A Newcomer Hungary keretei között ismét a tehetségnek szánunk figyelmet! A cél változatlan, az új potenciális hazai kedvenceknek szeretnénk nagyobb teret adni. A budapesti, modern metalban utazó Divent. kérdés nélkül egy olyan zenekar, akikről kár lemaradni, mert bőven van még a tarsolyukban. A második részt nekik és az eddig kiadott dalaiknak szenteltük.
Zenekar: Divent. (HU) Debütálás éve: 2023 Műfaj(ok): Metalcore, progresszív metal Kedvenc zenészek, zenekarok: Jinjer, Periphery, Spiritbox, Tesseract Zenekari felállás Mihalovics Gréta - ének Kresák Kornél - gitár Kusinka Márton - gitár Tordai Levente - dob Eddig kiadott megjelenések Demofób (Single) Idegen (Single)
A Divent. szeptemberben avatta fel első dalát, a Demofóbot, ami már egyből jelezte, hogy egy igazán erős kezdésnek lehetünk szem- és fültanúi, és könnyen elképzelhető, hogy az idei évben debütáló zenekarok egyik élmenője lesz a budapesti csapat. A Demofób refrénje energikusra és fülbemászóra sikeredett, remekül passzol az énekhez a gitárjáték és a dobolás is, érezhetően ott van a kémia. A verzéknél sem maradt bennem hiányérzet, azonban kétségtelenül ennél a számnál a refrén a csúcspont, ott a legteljesebb az élmény. A screamekre vonatkozóan muszáj megjegyeznem, hogy Gréta, a zenekar énekesnője mennyire jó, prémium minőségű dirty vokállal szórja meg a népet. A vaskos, igencsak tetszetős riffekért is jár a piros pont, illetve a dobolást sem szeretném említés nélkül hagyni, mert teljesen jól betölti azt a szerepet, amit a Demofób neki szánt. Annak érdekében, hogy legyen kritikusabb észrevételem is a dallal kapcsolatosan, a Demofóbnál és az Idegennél is tompábbnak érzem a dobot, halkabb több ponton. A hangerőkülönbség az utóbbi szerzeménynél a gitárok esetében is felbukkan, bár nem mondanám, hogy ez feltétlenül lerontaná a dal minőségét, csupán egy olyan szegmense a számoknak, ami még fejleszthető.
A második single, az Idegen terjedelmesebb, mint az elődje. A több idő több mindenre ad lehetőséget, amit ügyesen kisajtolt a Divent., végeredményként egy változatos, kreatív gitárjátékkal gazdagított dalt kínálva a nagyközönség elé. Az énekre térve, a tiszta éneknél itt jobban azt érzem, hogy még jobb lehetne. Ez talán annak is köszönhető, hogy ebben az esetben is a screamek kegyetlenek, zseniális alapot adnak a jövőre nézve. Véletlenül sem írnám azt, hogy nem jók a clean vokál részek, pláne hazai viszonylatban, de valamiért a Demofóbnál működőképesebb a recept ilyen vonatkozásban. Bízom benne, és valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel, hogy a Divent. a maga módján azt jelentheti majd nekünk, mint amit mondjuk a Spiritbox Kanadának. Ha kíváncsiak vagytok, mire viszi a közeljövőben, illetve a későbbiekben az ország egyik új nagy ígérete, feltétlenül kövessétek őket!
A dalokat itt csekkolhatjátok le:
Mit érdemes tudni a Divent.-ről?
A Divent. egy energikus, négy fiatalból álló, magyar nyelvű, budapesti modern metal formáció progresszív elemekkel, női tiszta és extrém vokálokkal.
Milyen témát érint a Demofób és az Idegen?
Demofób:
“Ehhez a dalhoz, mint az összes többihez a szöveget Mihalovics Gréta, a zenekar énekese írta. A dal a tömegtől való félelemről, a tehetetlenségről, a magányról és az életben való elveszettségről szól. Ez az első számunk a készülő kislemezünkről, melyről a későbbiekben több dalt is meg fogunk jeleníteni.”
Idegen:
“Az Idegen című dal a Demofóbhoz hasonlóan ugyan úgy egy sötét témát mutat be, egy fontos személy eltávolodásáról, elvesztéséről szól. Ezt a számot legjobban a progresszív, bipoláris zenei téma és szerkezet jellemzi az érkező kislemezen lévő számok közül.”


Divent.
- Facebook: Divent. (Facebook)
- Instagram: https://www.instagram.com/divent.official/
- YouTube: https://www.youtube.com/@divent.official
by: Wolfy
Leave a Reply