A Föld bolygó egy rendkívül zajos hely lett a 2020-as évekre, nem is könnyű ezt megszűrni, de mi mégis megpróbáljuk: új rovatunkban egész egyszerűen összegereblyézzük az elmúlt hét fontosabb történéseit az internet villanygitáros szekciójából, amik mellett nem lenne illő elmenni, de valamiért mégis sikerül.
Január utolsó hetére már javában pörög a külföldi és hazai színtér egyaránt: az elmúlt pár napra jutottak friss új dalok, album bejelentések, prominens zenészek új formációkban történő alapkő letételei, meg még egy kis egészséges szardobálás is, csakhogy vissza legyünk rántva a zord valóságba.
Új dalt mutatott be a budapesti Defied
Már harmadik dalát osztja meg velünk a zajos, kaotikus metalcore-ban utazó budapesti Defied. A többek közt a Heartlapse romjain alakult, a tagok közt volt Hangman’s Jack-, és Erased-arcokat is maguk közt tudó brigád a Dorianre forgatta le első klipjét, ami ráadásul egy igen egyedinek mondható VHS-es látványvilágot képvisel. A srácok ezzel kapcsolatban így fogalmaztak:
Tudatosan választottuk a VHS kézikamerás technológiát, ugyanis nyers hangulata, képhibái és színtorzulásai együtt hűen tükrözik azt a belső állapotot, amelyen keresztül jelenleg a minket körülvevő világot látjuk és érzékeljük.
Mutatjuk is a szóban forgó kisfilmet, aminek audió formátuma is hamarosan felkerül a fontosabb streaming szolgáltatók palettájára (Bandcampen pl. már elérhető). Ezen felül pedig érdemes lehet bekövetni a srácokat a socialjeiken, mert biztos forrásból tudjuk, hogy ez még bőven nem a vége az idei meglepetéseiknek.
Kisbetűs korszakába ért az Erra
Két 2025-ös single (gore of being, echo sonata) után végre lehullt a lepel az Erra következő megmozdulásáról: a progresszív metalcore-banda március 6-án adja ki hetedik lemezét silence outlives the earth címmel. És nem, nem én voltam lusta, amikor az összes címet kisbetűvel írtam, úgy néz ki az Erra is beadja azt, amit megannyi modernebb zenekar manapság, tehát vagy teljesen kis-, vagy teljesen nagybetűs album- és számcímeket (vagy a kettő teljesen kaotikus permutációja, gondolok itt rád mondjuk, Bring Me The Horizon).
A bejelentéssel együtt befutott egy harmadik szám is further eden címmel, ez jobban törekszik a pentatonikus skála magáévá tételére, ezáltal egy könnyedebb és frissebb képet festve a zenekarról – állította a banda hathúros gitárosa és tiszta énekért felelős zsenije, Jessie Cash. Mutatjuk is a hozzá készült vizuális körítést, kicsivel több, mint egy hónap múlva pedig az erre fogékonyak bele is vethetik magukat a teljes anyagba.
Hayley Williams új zenekart alapított
Miután teljesen felborította a tavalyi év végi listákat Hayley Williams, a Paramore énekesnőjének elsőre nem túl könnyen hozzáférhető harmadik szólólemeze, az Ego Death at a Bachelorette Party, úgy tűnik a 37 éves multiinstrumentalista énekes-dalszerző továbbra se kíván visszatáncolni “fő” projektjéhez, hanem inkább belekezd egy újabba. Williams egyébként a Paramore-ral kapcsolatban – amivel utoljára 2023-ban adták ki a nagy sikerű This Is Why-t – egyre több helyen nyilatkozza, hogy nincsen semmi gond, ha úgy fogja érezni, hogy most velük kell kiadni valamit, akkor az úgy is lesz, most viszont csak örül annak, hogy a saját, független dolgaival foglalkozhat.
Ennek egy új állomása most a Power Snatch nevű formáció, amit Hayley Daniel Jamesszel hívott életre – aki egyébként nem kevesett segédkezett a tavalyi zseniális szólólemezének dalírási és produceri munkálataiban. Az egyelőre két biztos tagot számláló banda életjelei nem annyira kerekek, nemrég ugyanis az Apple Music 1-nál járt a páros, ahol egy új számukat, az Assignmentet premierezték, ezen felbúzdulva pedig több rajongó is kutatásba kezdett, aminek ereményeképp kiderült, hogy már tavaly júliusban kiadtak egy azóta is befejezetlen dalszösszenetet, illetve van egy nagyon minimális Bandcamp-oldaluk is, rajta egy másik dallal, a DMs-szel. Ezek alapján a végeredmény inkább hasonlít HW tavalyi lemezére, mintsem bármelyik korábbi Paramore-cuccra. Remélhetőleg hamarosan transzparensebb lesz kicsit a projekt, addig pedig érdemes lehet bekövetni a Power Snatch instáját, hátha most már meg is osztanak valamit szóban is a nagyérdeművel.
Új poszt-hardcore-zenekart alapítottak Coheed and Cambria-, és The Sleeping-tagok
Held. névvel mutatkozott be az a progos, alt-rockos poszt-hardcore-zenekar, ami a The Sleeping két tagjának, név szerint az énekesnek, Douglas Robinsonnak (őt egyébként még a Night Verses énekessel felálló változatából is ismerhetünk), illetve a bőgős Salvatore Mignanónak, valamint a Coheed and Cambria dobosának, Josh Eppardnak köszönhetünk. A banda lényegében a manapság oly hangzatos supergroup jelzőre hallgat, a “szuper” jelzőt meg még feljebb tolja a fegyvertény, hogy kapásból az első megjelentett dalukba nem kisebb nevet hívtak be énekelni, mint Frank Ierót a My Chemical Romance-ből – ráadásul gitár nélkül. Arról ugyanis itt Robinson gondoskodik.
Frank úgy nyilatkozott a dallal kapcsolatban, hogy anno réges-rég a The Sleeping és a My Chem’ nyomott közös bulikat, így régi a baratság, és amikor megtudta, hogy Douglasnek új projektje van, ahova kéne egy vendég is, azonnal igent mondott. Az első dal címe New You Anthem lett, ami tényleg egy afféle gigászi poszt-hardcore himnusszá érett a prominens kezek alatt. Ezt még kilenc másik trekk követi a zenekar debütlemezén, a május 15-én megjelenő Grey-en, amit biztos, hogy kifogunk vesézni itt a Wayon.
A Turstile volt tagja képmutatónak állítja be az ex-zenekarának tagjait
Csak hogy ne csupa vidám kacagás és móka álljon itt, a végére jöhet egy kis “baráti” szardobálás is. Az egész azzal kezdődött, hogy a Turnstile is felszólalt ICE-ügyben. Ha esetleg nem tudod miről van szó, mert az elmúlt hetekben egy kő alatt éltél, vagy csak abszolút nem érdekel a négy falon túli világ, az ‘Államokban jelenleg Donald Trump elnök alatt szolgáló Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (röviden: ICE) ügynökeivel teljesen elszaladt a ló az eredeti “feladatukhoz” képest (értsd: általuk illegálisnak gondolt bevándorlók elkapása, deportálása), és az elmúlt hetekben már a nekik ellenszegülő fegyvertelen amerikai állampolgárokat is hideg vérrel lelövik. Ez ellen szólalt fel rengeteg (főleg amerikai) előadó és zenekar, köztük a jelenleg a legnépszerűbb hardcore-formáció, a Turnstile is.
Erre reagált volt gitárosuk, Brady Ebert is, akit a zenekar 2022-ben igen nagy csendben távolított el a tagságából (a banda közelebbi ismerői szerint akkoriban Daniel Fang dobos még távoltartási végzést is kért a gitárossal szemben). Ebert egy instás poszt alatti kommentben nyilatkozta, hogy a Turnstile magasról szarik a társadalmi kérdésekre, majd elmesélt egy “konkrét” esetet, amikor egy jótékonysági célú koncertjükön a tízezer dolláros befolyt összegből Brendan (Yates, énekes – a szerk.) eltett négyezret, hogy állítólag abból fizesse ki a mörcs számlát.
Brady nemrég egyébként új formációban tűnt fel, ami a The S.E.T. névre hallgat. A hardcore-banda már egy dalt is kiadott, a T.M.T.-t (The Motherfuckin’ Truth), amit március 6-án a debüt EP is követ majd Self Evident Truth címmel, az ilyesfajta zenékre szakosodott Flatspot Records gondozásában.
Címplapfotó: Zachary Gray
Hozzászólás