, vagy nem lehet úgy beállítani ahogy az nekem kényelmes lenne. Ez nem a dobosok hibája, mindenkinek más a kényelmes. De a zenekar körüli ötletelések, zenék elemzése, zeneírás számomra sokkal érdekesebb és stresszmentesebb, jobban szeretem. Persze egy jól sikerült koncert, ahol minden klappol is szuper érzés! Illetve ha dobosként dallamhangszer vagy zeneelméleti tudás hiányában mégis képes vagyok olyan témákkal, szám ötletekkel szolgálni a zenekar számára, amire azt mondják hogy: na, ez király, ez kellett! – is jóleső érzés.
Nem mondanám, hogy a motiváció miatt csinálom azt, amit csinálok. Inkább azért csinálom, mert “kell”, vagy mert “akarom”, ha lehet így fogalmazni. Viccesen sokszor egy gépnek titulálom magam, aki képes ki-és bekapcsolni a mindseteket, éppen mire van szüksége. Tehát inkább döntés alapján működök és határozom el magamat valami mellett, mintsem hogy várjam, vagy keressem azt, ami motiválhat, ihletet adhat – számomra ez bizonytalan. Sokszor úgy vagyok a dobolással például, hogy akkor is csinálom, ha nincs kedvem, vagy fáradt vagyok, mert az is több, mint a semmi. Meg hát más nem fog tudni leülni helyettem gyakorolni ugyebár.:D
Jani: A legnagyobb kihívás, hogy profi szinten akarod csinálni azt, ami amúgy „csak” egy hobbi. Meló mellett legyen időd, energiád, pénzed – ez egyszerre motivál és sokszor visszatart. De nincs örömtelibb élmény, mint koncertezni, zenét írni, alkotni valamit, amit meg mersz mutatni a nagyvilágnak.
T.: Kinek mi a legbizarrabb vagy legemlékezetesebb élménye, amely a zenekarhoz kötődik?
Pí: Az érzés, mikor a próbateremben összeáll először egy zene, amit 3-4 éve tervezünk, építünk. A világ legerőteljesebb katarzis élménye, mégis olyan nyugodt egyszerre. Mintha elégedetten bólogatnának ránk a Kollektív Tudattalan könyvtárában dolgozó multidimenzionális fénylények olyankor. Valamit alkottunk. Közösen. Ezen kívül az éves zenekari elvonulásink életem legszebb emlékei közé tartoznak. Nem említenék részleteket ügyvéd jelenléte nélkül.
B: A kezdetekben rengeteg időt töltöttünk a próbateremben, hogy összeérjen, aminek összekell, különböző játékokat játszottunk, különböző állapotokban. Innen a kedvenc élményem, amikor próbáltuk az első koncertműsorunkat, közben folyamatosan körbejárt egy 420-as emlékpálca és a hangszerek/vokálok ki-be kapcsolódtak. Meglepően jó koncentrációs gyakorlat a zenére és a zenekar tagokra!
Dóra: SOHA nem fogom elfelejteni a Dürer pincés éveinket, számomra az egyik legcsodálatosabb korszak volt, amit valaha egy zenekarral és egyben a legjobb barátaimmal megélhettem. Az éves zenekaros-askarmás nyaralások is felejthetetlenek. Ami viszont mindig emlékezetes, az a koncertezés, a pillanat, amikor együtt színpadra állunk és leszáll a Sas. Egyszerűen hálás vagyok minden közösen eltöltött pillanatért.
Adolf: Mondjuk amikor stúdiózás vagy koncert előtt pár héttel voltunk, és olyan romon voltunk a próba után, hogy fent hagytam a buszon a duplázómat… Aztán nagy pánikban felébresztettem apámat és úgy rongyoltunk a busz után, reménykedve hogy ott van még. Ott volt! Szerencsére ezt ugyanígy stúdiózás vagy koncert előtt újra be tudtam játszani a 17-es villamossal, ahol a kis dobozka elutazgatott a Savoya parkig majd a Bécsi útig, aztán Bálint megkaparintotta nekem a villamosról. Senkinek nem kívánom ezt az élményt.:D
W.: Melyik dalotokkal tudtok a legjobban azonosulni? Miért érzitek különösen személyesnek az adott dalszöveget?
Pí: Tryptamine Palace. Ha a „heroic dose” kifejezéssel tisztában van az ember, akkor minden értelmet nyer abban a dalban. 😉
B: DEVIL. A dal arról szól, hogy próbál az ember megfelelni a mai világ morális elvárásainak, aztán jön a felismerés, hogy a saját értékrendje, viselkedése, szokása teljesen szembe megy az elvárttal. Ha jobban analizálja a saját belsejét, rájön, Ő az az ember, akitől a szülők (általában) féltik a porontyaikat. Nagy életfelismerés volt akkoriban ez… Mindenesetre köszönöm a többieknek, hogy ilyen jó köntösbe meg tudtuk zenésíteni mindezt.
Dóra: Fú, én tuti nem tudok választani, minden dalunk egyformán különleges, mert mindegyikben más-más érzésvilágot élek meg. Kibaszott nagy utazás nekem az összes sascucc.
Atti: Én sem tudnék kiválasztani egyet a meglévők közül, mert mindegyik egy más helyszín az utazás során, más mondanivalóval.
Adolf: Az utolsó számmal a setből, ami közvetlenül az outro előtt van.:D …illetve a legújabbal, ami még csak GuitarPro formában öltött testet, de már javában gyakorlom az elektromos dobon, hogy mire oda kerülünk, menjen rendesen. 😉
W.: Még mielőtt rátérnénk a követői kérdésekre: mik a terveitek az idei évre? Mire számíthatnak a rajongóitok?
B: Új zenei anyag(ok) publikálása, koncertek, és sok-sok kiváló sasos cucc!
Adolf: Koncertek, sok – sok háttérmunka, illetve zeneírás, tanulás.
Köszönjük szépen az interjút!
Követői kérdések
I. Mi alapján választottatok az albumhoz stúdiót? Van-e banda, akivel terveztek hosszabb turnét?
Pí: A felvételeknél nekem nagyon fontos, hogy családias, nyugodt környezet legyen. Megnyílni egy némaszobában, zenekar és közönség nélkül nehéz. Ehhez nagy segítség, ha talál az ember egy helyet, ahol ’bárki’ tud lenni. Nekünk ez Diószegi Kiki stúdiója. Aranyember.
Aki a dalainkat keveri, egy hosszas válogatás után került ki. Megbízható, gyors és érti, amit csinál. Ide sokkal jobban érzem, hogy szakmailag kell nyújtania a mérnöknek valamit, ami megfog minket. Simone Pietroforte ezt bőven megugrotta a ROT nevű projektjével.
Persze, hogy tervezünk. De kézzel fogható munkánk nincs egyelőre abban, hogy turnézni menjünk. Szerintem fel kell építeni először a banda elsőszámú „termékét” (a Dolgot, amiért a banda létezik egyáltalán…), a zenéket. Valljuk be, egyelőre terítéken 1 kislemez és 3 single van, amit élőben játszunk. Ez sok mindenre elég egy pici országban, de ez az állapot még messze van attól, hogy nekiruccanjunk a nagyvilágnak. Még nem lenne értelme szerintem. A listánkon minden esetre rajta van.
II. Hogy jött a két vokál, és mi az elosztás koncepciója? Mi az oka a sampleres dúsításoknak?
Pí: Nem is emlékszem már, hogy hogy jött a két vokál. Nem is tudnám elképzelni máshogy jelenleg. A zene nagyon sűrű. Egy ének, lehet, hogy kevés lenne.:D Gyakorlatilag minden dalunkban duettet éneklek egy másik emberi lénnyel. Ez egy nagyon emberközeli élmény olyan értelemben, hogy néha úgy érzem, mintha lelkileg olyankor összekapcsolódnék Bálinttal. Nem mellesleg rettenetesen tisztelem a hangjáért és a tehetségéért, így még királyabb az egész.
Az oka a sampleres dúsításoknak az az, hogy 20 éve nem találtak ki újat a gitárzenében, ha csak a klasszikus zenekari felállást nézzük (gitár, basszusgitár, ének, dob). Az egyetlen dolog ami az elmúlt 2 és fél évtizedben változott a metálban, a hangzás és a stúdiós utómunka mennyisége. Amikor megkapok egy félkész verziót zenekaron belülről, akkor rámeresztem produceri karmaim, fülem és agyam az egész dalra, és egyszerűen belehallok dolgokat, amiket élőben hangszerrel nem lehetne megoldani. Miért ne lehetne komplett, mozis sound design egy metálzene alatt? – ez az alaptézisem. Sound designerként megpróbálok minél több olyan elemet és újítást használni, amitől az instrumentális alap ki tud szökni a meghatározott hangszerek adta korlátok közül. És persze nem átallok egy csomó pszichoakusztikai ziccert kihasználni, nincs is jobb, mint ámulatot látni színpadról a közönség arcán…
Ezen kívül régi álmom (Linkin Park – Hybrid Theory és Reanimation óta), hogy a metált összehozzam az elektronikával a lehető „legalkalmasabban”, gördülékenyen. A Subliminal Mergerben eltöltött évek alatt alapoztam meg az irányt, ami felé kéne haladnia a tökéletes fúziónak. A Sasban ezt már 100 százalékosan ki is tudom használni, hiszen itt nem akarunk megfelelni mindenféle stilisztikai elvárásnak. Így a kísérletezés abszolút megengedett, sőt már odáig jutott a dolog, hogy az újabb trekkek néhol olyan gazdag háttérelektronikát kapnak, hogy csak az instrumentális verziók felismerhetetlenek (néha csak váz szerepet töltenek be) a végeredményhez képest. Szimbiózisban tud létezni nálunk a gabber és a hardcore metal, a trap és a deathcore, a triphop és a beatdown stb. Ez a szívügyem.:) Az egóm le akarja velem még íratni, hogy én szeretnék lenni a szinonimája itthon a metál-elektronika-crossovernek, de nem engedem neki. (oops)
B: Pí-nek volt kedve és affinitása is ordibálni a sound design mellett, aztán miért ne csinálhatnánk ketten?! Nincs elosztási koncepció, organikusan próba közben születnek az énektémák, mindig amit érzünk. Izgalmas és kompromisszum mentes dolgok tudnak így születni, mintha a bevált sémákat másolnánk.
III. Milyen hangolásban vagytok a Sasban?
Dóra: Alapvetően Attival mind a ketten drop F# hangolásban vagyunk, ezzel viszont néha játszunk-trükközünk whammy pedálokkal, vagy digitális hangolással (pl.: a Kempert használva), így egy-egy dalban használunk például drop D# hangolást is. A szettben vannak még olyan dalok is, amiket én hathúros gitáron nyomok – a klasszik drop G# helyett itt a mély húrt ledobtam drop F#-re, hogy picit más lefogásokkal-hangközökkel kísérletezhessek.
IV. Milyen húrokat használtok? Ha jól látom mindketten passzív gitárokkal játszotok, miért?
Dóra: Ernie Ball 2624. 80-as méllyel, a nyolchúros szettből a legvékonyabbat lehagyva. A passzív szettnek nálam nincs különösebb oka, a hetes Agile gitárom eredetileg aktív EMG pickupokkal volt ellátva, ezek viszont kurva zajosak voltak, nem szerettem, így egy Seymour Duncan-szett került bele.
V. Ki tervezi a merchöket? Hogy jött az együttműködés?
Dóra: A merch-témakör az egyik kedvencem! Az alap darabokat mindig közösen tervezzük, vannak régóta megvalósításra váró ötleteink is, és van egy csomó olyan cucc, amit menetközben dobunk be. Nekem lányként nagy szívfájdalmam volt korábban, hogy amikor szerettem volna koncerteken merchcuccokat venni, sosem volt külön rendes női kínálat, pedig szerintem van rá igény. Szeretek egy kis kreativitást belecsempészni a kínálatunkba, és itt külön meg kell köszönöm az Empire Merch csapatának a közreműködést, mindig segítenek összehozni azt, amit épp kitalálok.
Adolf: Tulajdonképpen mindenki tervezi a zenekaron belül, akinek van ötlete. De dolgoztunk már együtt például Kókai Barnival (Barber’s Art) vagy Szabó Ádámmal (Widowmaker Tattoo Parlour). Igazából attól függ milyen stílusban szeretnénk viszontlátni az adott mintát, az alapján keresünk művészt hozzá.
VI. Dóri csinál majd nekem egy hamburgert?
Dóra: Nem emlékszem már pontosan, hogy a „nekem” vajon kit takarhat, így egy picit nehéz ígéretet tenni. Ugyanakkor régóta tervben van már, hogy legyen egy Sasos est, Dóra-burgerekkel kiegészítve. Idő hiányában sajnos nem volt még lehetőségem megszervezni az eseményt, de nagyon szuper lenne egy közös kis közönségtalálkás-burgerezős este. Sok hasonló jellegű megmozdulás van a fejünkben, amit imádnátok, reméljük, egyszer ezeknek is eljön az ideje!
VII. Simán az egyik legjobb core-zenekar vagytok Magyarföldön. Várható majd új lemez valamikor?
Pí: Köszönjük! Várható persze. Egyelőre 2 új single, képi anyagokkal dúsítva. A 2 dal már kész, csak a videókat kell megoldanunk. A következő lemez már íródik, rengeteg ötlet hever a fiókban. Viszont nem sietünk sehova. A közös alkotási élményeket, a minőségbeli stikkjeinket és persze az időtlenséget nem tudjuk siettetni.:) 2024? Talán. Illetve titokban már-már SUNYIBAN kiadtunk egy ’instrumentális hiphop-triphop-bass music’ mixtape-et a SoundCloud-oldalunkon. Ez is teljes mértékig sas-anyag. Aki nem vágyik kemény, metál alapú sas-kalapálásra dobja be, és lazuljon a sas-élet medrében egy kicsit:)
Eagle Has Landed
- Facebook: https://www.facebook.com/eaglehaslandedofficial
- Instagram: https://www.instagram.com/eaglehaslandedofficial/
- YouTube: https://www.youtube.com/@EaglehasLandedofficial
by: Wolfy & Traidusk
Leave a Reply