mVsic – 2021. május (06.18.)

Mit adott ez a hónap?

A májusi, minden kétséget kizárólag egy nagyon jó hónap volt zenekínálat szempontjából. Rengeteg nagyszerű, és figyelemre méltó banda adott magáról életjelet, kislemezek, EP-k vagy albumok formájában. Nem volt könnyű dolgom kiválasztani ennyi dal közül az öt legjobbat.  Volt néhány szám, amiért vérzik a szívem, hogy nem tudtam felszuszakolni a listára, de úgy gondolom, hogy ez az öt maximálisan megérdemli a figyelmet.
– Traidusk

Ez a hónap több ígéretesnek vélt és ténylegesen jól sikerült számot tartogatott számunkra. Nem kellett amiatt aggódnunk, hogy nehezen tudnánk összeszedni öt dalt az aktuális toplistánkhoz. Természetesen biztosra vehető, hogy lesz a mostaninál termékenyebb hónapunk is, amikor nagyobb kihívás elé állít minket a zenei világ széles kínálata, de így is akadtak a listáinkról minimálisan lemaradó számok. Ezen számok között van olyan is, ami habár nálam végül nem került be a megnevezett ötösbe, de Trai-nál igen, teljes mértékben megérdemelten. 
– Wolfy

Májusi Toplista 

mVsic Top 5 – (T.)

5. hely  POWERWOLF – Beast Of Gévaudan
A nagy népszerűségnek örvendő német powermetal zenekar megjelentette, idén nyáron érkező nyolcadik albumának első beharangozó számát. A banda rajongói számára nem tartogat semmi újat. Hozza a kötelezőt, ami azonban bőven elegendő ahhoz, hogy a listán szerepelhessen. Minden benne van, amiért a Powerwolfot szeretni lehet. A védjegyükké vált templomi orgona, fülbemászó és slágeres refrén, mondákat feldolgozó dalszöveg, és epikus hangzás. Ez a Beast Of Gévaudan, és bűn lenne figyelmen kívül hagyni!

4. hely – Darko US – Praise The Sun
A  volt Lorna Shore-os, jelenleg a Chelsea Grin frontembereként tevékenykedő Tom Barber, tavaly egy új sideprojectet indított el az Emmure dobosával, Josh Millerrel együtt. Ez lett a Darko Us.  A tavalyi debüt EP-t hamar követte idén májusban az első album is. Ennek egyik súlyos száma a Praise The Sun.  A dal elég jól reprezentálja, hogy mit várhatunk az együttestől. Sulykolást ,darálást és gusztustalan dirty vocalokat. Mindezt megfűszerezik egy nagyon érdekes hangzással melyet az Emmure-os Joshnak köszönhetünk nagyrészt. Az albumnak, köztük ennek a számnak is rettenetesen nyugtalanító és creepy hangzása van. Bár ezt az együttes nevéből sejteni lehetett. A rengeteg fura gépies, elektronikus hangeffekt, a sokszor széttorzított gitár, a chilles felemelő hangzású  dallamok keveredése a különböző horrorfilmeket idéző zajokkal, egészen elképesztő elegyet alkotnak. A szám utolsó, kicsit több, mint egy perce pedig önmagáért beszél. Az albumon főleg a fentebb említett stílus uralkodik, ámde vannak sokkal slágeresebb, érzelmesebb dalok is, de ezek sem kevésbé bizarr darabok. Erre egy jó példát mutatunk még a cikkünkben.

3. hely  Spiritbox – Secret Garden
Ritka dolog, hogy egy viszonylag friss zenekart ennyire körberajongjanak, mint ahogy most a 2016-ban alakult kanadai Spiritboxot, akik idén ősszel jelentetik meg első nagylemezüket. Ennek negyedik beharangozója a Secret Garden. A Holy Roller című szám nagy löketet adott a zenekarnak, ezért sokan azt a hangzást és tónust várják a zenekartól. Ez azonban egy teljesen más stílusú szám és nagyon jól áll neki. Sokkal slágeresebb, rádióbarátabb, screamelés sincs benne. Cserébe kapunk egy bivalyerős, gyönyörű atmoszférát, néhány kicsit bizarr, de annál érdekesebb gitártémát, egy nagyon ragadós, fülbemászó refrént és Courtney gyönyörű hangját, amivel egyszerűen nem lehet betelni. A Secret Garden egy megkerülhetetlen darabja a hónapnak.

2. hely – Onslow – Gauze
Az Onslow egy frissen alakult banda. Az ausztrál Make Them Suffer énekese Sean Harmanis és Scott Kay (Voyager, Absent Hearts) összeállásából született meg ez a mellék projekt, melynek első állomása a július elején érkező, öt számos bemutatkozó EP-jük. Az együttes hangzása eltér a Make Them Suffer, melodic deathcore/metalcore hangzásától. Én amolyan atmoszférikus hard rocknak neveztem meg az elején, (Ha van ilyen egyáltalán) de az együttes alternatív rocknak kategorizálta be magát. Az EP második dala a Gauze, májusban látott napvilágot. Egy kellemesen heavy hangzást hoz, melybe belecsempész keserédes melódiákat és atmoszférát, miközben a dalszöveg kifejezetten motiváló és optimista, ezzel megteremtve egyfajta kettősséget. Egyszerre szívmelengető és szívfacsaró. Metálban avatatlan(abb) füleknek nagyon jó szívvel tudnám ajánlani, illetve MTS rajongók is tehetnek vele egy próbát, mert az a bizonyos plusz, ami azt a bandát különlegessé és kiemelkedővé teszi, az az Onslowban is megtalálható!

1. hely –  Slaughter To Prevail – Baba Yaga
A hónap talán legjobban várt dala, az orosz Slaughter To Prevail Baba Yagája volt. Akkora volt körülötte a hype és annyira promózták hogy már félő volt hogy a túl magasra helyezett lécet nem fogják megugrani. Végül megtették és toronymagasan túlszárnyalták az elvárásokat.  Egyszerre voltak hűek a hangzásukhoz, de közben mertek újítani. A végeredmény egy nagyon slágeres energia(atom)bomba lett, mely új magasságokba emelte a zenekart. Két hét alatt több mint két millió megtekintésnél tart, ami nem kis szám egy ilyen rétegműfajnál, így nem is kérdés, hogy nálam is az első helyen végeztek a hónapban!  A dalról bővebben olvashatsz itt.

mVsic Top 5 – (W.)

5. hely – Wither Away: Kagune (Ruin Me)

A Wither Away bár nem a hónap nagy nevei közé tartozik, de a nem rég megjelent albumával, az “I Won’t Find Hope in You”-val elhozott néhány olyan dalt, amivel érdemes foglalkozni. Ilyen a Kagune is, vagy más néven Ruin Me, amely a többi számukhoz hasonlóan a hagyományosan megszokott clean vokált helyenként erőteljesebbre váltja, a változatosság kedvéért. A hangszerek (mind a dob, mind a gitárok) jó aláfestést adnak a számhoz, különösen a váltásoknál. A Kagune kifejezetten pörgősre sikeredett, megragadó ritmussal. Annak fényében, hogy egy kevésbé ismert zenekarról beszélünk, egy igencsak minőségi albumot kaptunk a srácoktól. Mivel több daluk is hasonlóan jól sikerült, így ajánlatos ránézni jó néhány számukra is, mint például az April-re és a Dark Room-ra. A Wither Away habár nem a hónap számával köszönt be, de az áttörésre váró rock együttesek közül mindenképpen az egyik legjobb produkcióval rukkoltak elő májusban.

4. hely – BORN OF OSIRIS: Angel or Alien

A BORN OF OSIRIS-ról már nehezen állíthatnám azt, hogy egy a zenei közönség számára teljesen ismeretlen együttes. Az illinoisi banda, amely eredetileg a deathcore elemeket tartalmazó dalairól volt ismertebb egy a mostani stílusukra jobban jellemző, progresszív metalcore számmal jelentkezett a hónapban. Az Angel or Alien magával hordozza a csapat jellegzetességeit, már a videóklip által is, amely egy az egyiptomi kultúrára építő történettel adja meg a hangulatot a dal hallgatása közben. Az Angel or Alien egy lüktető single lett, ami számtalanszor fokozza az izgatottságunkat a potenciális váltások tekintetében, de egy bizonyos medret mégsem lép át. Röviden egy stabil számot kaptunk, ami jó, de nem a legjobb. Így végül a toplista negyedik helyére került. Kis érdekességnek még megjegyezném, hogy a BORN OF OSIRIS-ra nem jellemző clean vokállal is sajátosabbá vált ez a dal, egy aprócska kuriózum a sorban.

3. hely – Darko US (feat. Courtney LaPlante & Johnny Reeves): Daniel

Ahogy az már szóba került a Darko US idei albumából a slágeresebb és egyben érzelmesebb számok sem maradtak ki. Ilyen a Daniel. A Courtney LaPlante (Spiritbox énekesnője) és Johnny Reeves (Kingdom of Giants énekese és basszusgitárosa) közreműködésével létrejövő dal egyértelműen egy a nagyobb közönség számára barátibb hangzással bíró részekkel teletűzdelt számnak nevezhető, de screamekből sincs hiány. Az albumnál szinte végig jelen levő sejtelmes, bizarr hangzásvilág sem maradt el a Daniel esetén. Hogyha valamit feltétlenül ki kellene emelnem, akkor az elsődlegesen a számnál tapasztalható tartalmi sokszínűség lenne. Mindig van valami extra, ami által többé vagy éppen egy kicsit másabbá válik a dal.

2. hely – Spiritbox: Secret Garden

Secret Garden a hónap egyik megkerülhetetlen slágere. Így nem meglepő módon ez a szám lett az, ami közös pontként szolgál a toplistáinknál. Courtney hangja és a dal atmoszférája egy olyan élményben részesít minket, amit kár lenne kihagynunk. A Secret Garden-t bármikor elővehetjük, hiszen megragadó szépségével és jellegzetes kórusával nem könnyű betelni egy hallgatás után. Remek példa arra, hogy egy együttesnek nem kell minden esetben ragaszkodni egy adott hangzáshoz, célszerű kísérletezni valami mással is helyenként. Egy-egy a “gyökerektől” eltekintő dal akár egész jól is elsülhet, csakúgy, mint ahogy azt most a Spiritbox esetén átélhettük. Azonban nem csak a Secret Garden miatt érdemes várni a Spiritbox ősszel megjelenő albumát! A Holy Roller, a Constance vagy a Circle With Me is okot ad a reményteljes várokozásra.

1. hely – The Devil Wears Prada: Forlorn

A The Devil Wears Prada legújabb EP-je, a ZII csak pár hete jelent meg, de még sokan máig a hatása alatt vannak. Habár nem szolgáltak sok számmal, de az a néhány legalább elég minőségire sikeredett. Az EP-ről a Nightfall és a Termination is kiemelendő, de a Forlorn-t mondanám a legmegragadóbbnak. Első hallgatásra talán nem tűnhet annak a bizonyos dalnak, ami egyből lenyűgöz minket, de valamelyest ez a különlegessége is. Az ohioi metalcore banda a Forlorn által egy olyan számot húzott elő a kalapból, ami hallgatásról hallgatásra egyre jobban elragadja a hallgatót, kiváltképpen a refrénnél. Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy az egész EP során a basszusgitár nagyon ott van és egy elengedhetetlen kelléke a számoknak. A Forlorn egy izgalmas szám, aminek érdemes több hallgatást adni, hiszen ezáltal tud egyre jobban átjönni és bizonyítani, hogy a The Devil Wears Prada továbbra sem mondott le a keményebb számokról (ez az EP további dalainál is igaz). Összességében egy emlékezetes EP, nehezen felejthető száma a Forlorn, ami könnyen a hónap kedvencévé válhat sokaknál.

by: W a y o

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d bloggers like this: