Három dolog biztos az életben: az hogy meghalunk, hogy leadják a Reszkessetek Betörőket karácsonykor és, hogy minden naptári évben új Darko US-anyag jelenik meg. Ez alól az Úr 2026.-dik esztendeje sem kivétel és ennek Vincent nagyon örül. Az eszetlen tempóban dolgozó srácok most az Oni 2 névre keresztelt albummal jelentkeztek, és már halálos iramban dolgoznak az új dalokon. Na, de vegyük csak szemügyre az új jövevényt. Vajon van olyan jó mint az előzőek? Ment-e a ezúttal a tempó a minőség rovására? A kritikából kiderül. Egyet biztosan állíthatok jó előre: A Darko továbbra is egy olyan anomália a jelenlegi modern metal szintéren, ami ha kicsi lenne, zöld, és ugrálna ide-yoda, akkor már tutira az 51-es körzetben vizsgálgatnák.
Zenekar: Darko US
Album: Oni 2
Műfaj: progresszív deathcore, nu-metalcore, djent, ambient
Megjelenés időpontja: 2026. május 5.
Kiadó: Szerzői kiadás
Támpont: Chelsea Grin, Emmure, Ten56., Bring Me The Horizon, Alpha Wolf, Brand of Sacrifice, Shadow of Intent
Kezdjük az elején: A Darko US Tom Barber (ex-Lorna Shore, Chelsea Grin) és Josh Miller (ex-Emmure, ex-Spite) nászának szerelemgyermeke, amelyet éppen a pandémia évében (véletlen lenne?) szabadítottak a világra. 2020-ban a világ leállt és bezárkózott a járvány miatt. Ez az időszak amekkora átok volt a zenekaroknak bevétel szempontjából, legalább olyan áldásnak bizonyult a kreatív alkotói munka terén. Rengeteg új lemez íródott ekkortájt, és megannyi side project jött létre. Egyesek habár igéretesek voltak, csak az unaloműzést szolgálhatták mert amint a világ újra kinyílt, úgy felejtődtek el a karantén után mintha soha nem is léteztek volna (Lásd pl: Onslow, Our Eternity stb.).
Szerencsére akadtak pozitív példák is, ahol a formáció kinőtte magát annyira hogy a szintér meghatározó, de minimum megkerülhetetlen neveivé váltak. Ide tartozik a Darko US is, amely a kezdetektől megmaradt egy „Two-man show”-nak és azóta sem ette ki őket a fene a stúdióból. Ennek összetett okai vannak, de tudatos döntés áll mögötte. Első anyaguk a hét dalos Dethmask, Pt. 1 EP egyből felkeltette a figyelmet horrorisztikus, nyomasztó, gusztustalan atmoszférájával és meglehetősen progresszív, határokat feszegető deathcore hangzásával. Alíg ocsúdtunk fel a korong lehengerlő lidércnyomásából, az év második felében már jöttek is az újabb dalok. A szinglik végül 2021 tavaszára az első egész estés self-titled albumukká nőtték ki magukat. A lemezt akkorra már kiemelt érdeklődés övezte, egyrészt az impozáns, vendégénekes gárda miatt, a teljesség igénye nélkül olyan zenekarokból mint a Shadow of Intent, vagy az akkoriban épp berobbanó Spiritbox, másrészt a lázálomszerű, olykor found footage horrorokat, vagy snuff filmeket idéző videoklipek miatt – ez utóbbiakat egyébként Norbert Crowfield, vagyis Porkoláb Norbert készítette a hazai Bad Moon Films (Lorna Shore, Capstan, Anchorless Bodies) égisze alatt. Együttműködésük azóta is töretlen, és elengedhetetlen kelléke a definitív Darko-élménynek.
A lemez azon túl, hogy finomhangolta és továbbgondolta a debüt EP hangzásvilágát, behozott egy fontos újítást, ami a későbbiekben szintén meghatározza és kibővíti a zenekar szónikus repertoárját. Ez a valami pedig a lassú, fájdalmasan gyönyörű tearjerker dalok megjelenése. Első fecskeként a Donna debütált, mely Barber elhunyt nagymamájáról szólt. Illetve az albumon helyet kapott még testvérdala a Daniel, ami már egy fokkal harapósabb, de ugyanúgy tartalmaz clean vokált és egy megfoghatatlanul melankolikus atmoszférát. Na, meg persze ott van még az If This Is Forever lo-fi-szerű interlude a zárás előtt.
A későbbi EP-k és nagylemezek már bátrabban használták az új stílusjegyeket és a Darko onnantól ezt a kettősséget jelentette. Egyfelől a legmocskosabb horror-földönkívüli hangokkal, illetve a legszívfacsaróbb „feels are reals”-momentumokkal operálva, amitől legszívesebben órákig állnál a szakadó esőben egy doboz cigivel a kezedben. Egy idő után már konkrét számokban is megjelent ez a kettősség amolyan beauty and the beast módon. Ezek az egyvelegek teljesen kiszámíthatatlanná tették minden egyes újabb release dinamikáját. Ha már egyveleg, a Darko olyan mint egy zenei és popkulturális olvasztótégely: szinte behatárolhatatlan műfajok szempontjából. Vannak itt metalcore-, deathcore-, djent- és indusztriális elemek, felismerhetetlenségig torzított és lehagolt gitárokkal, ugyanakkor synthwave, ambient, lo-fi, trap, drum and bass, és megannyi más hatás is keveredik benne. Vendégelőadóik legalább ennyire színesek és változatosak: a srácok a modern metal szintér minden zegzugából és még azon is túlról válogattak. És akkor még nem is ejtettünk szót a megszámlálhatatlanul sok popkulturális utalásról. Legyen szó, videójátékokról, filmekről, animékről, vagy legendás előadók legendás zeneszámairól (mint mondjuk a Korn Got the Life-jára való utalás a Dethmask, Pt. 2 EP nyitódalában), így hát mindenki megtalálhatja azt ami szem-szájnak ingere. Addig foltozgatták, tökéletesítgették a receptet míg szerény véleményem szerint a 2024-es Starfire albumon csúcsra is sikerült járatni azt.
De mit tud az idei Oni 2? A helyzet az hogy a Darko állatorvosi lova tényleg kerek e szintéren tanulmányozandó anomália, hiszen ellentmond minden írott és íratlan szabálynak, ami elősegítené, hogy ez a koncepció hosszú távon is működjön. Ennek ellenére mégis, lemezről-lemezre, újra és újra megcsinálják a fiúk! Gondolhatnánk, hogy ha valaki iszonyat tempóban pakol ki, iszonyat mennyiségű zenét, az idővel óhatatlanul is a minőség rovására fog menni. Viszont Barberéknél a léc megjelenésről-megjelenésre magasabban van, ők pedig képesek újra és újra megugrani azt. Néha ugyan épphogy csak, máskor viszont a háztetőn landolva annyit kérdeznek: „Is this peak?„. Az Oni 2 minőségben számomra simán hozza a korábban említett Starfire lemez színvonalát. Egyetlen oka van, amiért számomra továbbra is az a csúcstermékük, a magnum opusuk, ez pedig a terjedelme. Gyakorlatilag egy duplalemeznek is tekinthető a maga 19 számával. Az új lemez egyetlen bűne, hogy rövidebb, bár a maga egy tucat trekkjével szintén egy elég duci anyag. A hármas LP-nek egyszerűen több játékidő állt rendelkezésére, hogy elvarázsoljon.
Gondolhatnánk azt is hogy ugyanaz a formula egy idő után elfárad és önismétlővé, kiszámíthatóvá válik. Spoiler: ez eddig nem történt meg. A recept a régi, de a tálalás még mindig izgalmas és tele van meglepetésekkel. Erre legjobb példa a Blue Teeth, ami az egyik abszolút kedvencem lemezről. Az intro alapján ismét egy sírdogálós, ambient heavy dalra számítottam, ami pár másodperccel később úgy robbant az arcomba, hogy az felért egy konkrét jumpscare-rel. A melankolikus vibeot egy vérfagyasztó nyögéshang és az az igazán ocsortányos Darko-instrumental tette a földdel egyenlővé, amitől konkrétan felállt a szőr a hátamon. El is könyveltem magamban, hogy akkor ez egy gusztustalankodó „heavy af”-nóta lesz, mígnem a szám második felében a nagy veretés olyan érzelmileg letaglózó fordulatot vett, hogy abban a pillanatban komolyan kedvem lett volna beugrani a legközelebbi dohiba és venni egy doboz cigit, azonnali használatra. Úgy, hogy egyébként nem is dohányzom. Egyébként a szám elején hallható „I know cause your blue” szövegrészlet a depresszióra/szomorúságra utal melynek kvázi hivatalos színe a kék, a dalban pedig Cody Mackenzie a Teeth zenekarból működik közre. Így jön ki, hogy mi is a meta jelentése a szám címének azon felül , hogy általában, az elgyengült, haldokló, rohadó fogak elszíneződésének is ez a terminus technicusza. Ez az elképesztő komplexitás mind hangszeres, mind pedig lírai szempontból számomra a projekt legnagyobb vonzereje. A hallgatási élmény tényleg úgy írható leginkább le, mint egy pszichedelikus trip a lelked mélyére. Minden lemez egy új utazásra visz, ami tele lesz váratlan fordulatokkal. Nevetsz, undorodsz, megbotránkozol, elborzadsz, elérzékenyülsz, bőgsz. Szereted vagy sem, hatással van rád és ez a lényeg.
Gondolhatnánk azt is hogy ha túl sokan featelnek egy zenekarnál egy idő után az már nem tud új és érdekes előadókat kihúzni a kalapból. Az Oni 2 erre is rácáfol. Igaz hogy a negyedik nagylemezre Ben Duerr (Shadow of Intent) már másodízben teszi tiszteletét, de az is tuti hogy a záródalban senki sem számított Johhny 3 Tears-re a Hollywood Undeadből. Emellett képviseltetik magukat a Cane Hill, DIEYOUNG, és Crown Magnetar énekesei is, illetve Alex Koelher, a Chelsea Grin korábbi vokalistája is, ami különösen érdekes, tekintve hogy éppen Taylor Barber a banda jelenlegi frontembere. Easter eggekért sem kell a szomszédba menni, rengeteg visszautalás van korábbi számokra akár hangzásban, vagy dalszövegek terén. Ennek talán legegyértelműbb példája a Dragon Tamer, amely konkrét folytatása az első Oni (2022) lemezen található Dragon Chasernek. Elég egymás mellé tenni a kettőt, a többi magáért beszél. Természetesen a popkultúrális utalásokból itt is annyi van, hogy dunát lehetne vele rekeszteni. Csak pár példa: Legend of Zelda, Rekviem egy álomért, Time Crisis, vagy éppen a zárásban random felcsendülő Forever Young az Alphaville-től ami a TikToknak hála az Y- és Z-generációnak jelenleg egy fájdalmasan ragadós nosztalgia soundtrack. Személyes kedvencem azonban amit még ennyire sem láttam jönni, a Red Samurai intrójában hallható Dragon Ball Z-utalás, amit Son Gohan legendás funimationos szinkronhangja, Kyle Hebert szállít le nekünk. Ennél menőbbb cameo aligha lesz már idén.
Elemezhetném a korongot napestig, számonként lebontva minden apróságot a dalszövegekkel, easter eggekkel, együtt, de úgy érzem még én is bőven csak a felszínt kapargatom, hiszen sokadik végighallgatásra is találok benne valami újat. Egy rejtett melódiát, egy voice sample-t, amit eddig nem tudtam hova tenni, de most esett le hogy mire utal, vagy épp egy ismerős dallamot amit már hallottam korábbi Darko-lemezeken. Ahogy korábban írtam, a Darko egy utazás, amit mindenkinek érdemes szubjektíven megtapasztalnia, így a világért sem spoilereznék el mindent. Az biztos, hogy ez a projekt tényleg egy párját ritkító különlegesség, amihez hasonlóval igen ritkán lehet találkozni. Könnyű lenne elsőre azt feltételezni az instrumentális bravúrok miatt, hogy itt kettejük közül Josh az igazi MVP, de amellett, hogy Taylor hogy hozza vokál fronton a tőle megszokott minőséget, egyszerűen olyan mesteri szintre fejlesztette a metafórákba bújtatott történetmesélést a líra, és a tömegkultúra eszközeivel, ami konkrétan ámulatba ejtő. Úgy értem a tököm gondolta volna, mielőtt a cikk miatt utána nem néztem, hogy a Frost delay a golfban alkalmazot technikai szünet, amit azért iktatnak be, hogy a pálya épségét megóvják. Az emberi lélek pedig legalább annyira egy golfpálya mint ahogyan a szerelem is napolaj (Nem hallgatok ám UFO-t amúgy, vagyis de, csak másfélét). Nem tudok nem szuperlatívuszokban beszélni, de a fülgazmus kifejezés így a hetedik etapra már eléggé elinflálódott részemről, így kénytelen voltam kitalálni valami újat ami überelheti és a megfelelő polcra helyezheti ezt a teljesítményt. Az Oni 2 – akárcsak bármi más, amit a Darko valaha kiadott a kezei közül – ABSZOLÚT HANGVERSENY!
Értékelés:
(Elekes Roland)
DARKO US
Leave a Reply