Két világ határán egyensúlyoz az Atlasz Alszik új kislemeze

Az Atlasz Alszik egy magyar alternatív rockzenekar, amelyet a pár éve feloszlott Képzelt Város két korábbi énekese, Oláh Gergely és Kovács Ákos András alapított 2024-ben. A srácok zenei világa gitárközpontú hangzásra építi azt a néhol éteri, néhol pedig progresszíven feszes dallamiságot, amelyeket mélyen személyes hangvételű, metaforákkal és álomszerű képekkel tűzdelt dalszövegek kísérnek. Az alternatív alapokban felfedezhetőek az underground hatások, illetve a poszt-rock világára is jellemző ködös atmoszféra, amely hol engedi finom sziluettben kirajzolódni az emberről szóló, mégis emberiségtől távoli világot, hol pedig sötét katarzisba burkolja azt.

A zenekar 2024 első felében két egymást követő single-lel debütált (Hiányzó darab, Fele-fele), mely dalokat a 2025 áprilisában megjelent Lélegeztess EP követett. A felállás 2025 nyarán egészült ki négy főre, Hain Réka (basszusgitár) és Gergó Dávid (dob) érkezésével. A felfrissült tagság nem is hallgatott sokáig: a banda a Földhöz ér c. kétszámos kislemezzel nyomatékosítja betonbiztos jelenlétét a földalatti szcénában.

Az új anyagon hallható két dal hangulatban és megszólalásban is eltérnek egymástól, mégis hasonló belső feszültségre épülnek. A címadó Földhöz ér egy atmoszférikus gitárokkal építkező és lendületes refrénnel magával sodró dal, amely a teremtéstörténet motívumain keresztül az emberi vágy és kísértés kérdéseit járja körül. A Nem akartam ezzel szemben egy visszafogott, akusztikus hangszerelésű szám, amely személyesebb hangon szólal meg, és sokkal inkább befelé figyel. A két dal közötti kontraszt nagyon jól mutatja azokat a végpontokat, amelyek között a zenekar eddig is mozgott: feszültség és csend, zaj és visszahúzódás.

Az Atlasz Alszik élőben is bemutatja a friss szerzeményeket – na meg az új arcokat -, teszik ezt május 9-én az Instant-Fogas Komplexumban megrendezésre kerülő Darkness Ends Feszten, ahol rajtuk kívül még főleg olyan poszt-/prog-/psych-zenekarok lépnek majd fel, mint a Flowʍolꓞ, a Bábszínház, valamint a So What. Jegyek és minden infó fellelhető a facebookos eseménynél.

Atlasz Alszik

Hozzászólás

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑