A Föld bolygó egy rendkívül zajos hely lett a 2020-as évekre, nem is könnyű ezt megszűrni, de mi mégis megpróbáljuk: új rovatunkban egész egyszerűen összegereblyézzük az elmúlt hét fontosabb történéseit az internet villanygitáros szekciójából, amik mellett nem lenne illő elmenni, de valamiért mégis sikerül.
A múltkori törikönyvekbe illő Turnstile-buli után, megint egy hardcore-banda nem szokványos helyen próbált koncertet adni. Ezen kívül a jövő nyár legmenőbb parkos metalcore-bulija előzenekarokat kapott, és egy nagyon fontos zenekar is bejelentette 17 év utáni első lemezét Halloween éjszakáján.
Novemberben érkezik a Crowquill első nagylemeze
Miután elég nagy hírnevet szerzett magának könyörtelen élő fellépéseivel az Egyesült Királyság legújabb hardcore-jövevénye, a leedsi Crowquill, a fiatal srácok most végre-valahára bejelentették első lemezüket is. Ez a Sleeping With Cannula címet viseli és november 20-án érkezik a csapat újdonsült kiadóitól, a DAZE-től, valamint a Hardlore Recordstől. Az első dal, a Cannula már meg is hallgatható róla.
A lemez különlegessége egyébként, hogy minden dalt egy próbálkozásra vettek fel, nem volt click track se, szóval nagy a valószínűsége annak, hogy nyers, kompromisszummentes mocskot kapunk, ami külön pozitív egy olyan zenei környezetben, ahol minden apró neszt már számítógépekkel raknak bele a dalokba. A srácok a „baszni rá, csak csináljuk”-mentalitás jegyében vették fel az anyagot, készítették el a grafikát és nem is kívánnak egyhamar eltávolodni ettől az attitűdtől.
A Haywire másfél dalt tudott eljátszani a New York-i Times Square-en, mielőtt a zsaruk lefújták a bulit
Miután a Turnstile a múlt héten történelmet írt azzal, hogy eddig sosem látott tömeget mozgatott meg a Washington-emlékmű tövében, újabb punk/hardcore-banda döntött úgy, hogy egy ikonikus helyszínen fog koncertet adni.
A bostoni Haywire szeretett volna egy gerilla videót forgatni a nemrég megjelent debütlemezük, az I Don’t Wanna Say Goodbye egyik dalára, ehhez pedig New York egyik legikonikusabb turistalátványosságának is számító Times Square-jét választották. A gond csupán annyi volt, hogy ezt senkivel se papírozták le előtte (ami nyilván baromira punk), pusztán a követőiknek kilőtték a koordinátákat, meg egy képet arról, hogy hol tali, egy órával azelőtt, hogy feltűntek a helyszínen. A spontán pop up hardcore-bulira így is több százan oda özönlöttek, a banda pedig másfél dalt el is tudott nyomni, mielőtt a NYPD rendíthetetlen őrei ki nem húzták a kábeleket és le nem fújták a bulit.
A banda így is emlékezetes pár percet okozott minden jelenlévőnek, az internetet is elárasztották a felvételek, úgyhogy munka elvégezve: a Haywire megállás nélkül menetel a legfelkapottabb hardcore-bandák trónja felé.
Mothica eddigi legsúlyosabb dalával jelentkezett
Mothica, vagyis McKenzie Ashton Ellis nem lassít: az énekesnő idén feburárban jelentkezett legújabb EP-jével, a Somewhere in Between-nel, amit pár hónappal később egy lo-fi remix verzióval látott el, most pedig már egy teljesen új tétellel domborítja ki eddigi talán legsúlyosabb oldalát. A My Confession többek közt az első iránytű lehet a még be nem jelentett negyedik lemezéhez, a 2024-es Kissing Death folytatásához.
A dal – ami egy mostanában eléggé trendi középkori látványvilágot is kapott – fő kérdése az, hogy „mi lehetne belőlem, ha végre megtanulnám a leckét?” – legalábbis ezt teszi fel Mothica az Elliot Polokoff-fal és Trevor Stewarttal közösen elkészített dalban, amiben az énekesnő zenéje pont annyira metalos, mint amennyire törékeny és lebegős. Csekitáut:
A My Chemical Romance Halloween estéjén bejelentette, hogy jövőre már tényleg kijön 17 év után a következő lemezük
Miután 2019-ben hivatalosan is visszajöttek, 2022-ben pedig új dalt is kiadtak, a My Chemical Romance-rajongók és úgy en bloc az elder emo millenialok joggal feltételezhették azt, hogy Frank Iero-ék végre tényleg ráfekszenek az új dalok írására, és megszülethet egy új lemez a 2010-es Danger Days óta, de ez pont olyan sebességben történt, mint a 7 évvel ezelőtti visszatérésük óta tulajdonképpen bármi: először a harmadik lemezük, a máig a legnagyobb ovációnak örvendő The Black Parade kapott egy két évig tartó világkörüli turnét, majd egy volt zenésztársuk is sajnálatos módon elhunyt, illetve idén még a már emlegetett eddigi utolsó lemezük is kapott egy ráncfelvarrást. Tehát lényegében majdnem minden elvette a fókuszukat a dalírásról.
De eddig és ne tovább: ahogy tegnap, vagyis Halloween estéjén a Hollywood Bowlban a végéhez ért a 2006-os lemezük epikus megünneplése, úgy Gerard Way énekes-frontember az egyik dalok közti szünetben most már tényleg határidőt szabott maguknak, miszerint jövőre valószínűleg sehol sem lépnek majd fel (ha csak nem egy Helena nevű alteregó-zenekarként – viccelődött vele Way), és minden erőforrásukat arra fogják fordítani, hogy a My Chemical Romance ötödik lemeze 17 év után végre megjelenhessen. Soha rosszabb halloweeni ajándékot az alternatív arcoknak!
Wage War, Silverstein és Currents jövő nyáron a Motionless In White előtt a Budapest Parkban
Egy ideje már be lett harangozva, hogy a Motionless In White jövő nyáron visszatér hozzánk két év után egy headliner Budapest Parkos bulira, az viszont akkor még nem derült ki, hogy Chris Motionlessék egyedül jönnek-e, vagy lesz (akár hazai) support. Most viszont lehullt a lepel az előzenekarokról és nem is egy, vagy kettő, hanem kapásból három nagyágyú kíséri a gothy metalcore-osokat.
Velük tart még az alig pár hete friss lemezzel jelentkezett Wage War, a nagy öreg poszt-hardcore-/emo-csoda Silverstein, valamint a metalcore progosabb, technikásabb végét megfogó, negyedik nagylemezének érkezését pont a napokban bejelentő Currents is. Az eddig ellenállhatatlan buli így vált abszolút kihagyhatatlanná! A mini metalcore-fesztiválra jegyek természetesen még kaphatók, érdemes mielőbb rájuk repülni, mert egy ilyen felhozatal nem könnyen marad teltház nélkül.
Vélemény, hozzászólás?