Poppy világában élsz és csak mellékszereplő lehetsz benne

Ha csak a metal karrierjét nézzük, sokaknak eddig leginkább egy ambíciózus, végeredményben főleg szórakoztató projekt állt Poppy neve mögött, de mostantól kezdve többé nem lehet nem komolyan venni. Nem emlékszem, mikor éreztem utoljára egy metal lemezen ekkora main character energy-t - pedig az igazán öncélúan skizo elemek már lejjebb vannak tekerve a korábbi lemezekhez képest. King Kong, Thomas a gőzmozdony, Dukai Regina, Blink 182 - vajon a cikk végére mindez értelmet nyer?

Ezért a jövőért érdemes lehet meghalni

Reggel van, csörög az ébresztőd. Próbálsz felkelni, de még érzed a szádban azt a harmadik sört, amitől kicsit kótyagos a fejed, az a cigi se kellett volna, pláne, hogy már két éve leszoktál. Miért zúg a füled? Ja, igen, mert elfelejtetted elvinni magaddal a füldugódat arra a kedd esti koncertre, ahol három helyi erő lépett fel az előtt az egy zenekar előtt, ami valóban érdekelt. De te elmentél megnézni mindet, validálva ezzel is azt, hogy te így támogatod a színteret, dacára annak, hogy már a második zenekar körül fájt a hátad, a lábad, meg olyan testrészed is, aminek a létezéséről se tudtál. Szerencsére csak 45 percet késett a várt bandád, mert az előtte lévőknek pont sikerült annyit tökölniük a dalaik közti performatív, csordaszellem beszédeikkel, hogy addig pont meg tudtátok vitatni a haverokkal, hogy miért szar a meló, mit nem eszik meg a gyerek, és melyik a legjobb autómosó a városban.

Propagandhi: At Peace – lemezkritika

Soha ennyit nem kellett még Propagandhi albumra várni, mint az idén májusban megjelent nyolcadik, “At Peace” névre keresztelt kiadványra. Nyolc év telt el a Victory Lap óta, ami őszintén szólva számomra nem is tűnt ennyinek, hiszen olyan gazdag a banda bűnlajstroma, hogy a hét lemez akármelyikét vettem elő, teljes mértékben ki tudtam elégíteni a vágyaimat, amikor agyas szövegekkel teletűzdelt technikás punk/hardcore-ra fájt a fogam. [Szecsődi Tamás vendégszerzőnk írása]

Húsz perc a death metal-körhintán: Treasondom – The Flesh Consumes The Mind (lemezkritika)

„Here for a good time, not for a long time” – ez az angol szólás járt a fejemben, ahogy az erdélyi magyar Treasondom első teljes nagylemezét, az augusztusban megjelent The Flesh Consumes The Mindot újra meg újra meghallgattam. Persze senki se értse félre: remélem, még sok folytatása érkezik az albumnak, a mottó inkább a 22 perces játékidőnek szól, amibe tíz dalt is sikerült belepasszírozni. A műfaj azonban ennek ellenére nem (csak) grindcore, hanem technikás, de mégis oldschool death metal – abból is a legigényesebb fajta.

Menekülés helyett határozott állásfoglalás: egy5egy – hova menekülnél? (lemezkritika)

Mivel itt a Wayon gyakran és szívesen mutatunk be feltörekvő, áttörés előtt álló előadókat, külön örömöt jelent, ha egy olyan zenekar, akikkel egyszer interjúztunk, évekkel később nagy népszerűségnek örvendő, már-már befutott együttesként szerepelhet nálunk ismét. De nem csak nekünk van okunk büszkének lenni: az egy5egy harmadik lemeze, a hova menekülnél? május 15-én jelent meg, a Dürer Kertben tartott lemezbemutató koncert alapján pedig úgy tűnik, osztatlan sikert arat a rajongóknál.

Fényesebb a láncnál a Nap – Az Employed to Serve felemelkedése és… fennmaradása

A kemény munka meghozza a gyümölcsét, ahogy az látható az Employed to Serve esetében is. Egy kis core bandából a szigetország egyik legütőképesebb exportcikkévé nőtték ki magukat, akiket simán oda lehet rakni tízezres közönség elé. Ezen állítást támasztja alá a zenekar legfrissebb anyaga, a Fallen Star is, amelyről részletesebben olvashattok ebben a cikkben. Radó Richárd írása.

A lelkünkre hulló csillagok – Auraleak: The Spirit Matrix (lemezkritika)

Tavaly ősszel jelent meg a budapesti Auraleak legelső nagylemeze, a The Spirit Matrix. Az alternatív metal, progresszív rock és poszt-hardcore tengelyen mozgó formációval már volt szerencsém interjút készíteni, még valamikor 2023 őszén. Nem csak a zenekarról és a tagokról tudtam meg többet, de a zenéjük is közelebb került hozzám az interjú hatására, melynek köszönhetően biztos voltam abban, hogy nálunk sem marad el ennek a sötét, szemeink számára igen, de a lelkünknek nem ismeretlen univerzum felfedezése, amely a legnagyobb magányunkban is egyfajta melegséget és megnyugvást áraszt. Elérkezett a pillanat, hogy visszaszámoljunk és együtt várjuk a kilövést a legrejtettebb érzéseink galaxisába!

Many Eyes: The Light Age – albumkritika

Kedvenc vendégszerzőnk, Szecsődi Tamás ismét a billentyűk közé csapott, és most megosztjuk veletek, mi megosztanivalója támadt az Every Time I Die poraiból született Many Eyes szeptemberben megjelent lemezével kapcsolatban. Kőkemény metalcore, ajtócsapkodós tagcsere-dráma, ismerős, de mégis egyedi ETID-etüdök - a szó Tomié!

Ha ez itt a vég… – Embertears: Red Chapter lemezkritika

A tavalyi Blue Chapter EP-t követően most egy nagylemezzel folytatódik az Embertears utazása a bibliai Jelenések Könyvének világában. Az egyszemélyes stoner-sludge projekt mögött álló Albert Tamás Géza fáradhatatlan munkájának és szakadatlan fejlődésének gyümölcseként elkészült a Red Chapter, nekünk pedig bőven van mit mondanunk róla.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑