Ezt hallgasd meg! – Ice Nine Kills: Hip To Be Scared ft. Jacoby Shaddix (08.02.)

Miért éppen a “Hip To Be Scared”? A bostoni Ice Nine Kills (A kezdetekkor még csak Ice Nine) még 2000-ben alakult néhány középiskolai jóbarátból. Az első lemezük 2006-ban jelent meg, ám igazán a hangjukat a negyedik albumon kezdték megtalálni, mely a 2015-ös “Every Trick in the Book” volt. Itt az volt a koncepció, hogy különböző horror novellákat zenésítettek meg, minden számban mást és mást. Illetve nem teljesen, mivel az olyan keményvonalas horror regényegek mellett mint, Stephen King “Carrie”-je, az 1973-as Ördögűzőt ihlető “The Exorcist“, a “Dracula” vagy épp “Dr. Jekyll és Mr Hyde” mellett helyet kaptak olyan írások is melyek, műfajukat tekintve nem horror művek, viszont a koncepciójuk vagy a benne történő események igenis hordoznak magukban valami hátborzongatót. (Pl.: George Orwell “Állatfarmja“, melyben az állatok fellázadnak gazdáik ellen és saját kezükbe veszik az irányítást, vagy az “Anne Frank naplója” melyben a főszereplőknek padlásokon kell bujkálniuk az őket megölni kívánó katonák elől.) A pozitív visszajelzések alapján érezhető volt, hogy valamire rátapintottak a srácok. Nem sokkal ezután, a rajongók kérésére elkészült az “Enjoy Your Slay” című single, mely Stephen King klasszikusát “A Ragyogás“-t dolgozta fel. Külön érdekesség, hogy a számban szereplő vendégénekes (Sam Kubrick a Shields zenekarból) a legendás Stanley Kubrick unokája volt, akinek a regény filmadaptációját is köszönhetjük. Ekkor kezdett elmosódni a határ a könyvek és a filmek között. Mindenki érezte, hogy érdemes ezt a formulát tovább gondolni, ugyanis elképesztően jól ragadták meg a számok az adaptált történetek hangulatát, a dalszövegek tele voltak finomabbnál finomabb utalásokkal, na meg a zenekar tagjai amúgy is hatalmas horror fanatikusok. Ekkor jött 2018-ban a The Silver Scream album, melyben a banda áttért a filmek adaptálására. Olyan klasszikusokat zenésítettek meg, mint a Rémálom az Elm utcában, a Péntek 13, a Halloween vagy a Fűrész. Persze terítékre került még sok más ismert és kevésbé ismert film is. A The Silver Scream tagadhatatlanul a legjobb albumuk lett, amiben tényleg megtalálták önmagukat és tökéletesítették azt amit, a 2015-ös lemezen elkezdtek. Nem csak a dalszövegekből lehetett már ráismerni az adaptált művekre, hanem azok ikonikus aláfestő zenéit, hangeffektjeit is beépítették a számokba (Pl.: Freddie híres gyerekmondókája, a Texasi láncfűrészes ikonikussá vált zümmögő hangeffektje, vagy a mindenki által ismert “Hello Zepp” metalcore átirata). A könyvek és a filmek után kérdőjel volt, hogy merre mennek vajon tovább. Erre a választ azonban csak idén júliusban kaptuk meg. A nagy sikerre való tekintettel bejelentették a The Silver Scream folytatását, ami idén októberben érkezik. Ez a The Silver Scream 2: Welcome to Horrorwood! Igen tudom, eléggé béna név! De pont ez a lényeg. Tökéletesen beleillik a stílusba, amit képviselnek. Körülbelül az összes horror franchise ugyanilyen kreatív névadáskor. Egy szám, egy alcím és mehet is! A közelgő folytatás első előfutárával pedig el is érkeztünk cikkünk tárgyához: Ez a Hip To Be Scared!

Az új single ezúttal a 2000-ben készült klasszikust, a Christian Bale főszerplésével készült “Amerikai pszichó“-t dolgozza fel. (A film inkább egy szatíra, de sokan a gore jelenetek miatt a slasher horrorok kategóriájába sorolják.) A zenekar itt sem vall szégyent az alapanyag ismeretében. Már maga a cím egy szóviccel egybegyúrt easter egg, mely Huey Lewis and the News slágerére, a “Hip to Be Square“-re utal. A film egyik kulcs- és egyben legikonikusabb jelenete épül erre a számra. De erről később. Habár hangzásra a szám inkább egy slágeresebb, kevésbé heavy track, történetmesélés és dalszöveg szempontjából talán az egyik legerősebb amit, valaha írtak. A film kedvelői mennybe fognak menni tőle. Nekem első hallgatáskor nem volt lehetőségem látni a videóklippet, de még így is a szemem előtt elevenedtek meg a film jelenetei, amikor hallgattam. Olyan ikonikus mondatokat is belecsempésztek a dalszövegbe, mint az “I have to return some videotapes!” vagy a filmet és a dalt is egyaránt lezáró, “This confession has meant nothing!”. Ezután jön a dal talán legerősebb és legkreatívabb része, amikor is a film egész albumkritizálós, esőkabátos, baltás gyilkosság jelenetét egy az egyben feldolgozták. A kórus elhallgat, és felcsendül Huey Lewis Hip to Be Square-jének dallama (persze jócskán áthangszerelve a plagizálás elkerülése végett, de azért így is azonnal felismerhető). Ekkor sétál be Spencer -az énekes esőkabátban, kérdőre vonva az áldozatot játszó Jacoby Shaddix-et, hogy ugyan szereti-e az Ice Nine Kills-t? Majd az előző lemezükről és az eddigi munkásságukról kezd ömlengeni, melynek a végén elhangzik a jól ismert “HEY PAUL!!!” felkiáltás. Ekkor a szám szó szerint és képletesen is átcsap a breakdownba ami, nem a legőrületesebb, amit valaha írtak, de tökéletesen koronázta meg az azt felvezető szegmenst. Ezután kapunk még egy verzét és végül egy utolsó kórussal enged utunkra a dal. Lábjegyzetben megemlíteném hogy a dalban közreműködött a Papa Roach frontembere, ám inkább csak a videóklip szereplője volt mintsem vendégénekes. Leszámítva persze az utolsó refrént, amit együtt énekel Spencerrel. A dal hangzás terén egyébként, mint említettem a közönségbarátabbak közé tartozik. Kellemesen bólogatós ritmusa van viszont a breakdownon kívül a legkiemelkedőbb részek egyértelműen a verzék, melyeknek van egy nagyon gyors, heves, hadarós ritmusa, ami jól leképezi a pszichopata protagonista csapongó gondolatait.

Szót kell még ejtenem a videóklipről, ugyanis egy kiváló munka lett. Az INK mindig is nagyon ambíciózus volt a klipjei terén és ez most sincs másképp. A körülmények és a lényegesen kevesebb büdzsé (mint az American Psycho-é) ellenére nagyon részletesen és hűen igyekszik visszaadni mindent, amit a filmben láthattunk, ezzel még magasabbra emelve azt a bizonyos minőségi lécet. Alább láthattok egy összehasonlítást a videóklipről és az eredeti filmről.

Az Ice Nine Kills visszatért és ott folytatja, ahol 2018-ban abbahagyta. De vajon a második rész képes lesz megismételni az első sikerét? Októberben kiderül. Addig is a Hip To Be Scared egy nagyon jó kezdet!

Műfaj: Metalcore

Együttes: Ice Nine Kills

Szám: Hip To Be Scared

Album: The Silver Scream 2: Welcome to Horrorwood (2021)

Dalszöveg:

In the wealthiest sections
A killer complexion is often a great alibi
Valentino couture mixed with violence and gore
(Well, I guess I’m a pretty sick guy)
With my beauty routines and a fridge full of spleens
Some might say it’s extreme but it’s time to say goodbye

So to hell with good intentions
So to hell is where I’ll go
But the Devil makes exceptions
For all American psychos

You’ll find no escape once you’re captured on tape
I’m aware it’s a bit avant-garde
(I’ll blow your f- brains out you piece of trash)
Kept only craving without ever grieving
But wait, let me give you my card (that’s bone)
There is no real me, just a stark entity that cannot be redeemed
So it’s time to say goodbye

So to hell with good intentions
So to hell is where I’ll go
But the Devil makes exceptions
For all American psychos
Hold my calls, I’ll kill them all

So to hell with good intentions
For all American psychos

Do you like Ice Nine Kills?
(Not really)
Their early work was a little bit too scene for me
But when The Silver Scream came out I think they really came into their own
Commercially and artistically
The whole album has a refined melodic sensibility that really makes it a cut above the rest
Hey Paul!

Eric, hello, as my lawyer, you know
I’m psychotic but I’ve crossed the line
I’ve killed Rufus, then Mika, Jose with a knife
But I don’t think I’m gonna get away with it, this time

To hell with good intentions
To hell is where I’ll go
But the Devil makes exceptions
For all American psychos
Hold my calls, I’ll kill them all

So to hell with good intentions
For all American
American Psychos

This confession has meant nothing

Mit érdemes tudni az INK-ről? Az INK pályafutása alatt eddig öt nagylemezt adott ki:(Last Chance to Make Amends (2006), Safe Is Just a Shadow (2010), The Predator Becomes The Pray (2014), Every Trick in the Book (2015), The Silver Scream (2018) ). Hatodik nagylemezük idén október 15-én jelenik meg a Fearless Records gondozásában.

by: Traidusk

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d bloggers like this: