A Mielőtt videóklipje után a zenekar tavaly októberben kiadott első kislemezének nyitó- és címadó dala, az Építs hegyet is egy saját vizuális megvalósítással gazdagodott. Ezúttal egy látványos szöveges klip gondoskodik a teljeskörű élményről.
A pécsi Konok zenekar tagjai újfent arról adtak hírt, hogy bővült a klipek kínálata. Június elején számoltunk be a Mielőtt című számuk frissen debütáló videójáról, amellyel ellentétben most egy szöveges klipet láthatunk. Amint azt a banda gitárosa, Tillman Gábor is megosztotta velünk, a Préseld össze című dalhoz hasonlóan az AI (MI) került főszerepbe a képi világ megalkotásakor.
Mit érdemes tudni a klipről?
“Mindenképpen szerettünk volna videókat a megjelent dalokhoz; a Mielőtthöz készült egy élőszereplős klip, amire nagyon büszkék vagyunk. Emellett figyelemmel kísérjük a technológia fejlődését, és bevetettük a mesterséges intelligenciát, hogy álmodjon nekünk animált tartalmakat. A Préseld össze című dalunkhoz készült vizualizáció, amit teljes egészében a MI generált, ezen felbátorodva bevetettük a címadó dalhoz is. A végeredmény Moldván Ferenc munkáját dicséri, aki a videót feliratozta és az összképet egységesítette. Javában dolgozunk a nagylemezünkön, de addig is még egy hasonló klipet készítünk a Szabadesés című dalunkhoz, amellyel lezárjuk az EP-hez köthető kreatív időszakot. Közben reménykedünk, hogy a MI-nál jobb dalokat írunk nagylemezre.”
– Tillman Gábor (gitár)
Építs hegyet (4K lyric video 2023)
Konok
- Facebook: https://www.facebook.com/konok.band
- Instagram: https://www.instagram.com/konok.band.official/
- YouTube: https://www.youtube.com/@konok.official
Nyitókép: Bíró Gergő
by: Wolfy
Leave a Reply