Heti netes, avagy a hét történései a világháló alternatív szegletén – 26. rész

A Föld bolygó egy rendkívül zajos hely lett a 2020-as évekre, nem is könnyű ezt megszűrni, de mi mégis megpróbáljuk: új rovatunkban egész egyszerűen összegereblyézzük az elmúlt hét fontosabb történéseit az internet villanygitáros szekciójából, amik mellett nem lenne illő elmenni, de valamiért mégis sikerül.

A héten megannyi zenekar elkészült az új lemezével, beharangozta azt, vagy már egész egyszerűen kőkeményen benne van a promóciós folyamatokban. Emellett pedig szomorú apropó is sújtotta a hazai underground egyik legszerethetőbb punk rock-zenekarát. Hogy kikről van szó, és mi lett (lesz) velük, ahhoz irány a cikk alább.


Második lemezét készül kiadni a bimboviolence-ban utazó Brat

Az iszapos Louisianaból származó Brat két évvel ezelőtti debütlemeze (Social Grace) után most tovább tolja ki a saját maguk által csak bimboviolence-nek nevezett stílusuk határait, és idén megjelenő második lemezükkel, a Manslayerrel határozott állást foglalnak amellett, hogy a nőknek igenis van helye a metalban. Az anyag szeptember 25-én lát majd napvilágot a Prosthetic és az MNRK Heavy gondozásában, az első ízelítő pedig, a címadó már klipestül élvezhető is ettől a pillanattól.

Akinek ismerős volt az egyes lemes soundja, annak feltűnhetett, hogy jóval sötétebb és agresszívabb hatást kelt az új track(már amennyire ez lehetséges egy alapvetően grind/death-bandánál). Liz Selfish énekesnő szerint ez az irány tudatos volt, az már viszont nem annyira, hogy végül a teljes album szövegeit ő jegyezte le, átvéve ezzel a stafétabotot a zenekar gitárosától – és Liz férjétől – Brenner Moate-től. Selfish szerint eleinte csak az első dal szövegét írta meg, aztán annyira megtetszett neki a dolog, hogy az összes többit is levéste. Szerinte Brenner amúgy is riffek kiötlésében éli ki igazán magát, úgyhogy hagyta neki, hogy csak erre koncentráljon a lemez összerakásánál.


Elválnak a Counter Clockwise és Hohmann Bálint énekes-gitáros útjai, a punk rock-zenekar határozatlan ideig szünetre vonul

Közel fél éve csend honolt a Counter Clockwise háza táján, ami nem sok jóra engedett következtetni. Sajnálatos módon a szomorú jóslatok beigazolódtak: a punk rock/skate punk/dallamos hardcore-banda és Hohmann Bálint énekes-gitáros útjai 11 év után elválnak. A banda Bálinttal indult útjának, most pedig az ő távozásával akasztja szögre a hangszereit – legalábbis átmenetileg.

A kialakult helyzettel és a folytatással kapcsolatban a zenekar így értesítette rajongóit a közösségi oldalaikon:

Kedves Barátaink!

Az utóbbi hónapokban nagy volt a csend a zenekar körül, ennek az okát szeretnénk most megosztani veletek. Közel 11 közös év után a Counter Clockwise zenekar és Bálint útjai különváltak. Ez nem egy hirtelen meghozott döntés volt. Az elmúlt évek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a zenekar jövőjével kapcsolatos elképzeléseink túl sok ponton eltérnek egymástól, ezért végül arra jutottunk, hogy ebben a felállásban nem folytatjuk tovább a közös zenélést. Szeretnénk ezúton is megköszönni Bálintnak az elmúlt 11 évet, a közösen megélt koncerteket, próbákat, stúdiómunkát, videókat és mindazt, amit a zenekarért tett. Az elmúlt évtized munkájára és eredményeire mindig büszkék leszünk. Közhelynek tűnik, de őszintén kívánunk neki sok sikert és minden jót mind a magánéletében, mind a zenei karrierjében. A zenekar most határozatlan időre visszavonul, hogy rendezze a sorait és átgondolja a folytatást. Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt 11 évben mellettünk állt, támogatott minket, eljött a koncertjeinkre, velünk bulizott, meghallgatta a dalainkat vagy bármilyen módon részese volt a zenekarnak.


A Make Them Suffer elkészült a hatodik nagylemezével

Mérsékelten jó hír, hogy a Make Them Suffer befejezte legújabb, szám szerint hatodik lemezének munkálatait. Legalábbis erről árulkodik az a héten fellőtt Insta-poszt, amiben az ausztrál metalcore-banda a stúdióból jelentkezett be pár fotó és egy említés társaságában: ő Dan Braunstein, aki korábban olyan zenekarok anyagain dolgozott, mint a Spiritbox, a Dayseeker, vagy az Invent Animate. (Egyelőre) rossz hír csupán, hogy semmit se tudni még az új lemez címéről, megjelenési idejéről, vagy hogy hogy fog szólni.

Az aussie-k előző anyaga, a meglehetősen súlyosra sikeredett, saját nevüket viselő ötös korong 2024 novemberében jött ki. Ez volt az első kiadványuk, amin a banda lehangolt Drop E-be, nem kevés djentes elemet beemelve így a zenéjükbe, illetve itt debütált Alex Reade is, aki billentyűn segíti ki a bandát, valamint csillogtatja meg ének-, illetve scream tudását. A banda így hangzott két éve, kíváncsian várjuk milyen lesz a következő fejezet:


Végre bejelentette új lemezét a Mastodon, vacsorára kígyó lesz az új dalukban

A Make Them Sufferrel ellentétben a Mastodonnál már nagyon is érett az albumbejelentés, minekután a prog-titánok már több ízben is feltűntek a stúdió körül, illetve egy új dalt is kiadtak idén Your Ghost Again címmel. A friss tétel a Snakes for Dinner nevet viseli, különlegessége – azontúl persze, hogy egy ízig-vérig Mastodon-tétel -, hogy a Queens of the Stone Age frontembere, Josh Homme vendégeskedik benne. Homme-nak egyébként nem ez az első kokettálása az atlantaiakkal; a 2006-os Colony of Birchmen trackjükben is feltűnik.

Az augusztus 28-án megjelenő Marrow Deep lesz az első anyaga a több mint negyed évszázada jelen lévő bandának az alapító gitáros Brent Hinds nélkül, aki tavaly vesztette életét egy motorbalesetben – nem sokkal azután, hogy heves viták közepette elhagyta a zenekart. A nélküle történő alkotásról, illetve az űrről, amit maga után hagyott nemrég egy mini dokumentumfilm is napvilágot látott The Mastodon in the Room címmel. A nyár végén megjelenő kilences lemez lesz többek közt az első anyag, amin a két új tag, a majdnem az összes legmenőbb modern prog-bandában valamilyen formában már megfordult gitáros, Nick Johnston, valamint billentyűn João Nogueira is vaskos szerepet kap.


A Movements kiadta szeptemberben érkező lemezének lesújtó zárótételét

Szeptember 4-én érkezik a Movements negyedik nagylemeze Happier Now címmel, ami három évvel követi a slágerparádé RUCKUS!-t. A cím ne tévesszen meg senkit, a poszt-hardcore/emo-zenekar nem feltétlen tervezi elengedni a moody/gloomy hangzását, és a szövegvilág is még mindig sokszor fájóan tragikus saját élményekből táplálkoznak.

A banda már kiadott három dalt a lemezről, a klipen is osztozkodó Dissolve Me-t, valamint Back in My Ways-t, illetve az Everything is Fine-t. Most kijött az album zárótétele, talán a legszomorúbb track az anyagon, a Separate. Ezzel és az album címének párhuzamával kapcsolatban úgy nyilatkozott az énekes, Patrick Miranda, hogy habár úgy érezte, hogy jobb helyen van most már, ahogy elkezdte leírni a dalok szövegeit, rájött, hogy talán mégsem. És habár objektíve jobban érzi magát,

ha depressziótól szenvedsz, az sosem múlik el teljesen. – tette hozzá.

Leave a Reply

Create a website or blog at WordPress.com Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

Discover more from W a y o

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading