Hosszabbra nyúlt a hagyományos értelemben vett All-Timer-cikksorozat folytatása, mint szerettük volna, de újra itt vagyunk három all-time válogatással, hogy a legjobb dalokat hozzuk el nektek! A kiválóbbnál kiválóbb, illetve az igazi klasszikusnak számító számok összegyűjtésének édes terhét az aktuális felvonásban Csordás Bálint, a PLASTICOCEAN basszere, Baksa Dániel, a MINDGATE frontembere és Bikali Sándor, a Tre Lunatic gitárosa vállalta. A különkiadások után sem kell aggódni a színvonal miatt, hiszen prémium zenei csemegékkel térünk vissza a megunhatatlan trekkek jól megszokott mezejére!
Az All-Timerről: Az All-Timer egy alapvetően kéthavonta megjelenő cikksorozat, amelynek alapjai a HáromPerHárom rovatra épülnek. Ebben az esetben a három meghívottnak az a feladata, hogy öt olyan dalt mutassanak be, amely kimeríti náluk az örök kedvenc, bármikor meghallgatható kategóriát, és amely számokat bárkinek örömmel ajánlanának. A válogatásnál nincs műfaji vagy adott időszakhoz kapcsolódó megkötés, így ennél a rovatnál szinte bármi előkerülhet.
Csordás Bálint (PLASTICOCEAN)
Nem volt egyszerű feladat kiválasztani azt az ötösfogatot, akik zenéje a mai napig a “sosem nyomnám tovább”-kategóriába tartoznak. Igyekeztem úgy válogatni, hogy azokat gyűjtsem itt össze, akik számomra a leginkább fontosak. A magyar előadók közül többel volt szerencsém az ország különböző helyein egy színpadon játszani, ami még különlegesebbé teszi az élményeket velük. A sorrend egyrészt aszerint áll össze, hogy kik pörögtek nálam a legtöbbet, illetve, hogy mekkora hatással voltak rám életem során.
1. Isten Háta Mögött – Kéjgáz (2005)
Az Isten Háta Mögött zenéjével viszonylag fiatalon találkoztam, mai napig a legnagyobb kedvenceim. Ők formálták a leginkább a zenei ízlésemet. Megunhatatlan dalok, komplex szövegvilág. Pálinkás Tamás szövegei nálam a 10/10 kategóriába tartoznak. Az általam kedvelt előadók nagy százalékánál a szöveg sokkal fontosabb, mint a zene. Az Isten Háta Mögött viszont egy olyan zenekar, ahol tudom a dalokat csak a zene és csak a szöveg miatt is szeretni. Nálam örök. Emlékszem még egy régi Volt Fesztiválos koncertjükre, ahol Tamás orvosi köpenyben és a fejére csavart törölközőben lépett színpadra olyan energiákkal, hogy esély sem volt nem odafigyelni. Elképesztő volt. Örülök, hogy a Nagyúrral kicsit visszakaphattunk ezekből a régi varázsokból. A Kéjgáz lett a kiválasztott, mert egyrészt nem tudnék kiemelni egy dalt, amit a leginkább kedvelek tőlük, másrészt pedig mert ez rengeteget forgott repeat-ben.
2. Papa Roach – Between Angels And Insects (2000)
A zenei ízlésem egy jelentős részét a 2000-es évek nu metal-korszakából megismert formációk alakították. Azóta persze sokat változott, de ez a Papa Roach-dal még mindig ugyanúgy hat rám, mint mikor először hallottam. Lényegében ez volt az a dal, ami miatt úgy döntöttem, hogy basszusgitározni akarok. Az Infest albumot még így húsz év távlatából is simán végig tudom pörgetni maximum hangerőn. Több koncertjükön voltam és örülök, hogy még mindig vissza-visszanyúlnak ezekhez a korai dalokhoz is.
3. Freshfabrik – Drive My Hand (2000)
Ők voltak azok, akiknek minden koncertjére igyekeztem eljutni, ami a közelemben volt. Erről a lemezről minden dalt kívülről fújok még a mai napig is és ugyanúgy érzem azt a késztetést, hogy teli torokból üvöltve fussak bele a legnagyobb pogókba. Néha még érezni is vélem az egy-egy bulijuk utáni fájó tagokat. 😀 Nekem nagyon hiányoznak a hazai zenei életből. A zenéjük, a hangzásuk pedig abszolút megelőzte a korukat. Szerintem, ha ma jönnének ki ezekkel az anyagokkal, ugyanilyen legendás bandává válnának nagyon rövid idő alatt.
4. Subscribe – Weight of Oneness (2007)
A Subscribe zenekart úgy gondolom, senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is érdeklődött a hazai előadók után. Ők szintén gyerekkorom nagy kedvencei, ahogy a Freshfabrik. A legvadabb bulikat tolták, Bálint minden létező tárgyra felmászott, amire lehetett. Imádtam ezeket a fékevesztett őrjöngéseket. Szerencsére több alkalommal játszhattunk velük, minden ilyen esemény óriási élmény volt. A zenei világuk elképesztően intuitív, megismételhetetlen. Belőlük csak egy van. Anga Kis Miki pedig az egyik hazai példaképem. Ezt a dalukat hallgattam a legtöbbet, most így a lista írása közben is legalább négyszer körbeforgott. Remélem, a jövőben többször térnek vissza a koncertezéshez.
5. Esti Kornél – Boldogság, te kurva (2011)
Az Esti Kornél zenekar viszonylag „friss” a nagy kedvenceim között, mindig bele-belefutottam a dalaikban, viszont nálam akkor találtak be igazán, mikor kihozták ezt a studio session felvételt már Áronnal (szerk.: Bodor Áron /ének, billentyű/). Náluk is a szövegvilág, ami igazán megragad, a zenéjük pedig amennyire könnyen szerethető, pont annyira komplex is a sok-sok kis aprósággal, amit a különböző hangszerekkel elrejtenek. Hozzájuk fűződik az egyik legjobb koncertélményem is. Szerintem sokkal nagyobb sikerekre érdemesek. Azóta igyekszem minél több koncertjükre is eljutni. Ezt a dalukat egy viharos szakítás után hallgattam rongyosra, sokat segített akkor. Amikor kicsit merengősebb hangulatom van, mindig ők szólnak.
Baksa Dániel (MINDGATE)
Sziasztok! Baksa Dániel vagyok, a MINDGATE nu metalcore zenekar énekese, és ma szeretném megosztani veletek azt az öt dalt, amelyek számomra örökzöldek, és mindig szívesen hallgatom őket. Ezek a dalok különböző életszakaszaimban váltak fontossá, és a mai napig heti, de akár napi szinten pörögnek nálam. Remélem, nektek is tetszeni fognak, és megtaláljátok köztük a saját kedvenceiteket is!
1. Michael Jackson – Dirty Diana (1988)
Az első helyen egy igazi klasszikus áll, Michael Jackson 1988-as Dirty Diana című dala, amely a Bad albumon jelent meg. Ez talán az egyik legrockosabb dala, és számomra különleges jelentőséggel bír, mert ennek a dalnak köszönhetem, hogy ma zenélek. Gyerekként rongyosra hallgattam a Wembley 1988 koncert VHS-felvételén, különösen a gitárszóló ragadott magával. Ez a dal olyan erővel hatott rám, hogy eldöntöttem: zenész akarok lenni. Ha valaki egy dögös pop-rock dalra vágyik, ami egy kicsit eltér Michael Jackson megszokott stílusától, csak ajánlani tudom!
2. Linkin Park – From The Inside (2004)
A második kedvencem a Linkin Park From The Inside című dala a Meteora albumról. Először a nővérem szobájában hallottam ezt a számot, ahol egyedül a betárcsázós internet és a klip hozta be a modern világot a ’90-es évek boyband posztereivel teli falak közé. A dal stílusának keveredése, Chester Bennington érzelemgazdag vokálja és az első találkozásom a “scream” éneklési technikával lenyűgözött. Bármilyen hangulathoz passzol, és a mai napig bármikor elő tudom venni.
3. Cradle of Filth – From the Cradle of Enslave (1999)
Ez a harmadik választásom, és egy hatalmas váltás az előzőekhez képest. A Cradle of Filth From the Cradle of Enslave című dala igazi brutális death és black metal himnusz, ami már első hallásra megfogott. A Dusk and Her Embrace albumról származó szám egy új világot nyitott meg előttem mint énekes, különösen Dani Filth hangjával. A klip pedig egyszerűen lenyűgöző volt akkoriban. A mai napig visszatérek ehhez a dalhoz, és garantáltan magával ragad. Akinek bírja a füle, mindenképpen hallgassa meg – még ha nem is szereted, egyszer hallanod kell!
4. Slipknot – Left Behind (2001)
A negyedik dal a Slipknot Left Behind című száma, ami az Iowa album egyik ikonikus darabja. Az első riffje azonnal libabőrt okoz, és a klip hozzá még ma is felkavaró hatású. Gyerekként egyszerre rettegtem és csodáltam a klipet, de újra és újra megnéztem. Ez a dal volt az, ami véglegesen Slipknot-rajongóvá tett, és azóta is bármilyen hangulatomban elő tudom venni. Legyen jó vagy rossz kedvem, ez a dal mindig üt.
5. Queen – Somebody to Love (1976)
Az utolsó választásom talán a legnehezebb, hiszen legszívesebben az összes Queen dalt ide sorolnám, de végül a Somebody to Love mellett döntöttem a A Day at the Races albumról. Bár nem a legprogresszívebb Queen-dal, de számomra itt teljesedik ki a zenekar tudása. A pop, rock és gospel hangzás keveredése fantasztikus, és minden zenész tökéletes összhangban dolgozik egymással. Freddie Mercury és Roger Taylor vokálja, valamint Brian May egyedi gitárhangzása egyszerűen utánozhatatlan. Ha tehetitek, hallgassátok meg az 1981-es montreali felvételt – garantáltan lenyűgöz majd!
Bikali Sándor (Tre Lunatic)
Polaris – Hypermania (2020)
Iszonyat riffelés és energiabomba. Érdemes megnézni a drum playthrough videót is a zenekar dobosától. Az arckifejezése mindent visz! Brutálisan tehetséges csapat, szétfejelős groove-okkal. Ebben a dalban kifejezetten az tetszik, hogy alapvetően egymás mögé pakoltak egy rakat pusztítást és az egyik ilyen szegmensre azt mondták, hogy “legyen ez a refrén!” Akad még egy halom jó szám tőlük, mindenképp érdemes követni a zenekart.
PVRIS – Goddess (2023)
Régóta nagy kedvencem a nő és az, amit az utóbbi időben művel dalszerzés és hangszerelés szempontjából. Nagyon tetszik, hogy sokszor egy egyszerű zenei motívumra építi fel a dalait (ahogy itt is) és mégsem lesz unalmas. Annyira jó az alap basszus groove, érdekesek a soundok és nagyon jó a prozódia. Az egész gurul és visz magával, imádom. Igazi húsos és paraszt pop-rock. A vocal production és a keverés is tökéletes, az alja vastagon szól, a teteje légies, könnyed.
The Plot In You – Divide (2022)
Egy ideje követem az énekes, dalszerző srác munkáit, szerintem az egyik legtehetségesebb arc a fiatalok között, műfajon belül. Másoknak is sokat kever, hangszerel. Elképesztő, hogy mennyire egyedi már a nyitó riff, whammy pedált minden háztartásba! A verze szépen kiürül egy rövid időre, amitől jobban döngöl a folytatás. Tempóváltások, felezések a legjobb helyen és egy katartikus refrén, ahol olyat énekel az ember, hogy a mai napig értem. Refrén vokál struktúra sem a szokványos, popos kórussal indít, amitől még nagyobbat üt a tonális vocal fry. Az egész dal megkoronázása pedig a breakdown, ami azon kívül, hogy megint valami olyan, amit előtte még nem hallottam már ezerszer, úgy tépi le az arcod, hogy azóta is keresed. Tökéletes.
Unlike Pluto – No Rainbows In The Desert (2019)
Bárcsak minden elektronikus zene ilyen lenne. Ahogy bejön az a basszus szinti a dal elején, a mai napig leteszem a hajam, pedig már nagyon sokszor meghallgattam. Itt is tudatos játék van a különböző energiaszintekkel, széles skálán mozog a dal dinamikája. Nu metal-időszakot idéző, rideg énektémák és súlyos sound design elemek. Mindig egy kicsit szokatlan marad a fülnek az egész, nem lehet megunni. Az egész lemezt érdemes fülelni, fullon van hasonlóan jó számokkal.
Crossfade – The Deep End (2004)
A végére marad ez a számomra régi klasszikus, még a gimis években pörgettem 0-24. Az a gitár dallam az egyik legszebb dolog volt, amit akkor hallottam, talán a mai napig is az. Halál egyszerű, pillanatok alatt bemászik a füledbe és ott is marad egész nap. A refrénben egy szép hosszú dallamív, amit egy, a korszakra jellemző muzikális gitárdallam követ. Az akkori lehetőségeket meghazudtoló szólás szerintem a mai fülnek is kellemes, spektrumban széles és dinamikus. Powerchord-os gitárjáték, bólogatós riffelés mindenütt, ahogy kell. Az egésznek van egy magával ragadó atmoszférája, nekem nagyon nosztalgikus és otthonos. Sokszor ezt a jelleget hiányolom mai dalokból.
Mikorra várható a következő felvonás? Az All-Timer negyedik, egyben idei utolsó része terveink szerint december második felében fog megjelenni.
Amennyiben meghozta a kedved az All-Timer ahhoz, hogy gyarapítsad a zenei élményeidet, akkor feltétlenül ajánljuk számodra az alábbi programokat:
- II. CRUSHBACK FEST – PHRENIA / EVOLETTE / PLASTICOCEAN / MINDGATE | BUDAPEST, DÜRER KERT
- Dystopia x Tre Lunatic x SnailGardN | Budapest, Dürer Kert
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás