2021: 10 EP, amit ne hagyj ki! (02.21.)

2021 bőséggel szállította a jobbnál jobb megjelenéseket! Kiváló albumok, EP-k és dalok érkeztek az ismertebb zenekaroktól és az underground körökből is. Ebben a cikkben a tavalyi évből gyűjtöttünk össze 10 olyan EP-t (fejenként 5-5 lemezt), amit úgy érzünk kár lenne kihagynotok! Jöjjenek hát az EP-k!

V. DEXCORE – 18 & Like Moths to Flames – Pure Like Porcelain

DEXCORE – 18 (T.)

Zenekar:  DEXCORE (JPN)
EP: -18-
EP terjedelme:  44:02 (10 dal)
Műfaj: Metalcore
Kiadó: Jelly Records

A japán DEXCORE 2020-as lemeze után a tavalyi évben is megörvendeztette a nagyérdeműt pár kislemezzel. Azonban az év végén befarolt a “-18-” mely, egy mini albumként funkcionál. Aki ismeri az együttest, az tudja, hogy általában a sötétebb, heavy hangzást részesítik előnyben. Ezen hatások ezen az EP-n is érvényesülnek, azonban jelen esetben inkább a slágeresebb, melodikusabb számoké a főszerep! Túlnyomó részt a „The feels are real” jellegű keserédes számok uralják a korongot. Japán gyökereiket pedig le sem tagadhatnák, ugyanis a kórusok hangzása és énekstílusa egy az egyben az anime openingek világát idézi. Fülbemászók, dallamosak és rettenetesen energikusak. A DEXCORE-os srácok visszavettek picit, finomítva a formulán és egyáltalán nem sült el rosszul!

Like Moths to Flames – Pure Like Porcelain (W.)

Zenekar: Like Moths to Flames (US)
EP: Pure Like Porcelain
EP terjedelme: 17:26 (5 dal)
Műfaj: Metalcore
Kiadó: UNFD

A Like Moths to Flames nem akármilyen EP-t rakott össze a Pure Like Porcelain elkészítésekor! A bő 17 perces EP olykor lágy, léleksimogató és rádióbarát, míg máskor ennek szöges ellentéte: eget rengetően darálós, screamek kavalkádja vagy éppen gusztustalanul gyönyörű, már-már deathcore-hoz közelítő. Amennyiben nem maradnál le erről az ötszámos csodáról, akkor az Ameliorate tökéletes ugródeszka lehet a mélyvízbe ugráshoz!

IV. Knocked Loose – A Tear In The Fabric Of Life & Memorist – ONI//KIJO

Knocked Loose – A Tear In The Fabric Of Life

Zenekar: Knocked Loose (US)
EP: A Tear In The Fabric Of Life
EP terjedelme: 20:59 (6 dal)
Műfaj: Metalcore/ Hardcore Punk
Kiadó: Pure Noise Records

Derült égből villámcsapásként ért minket a Knocked Loose meglepetés EP-je, az „A Tear In The Fabric Of Life. Egy elképesztően erős, koncepciós album, ami számról-számra vezet minket át egy történeten. A korong pofátlanul nyers és tele van eszetlen jó breakdownokkal! Igazi adrenalinbomba, bármikor alkalmas a szobád megsemmisítésére. Csupa virág és szivárvány! Csak ajánlani tudom!

Memorist – ONI//KIJO

Teljes EP: https://open.spotify.com/album/6eSG2kq7uj7JS8QP39EckW

Zenekar: Memorist (UK)
EP: ONI//KIJO
EP terjedelme: 18:54 (5 dal)
Műfaj: Alternatív Metal
Kiadó: –

A brit alternatív metal zenekar debütáló EP-je elsődlegesen a metalcore, nu-metal és elektronikus zene pilléreken nyugszik, de más inspirációkat is felfedezhetünk. Ilyen például a filmzenékre jellemző hangulatteremtés! Az ONI//KIJO nagyrészt clean vokál részekből és a már előrevetített elektronikus, atmoszférikus komponensekből tevődik össze, amelyek drámai dobolással és idilli gitárjátékkal egészülnek ki. Helyenként a screamek is komolyabb szerephez jutnak, ahogy azt az Oni esetében tapasztalhatjuk. Az ONI//KIJO ideális EP lehet azoknak, akik az említett műfajokat, tehát a metalcore-t, a nu-metal-t és az elektronikus zenét szeretik. Hogyha ezt a zenei triumvirátust vegyítve szeretnéd élvezni vagy csak átélnéd a filmzenék hangulatát extra körítéssel, akkor az ONI//KIJO kétségtelenül a Te EP-d lehet!

III. Convictions – I Wont Survive & Invent Animate – The Sun Sleeps, As If It Never Was

Convictions – I Wont Survive

Zenekar:  Convictions (US)
EP:  I Wont Survive
EP terjedelme:  25:35 (7 dal)
Műfaj: Metalcore
Kiadó: Önálló gondozás

Az „I Wont Survive” EP valós „túlélési” történeteket mesél el a számaiban. A szó lelki, mentális értelmében véve. Olyan témák kapnak helyet a lemezen, mint a poszt traumás stressz szindróma, a gyász, öngyilkosság, függőségek vagy éppen a rákkal való küzdelem! Ehhez a nehéz témához kellően nehéz hangzást társítottak a srácok. Ahol kell rendkívül harapós és karcos, ahol kell szívszaggatóan érzelmes. Emellett azért igyekeztek slágerkompatibilis számokat is kreálni egyúttal. Egy nagyszerűen összerakott EP, amiből nem spórolták ki a lelket!

Invent Animate – The Sun Sleeps, As If It Never Was

Zenekar: Invent Animate (US)
EP: The Sun Sleeps, As If It Never Was
EP terjedelme: 10:32 (3 dal)
Műfaj: Progresszív Metalcore
Kiadó: UNFD

2021 egy izgalmas év volt az Invent Animate rajongói számára, hiszen szeptemberben a zenekar bejelentette, hogy elhagyja a Tragic Hero Records-ot és csatlakoznak a UNFD kiadóhoz. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy a váltás stílusos beharangozása sem marad el és rövid időn belül érkezik a 3 számból álló EP, a The Sun Sleeps, As If It Never Was. Az EP lényegében 2 dalt tartalmaz (a The Sun Sleeps és az As If It Never was alkotja), illetve egy kisebb interlude-ot is kapunk, ami még nevet sem kapott, csak egy vesszővel jelölték. Az EP tömve van jobbnál jobb, súlyosabb riffekkel. Különösen a The Sun Sleeps kórusánál hallható riff az, ami egyszerű, de fülbemászó megvalósításával alkalmas arra, hogy kilóra megvegyen bárkit! Az atmoszférikus szegmensekkel és a lélekszaggató screamekkel válik teljessé az EP. A riffek, a vokál, a légkör vagy a The Sun Sleeps, As If It Never Was-t kísérő kétrészes videóklip is okot adhat arra, hogy időnként elővegyük az EP-t és újból megcsodáljuk!

II. Onslow – Self Titled & The Devil Wears Prada – ZII

Onslow – Self Titled

Zenekar: Onslow (AUS)
EP: Onslow
EP terjedelme:  20:22 (5 dal)
Műfaj: Alternatív Rock
Kiadó: Greyscale Records

Az év egyik legkellemesebb meglepetését az Onslow debütálása jelentette számomra. A karantén időszaka alatt  A Make Them Suffer énekese, Sean Harmanis, jóbarátjával Scott Kayyel (Voyager) kiegészülve indította útjára e mellékprojektet. Hangzásban egyáltalán nem beszélhetünk sem death, sem pedig metalcore-ról, hiába is szoktuk meg ezt Sean-tól. Az album egy nagyon sajátos stílussal rendelkezik, melyben keveredik a punk az alternatív rock-kal, rengeteg atmoszférikus elem és túlnyomó részt clean vokál társaságában. Üdítően friss hangzása van, a zárószám pedig igazán lélekfacsaró élményt nyújt!

The Devil Wears Prada – ZII

Zenekar: The Devil Wears Prada (US)
EP: ZII (Zombie II)
EP terjedelme: 20:38 (5 dal)
Műfaj: Metalcore
Kiadó: Solid State Records

A ZII mindenképpen egy olyan EP, amit nem célszerű kihagyni a tavalyi év megjelenései közül. A sokak által éllovasnak tartott ZII 2021 egyik nagy dobása lett, elsőosztályú dirty vokállal, sajátosan kellemes énekkel és veretős instrumentállal. Ezenfelül a Contagion-nak köszönhetően a zongora is a felhozatal részét képezi! A számok önmagukért beszélnek, egytől egyig hozzák mindazt, amiért a The Devil Wears Prada könnyen az emberek kedvencévé avanzsálhat. A metalcore imádóinak pedig szerintem egyértelműen egy olyan EP lehet a ZII, ami évek elteltével sem veszti vonzerejét!

I. Lorna Shore – …And I Return To Nothingness & Everyone Dies In Utah – Infra

Lorna Shore – …And I Return To Nothingness

Zenekar:  Lorna Shore (US)
EP: …And I Return To Nothingness
EP terjedelme: 18:02 (3 dal)
Műfaj: Blackened Deathcore
Kiadó: Century Media Records

Amit nem láttunk jönni! Elég zavaros időkön van túl a Lorna Shore miután előző frontemberük botránya miatt tagcserére kényszerültek. Az új énekesük nem más, mint Will Ramos, aki ezen EP keretében mutatkozott be és biztosan állíthatom, hogy minden várakozást felülmúlt! Az EP egyben egyfajta ízelítőként szolgál a valószínűleg idén érkező új albumukhoz, ahol elmondásuk szerint sokkal több lesz a dallamosabb, szimfonikusabb tétel, mint eddig, de a zúzás is központi elem marad. Ha olyan lesz a lemez, mint amilyenre az „…And I Return To Nothingness” sikerült, akkor a megjelenés már ma késő lenne! Az EP-ről itt bővebben olvashattok: Lorna Shore Review

Everyone Dies In Utah – Infra

Zenekar: Everyone Dies In Utah (US)
EP: Infra
EP terjedelme: 20:14 (6 dal)
Műfaj: Metalcore
Kiadó: –

Az Everyone Dies In Utah 2021-ben két EP-vel is készült! Elsőként a Supra jelent meg, amelyet aztán az Infra követett. Az EP-k szorosan kötődnek egymáshoz, de ez eléggé szembetűnő: a Supra és az Infra borítója ugyanaz. Egyik irányból olvasva a Supra, míg a másikból az Infra szó ismerhető fel. Na de térjük is rá az utóbbira! Az Infra legnagyobb erősségének azt tudnám mondani, hogy egy abszolút konzisztens EP, egyik dal sem érződik feleslegesnek. Másfelől erőteljesebb, pörgősebb és nyugodtabb, lassabb számokkal is találkozhatunk az Infra hallgatása során, éppen melyikre vágyunk jobban. Kezdésnek a Lane of Memory-t tudnám ajánlani az EP-ről, de akár a címadó Infra is remek választás lehet!

Két hét múlva újabb cikkel érkezünk, amelyben 30 olyan dal fog helyet kapni a tavalyi felhozatalból, amelyet nem érdemes kihagynotok! Tartsatok velünk!

by: Traidusk & Wolfy

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d