Koncertbeszámoló – Hell Vill Support #3; Budapest, Március 11. /2022/

Március 11-én a Hell Vill miniturné harmadik, egyben záró felvonásához érkezett. Az eseménynek a Dürer Kert adott otthont, megadva a lehetőséget a budapesti közönség számára, hogy egy emlékezetes alapozásnak lehessenek a részesei! A győri és a székesfehérvári bulikat követően ismételten átélhette mindenki kicsiben, hogy milyen lehet a Hell Vill Fesztivál. A BIPØLARIS, Heartlapse, Wasted Struggle és As Karma Brings négyes felelt ezúttal a hangulatért, a levezetésről pedig a Rockcsé All Stars gondoskodott. Gyertek, nézzük meg együtt, hogy mi rejtőzik a lepel alatt és mit képvisel a Hell Vill a hazai underground életében!

Esemény: Hell Vill Support #3 (03.11.)

Helyszín: Budapest, Dürer Kert

Az első gondolat, ami visszamenőlegesen beugrik és nehezen hagyhatnánk ki, hogy mennyire közvetlen, baráti légkör uralkodott a Dürerben! Zenészek, zenekarok a közönség soraiban, a résztvevőkkel kedélyesen beszélgető szervezők, az egymást népszerűsítő és lelkesítő underground szereplők. A helyszínen a zenén, a társalgáson és a torkunk kiszáradástól való megóvásán túl más is akadt: a Hell Vill Fesztiválhoz, illetve az említett estén kiemelt szerephez jutó zenekarokhoz szorosan kötődő merchek sokasága várta az érdeklődőket. Az esemény egyszerre szólt a közösségről, az underground zene támogatásáról és a zenei világ új szegleteinek felfedezéséről. Az eredeti 19:30-as kezdés helyett végül 20:00kor indult a móka, azonban itt is elmondható, hogy van, amire megéri várni! Na de ugorjunk fejest a mélyvízbe, meglesve külön-külön a fellépőket!

Az esemény hivatalos menetrendje:

20:00 – BIPØLARIS

A BIPØLARIS tipikusan az a zenekar, amelyről az volt az első benyomásom, hogy amit játszanak az „szerelemzene”. A frontember (Soma) mindent imád, ami a zenére vonatkozik. Látszik, hogy ahogy ő is fogalmazott, minden lelkét gyötrő fájdalom a szövegeikben kelnek életre és a közönséget maximálisan bevonva az előadásban törnek elő. Egészen extatikus élmény megtapasztalni ezt a fajta kommunikációt és zeneszeretetet, amely megnyilvánult ezen koncert keretei közt is.

Frissítően hatott az a lendület, amivel a zenekar szétszedte a színpadot. Nem csak a headbangelés, húrtépés és dob püfölése ment ezerrel, de az énekes ugrált, fetrengett énekeltetett, de ha úgy hozta kedve, akkor a pogó közepére is berongyolt. A dalok előtt és után is előszeretettel mesélt azok jelentéséről, keletkezéséről, illetve annyi kedves és bátorító szóval illette a közönséget hogy abba már majdnem belepirultam. Gyakorlatilag az egész felért egy terápiával ahol több pozitív megerősítést kaptunk, mint amit egyesek a családjuktól szoktak kapni (ami azért szomorú)! Ti is gyönyörűek voltatok!

BIPØLARIS: https://www.facebook.com/BPLRSHC

21:00 – Heartlapse

Ha a BIPØLARIS volt a lelkifröccs, akkor a Heartlapse volt a váll, amelyen pityeregni lehet. Szintén egy rendkívül érzelmes performanszot kaptunk, de ez inkább egy elmélyedős, magunkba fordulós, melankolikus élmény volt. Ettől a heavy részek csak még hatásosabbak lettek, és sokkal nagyobbat ütöttek. Helyenként az erős, nyugtalanító atmoszféra és a hardcore elemek a Code Orange-t juttatták eszembe, így aki cséphadarni ment oda az is jól járt!

A Heartlapse enyhén pszichedelikus élményt nyújtott néhol, amely számomra kifejezetten hatásos ráhangolódást kínált a kitörő energiák átélésének. Bár a frontember már kevésbé vonta be a közönséget, mégis egészen magával ragadó élményt nyújtott, berántott. Egyből arra ösztökélt ez a teljesen zenébe feledkező élmény, hogy jobban belerévedjek munkásságukba, és nem csak koncerten, de magamba révedve, fülesen keresztül is megtapasztaljam, amit közvetítenek.

Heartlapse: https://www.facebook.com/heartlapse

22:00 – Wasted Struggle

A Wasted Struggle egy ébresztő pofánverésként hatott a Heartlapse belső lelki utazása után. Végig magas fordulatszámon pörögtek a srácok és szünet nélkül kaptuk a hardcore-os döngölést az arcunkba.

A zenekar tagjai egy az egyben azt hozták, amiért szerethető és élvezetes tud lenni a chaotic hardcore! Káoszból a szó lehető legjobb értelmében, egyáltalán nem volt hiány. Lélektépő vokál a csapat frontemberétől, amelyet a basszusgitáros kísérővokálja még erőteljesebbé tett, nyughatatlan dobolással és kegyetlenebbnél kegyetlenebb riffekkel fűszerezve az összképet. A banda helyszíni produkcióját ti is átélhetitek, két videó segítségével! Tapasztaljátok meg hát az Agenda Of Fear / Bell’s Paralysis és a Mass Hypnosis garantálta atmoszférát!

Wasted Struggle: https://www.facebook.com/wastedstruggle

23:00 – As Karma Brings

Az este záróakkordjaként lépett színpadra az As Karma Brings, bezsebelve a „legpusztítóbb performansz az este folyamán” titulust. A deathcore-ban utazó zenekar a maradék erőt is kipréselte a már legalább három órája csápoló, ugráló és pogózó közönségből. Még crowd surfingre is voltak vállalkozó szellemű bulikázók! Emlékszem, ahogy jómagam a koncert előtt a terem végében neki dőltem a kipárnázott falnak és kényelmesen megállapítottam, hogy én bizony most innen fogok hallgatózni. Ez nagyjából addig tartott, amíg el nem kezdtek hangolni. Ahogy meghallottam az énekes öblös mélyeit és a szeletelő dobokat, tágra nyílt szemekkel, meggondolva magam, azonnal megindultam a terem közepébe. Hatalmasat szóltak. Bőrömön éreztem a breakdownokat, gyomromban a basszust, a vokál pedig színtiszta fülgazmus volt elejétől a végéig!

As Karma Brings: https://www.facebook.com/AsKarmaBrings

A március közepi bulival ugyan véget ért a miniturné, de a java csak most jön! Pontosabban nyáron, június tizenhetedike és tizenkilencedike között, Felsőtárkányban. Hogyha személyesen is átélnétek a Hell Vill varázslatát, még több fellépővel, szabadtéri szervezéssel, akkor ne habozzatok és látogassatok el az idei fesztiválra!

Fotók: https://www.facebook.com/bandsthroughthelens

HELL VILL FESZTIVÁL

Ne feledjétek: 2022. június 17-18-19., Felsőtárkány, 17. Hell Vill Fesztivál

Kapcsolódó tartalmak:

by: Traidusk, Fujimi & Wolfy

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d bloggers like this: