Mai cikkünkben a Konok működésébe nyerhettek betekintést. Megtudhatjátok, miképp hat egy zenekar dinamikájára a korkülönbség, hogyan dolgoznak együtt, szó esik az egyes műfaji koncepciókról, az inspirációikról, szóval arról, miféle munkák és érzelmek zajlanak a zenék alkotása során. Reméljük, ti is olyan izgalmasnak találjátok majd, akárcsak mi!
Interjúalanyok:
Konok
Szamosközi Áron - ének
Tillman Gábor - gitár
Németh Bence - dob
Illés Gábor - basszusgitár
Fujimi: Hogyan találkoztatok Szamosközi Áronnal, és mivel tudja kiegészíteni fiatalos lendületével zenekar érett hangulatát? Milyen inspirációkat hozott?
Szamosközi Áron: Tillman Gábor (TG) volt az angoltanárom, a középiskolában, ahol érettségiztem. Az utóbbi években egyre jobban belefolytam az iskolai zenei életbe, és egy idő után már nem az iskola viszonyrendszerében, mint tanár-diák voltunk, hanem mint zenész a zenésszel beszélgettünk. A nyáron TG felkért, hogy próbáljam meg az éneklést a bandában. Nagyon izgalmas, és nagyon sok boldogsággal tölt el, hogy valaki megkeresett azért, mert tetszett neki az előadásom a színpadon, és elég kvalifikáltnak tart ahhoz, hogy frontember legyek. Mivel már megírt számokról beszélünk, ezért főleg a személyiségemet és a saját látásmódomat adom bele, ahogy előadom ezeket a dalokat. És persze a banda segítségével és útmutatásaival együtt is próbálom kialakítani, hogy mi a legjobb a csapatnak.
Tillman Gábor: Áront kezdő gimnazista kora óta tanítottam az iskolában, aztán az iskolai zenei élet pezsgésével egyre többször vettünk részt közös koncerteken, rendezvényeken, ahol egy másik oldalát is megismertem. Tehetsége mellett fontos érv volt számunkra a zene iránti alázata és szorgalma, és nagyon örülünk, hogy elvállalta a frontemberséget, és vele együtt teljessé vált a zenekar.
Németh Bence: Mi már 30-40-es boomerek vagyunk, Áron a friss vér, olyan modern zenekarokat hallgat, amiket mi nem is ismerünk, ez minket is ösztönöz, hogy nyitottak legyünk, és hallgassunk kortárs zenéket.
F.: Az ősszel rögzített új EP milyen friss dimenziókat ad majd a zenéteknek?
Illés Gábor: A zenekar első EP-je, a tavaly kiadott „Építs hegyet”, az előző kb. tizenöt évet foglalja össze. Most ősszel szeretnénk felvenni a következőt, ami már sokkal újabb inspirációkból merít, és emiatt tágítja is a zenei palettánkat.
Tillman Gábor: Mostanában sok modern metált hallgatok, pl.: Periphery, The Contortionist, amiből valamennyi átszűrődik ebbe a rockosabb környezetbe is, amit a Konok képvisel. Közben a zenei spektrum másik oldalán lévő synthwave zenéket is hallgatom, kapásból két nagy kedvencem a The Midnight és a Gunship. Az egyik dal, amit ősszel első körben felveszünk, egy klasszikus rock tracknek indult, aztán végül irányt váltott, és vannak benne nyolcvanas évekbeli szintipopot idéző zenei megoldások. Mellette sokat inspirálódom mai gitárosokból, követem az Instagramon és a YouTube-on az új arcokat, és egy-egy ellesett figurából születnek ötletek, amik később aztán kész dalokká válnak. Van egy hűséges Fender gitárom drop D hangolásban, emiatt sok újabb dal vagy dalkezdemény sötétebb, komorabb hangulatú.



F.: Mi az, amit minden tag hozzátesz a zenekari folyamathoz, hogy a korosztályok közötti különbségek ellenére egy egységes hangzást tudjatok teremteni?
Németh Bence: Az, hogy melyikünk mikor nőtt fel, behatárolja és meghatározza, hogy milyen zenéket hallgatunk. A zenén kívül, azt mondhatom, hogy mindannyian hasonlóképpen gondolkodunk, és az alapvető gondolkodásmódunkban nem érződik a korkülönbség.
Szamosközi Áron: Bencével amúgy sincs nagy különbség köztünk, bármikor el tudjuk énekelni közösen a Diggy Diggy Hole-t, vagy nyomjuk Akkezdet Phiait.
F.: Milyen kihívásokat láttok a kreatív folyamatban, amikor az új dalok finomítására és a Szabadeséshez készülő vizuál elkészítésére koncentráltok egyszerre?
Németh Bence: Tulajdonképpen ez két teljesen különböző kreatív folyamat, az egyik egy már meglévő dolognak a kiegészítése. A vizuált megcsinálni teljesen más, mint egy új dalt finomítani.
Illés Gábor: Áron érkezésével a legfőbb feladatunk most, hogy az új készülő dalokat az ő személyiségéhez igazítsuk, hogy ő is magáénak érezhesse őket.
F.: Miket vesztek figyelembe, amikor videót készítetek egy adott dalhoz?
Illés Gábor: Eddig egy élőszereplős videóklipet forgattunk a Mielőtt című számunkhoz Antos Krisztoferrel. Ott Krisztofer megkapta a zenét, és azonnal lett egy víziója, azt egyeztette velünk, ami nekünk nagyon tetszett, és hamar meg is született a klip. Tehát egy kész anyagot kaptunk, amit nyilvánvalóan a dal hangulata, a szöveg tartalma is befolyásolt. Csináltattunk vizuált a mesterséges intelligencia segítségével is: megadtunk kulcsszavakat, amik alapján igen izgalmas képek készültek.
F.: Miképp hatott Hárich Gábor bekerülése a zenekar dinamikájára?
Tillman Gábor: Mielőtt Hárich Gábor/Harek a képbe került, csak demóink és hangszeres kíséreteink voltak. Harek énekétől keltek életre, inspirálta a szövegeket, és a segítségével tudtuk befejezni az első EP-nket. A mostani együttműködésünk szintén ugyanilyen; a demókból csinál dalokat. Nagyon gazdag a dallamvilága, és nagyon más mint a mienk, és a kettő ötvözéséből hihetetlen dolgok születnek. Nem zenélünk együtt, de az elmúlt időszakban alkotótársunkká vált. Közhely, de nem csak egy zenekar vagyunk, hanem egy „család”.
Illés Gábor: Ne felejtsük el, hogy Hareknek a producálási folyamatban is óriási része van. Mielőtt a rendes producerünk meghallgatja a zenéket, előtte egy komoly előproducálás zajlik nála, beleszól a dalszerkezetekbe.
F.: Hogy születnek a dalszövegeitek? Mennyire fontosak a zene mellett számotokra?
Tillman Gábor: Jelenleg én írom a szövegeket a zenékhez. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy ne legyen túl elvont, de ne legyen túl elcsépelt sem, és legyen benne legalább egy jól énekelhető refrén. A mindennapokban nagyon sokszor, ha zenét hallgatok, elsősorban a hangszeres részekre koncentrálok, de a saját zenéinknél a szövegeket ugyanolyan fontosnak tartom, dalokban gondolkodunk. A módszerünk egyelőre az, hogy Harek feldemózza a dallamötleteit, és azokra kerülnek később szövegek. Természetesen idővel szeretnénk, hogy Áron is minél jobban ki tudjon bontakozni majd ezen a téren is, hogy minél inkább magáénak tudhassa ezt az alkotói közösséget.
Illés Gábor: TG a zeneszerző, ezért a zenét csinálja meg először, mert az a szenvedély, utána pedig rászenvedi a szöveget.
Tillman Gábor: Pont így.
F.: Hogyan látjátok az elkövetkező időszakot, különös tekintettel a különböző projektekre és a zenekar további fejlődésére a friss impulzusokkal teli időszak után?
Szamosközi Áron: Meg fogok halni és egy kis eperlekvár leszek.
Tillman Gábor: Először is összehozzuk a koncertképes műsort, hogy minél előbb fel tudjunk lépni, közben pedig felveszünk EP-ket majd a következő fél év folyamán. Jövőre pedig az a célunk, hogy minél több helyen tudjunk koncertezni.
Szamosközi Áron: Egy nagyon szép és nagyon mély földkupac alatt szeretnék lenni. Remegek, ha rágondolok, hogy most nekiállunk új számoknak, felvételeknek, koncerteknek, ez kicsit felfoghatatlan most nekem.
Konok
- Facebook: https://www.facebook.com/konok.band
- Instagram: https://www.instagram.com/konok.band.official/
- YouTube: https://www.youtube.com/@konok.official
by: Fujimi & Wolfy
Leave a Reply