Befutott a Mhorai készülő nagylemezének harmadik kedvcsinálója.
Májusban jelenik meg a csapat második korongja, így tavaly ősz óta sorra jelentetik meg a lemez kulcstételeit. Még két hónap sem telt el a ‘Deluge‘ óta, de már itt is van az “52“! A jól ismert receptet követve kapjuk a cséphadarást az arcunkba, megfejelve egy nagy adag keserédes melódiával. A dal ismét egy érdekes témát feszeget, amely nagyszerűen beleillik a “Waters” album koncepciójába.
Mit érdemes tudni az új dalról?
“Az ‘52‘ a harmadik single a hamarosan megjelenő albumunkról. A sztori úgy indult, hogy tavaly voltunk egy hajdúszoboszlói négynapos elvonuláson zenekarilag. Itt raktuk össze a ‘Waters‘ koncepciót és a témákat, amik körvonalazták az albumot. Akkor jött Tomitól ez a téma az 52 hertzes bálnáról. Egy bálnáról, ami a rendellenes 52 hertzen próbál kommunikálni és semelyik társa nem hallja őt. Egyből elmerültünk ebben a sztoriban (meg jó sok piában) és tudtuk, hogy ezt a dalt meg kell csinálni. Az ’52’ végül az egyik kedvenc számom lett a kettes albumunkról. Mindamellett, hogy néhol kifejezetten szigorúan, döngölősen indul, gyors tempóban tolmácsolom a bálna gondolatait. Utána pedig a zárás, belenyugvás érzése visszatér a szólónál és így zárul a dal. Sikerült olyan hangulatot teremtenünk mind zenében, mind dalszövegben, ami méltó ehhez a sztorihoz. A videókliphez külön szeretném megköszönni Zán Tomi segítségét, aki lehetővé tette, hogy ezt az elég minimal klipet a Riverside Studio-ban rögzítsük.”
MHORAI – 52 (Official Music Video)
Mhorai
- Facebook: https://www.facebook.com/mhoraimetal
- Instagram: https://www.instagram.com/mhorai_official/?hl=hu
- Spotify: https://open.spotify.com/artist/48D3F5dD0WHT1RtxwFuUP3
- YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCr8NS_FW5wcowOFwtNPQXRg
by: Traidusk & Wolfy
Leave a Reply