Mai cikkünkben a Konok működésébe nyerhettek betekintést. Megtudhatjátok, miképp hat egy zenekar dinamikájára a korkülönbség, hogyan dolgoznak együtt, szó esik az egyes műfaji koncepciókról, az inspirációikról, szóval arról, miféle munkák és érzelmek zajlanak a zenék alkotása során. Reméljük, ti is olyan izgalmasnak találjátok majd, akárcsak mi!
“Az eddigi szövegekből is kitűnik, hogy nem vagyunk szentimentálisak, hanem inkább szörnyen elkeseredettek és csalódottak, de nem romantikus okokból” – Acid Empire-interjú (08.26.)
Ebben az interjúban az Acid Empire nevű, elsősorban nu metal zenekarral ismerkedhettek meg mélyebben a banda frontemberének, Kósa Dánielnek a hathatós segítségével. Betekintést nyerhettek többek között főbb inspirációikba, miszerint mely zenekarok gyakoroltak rájuk nagy hatást, mi jellemzi leginkább a műfajt, amelyben tevékenykednek, valamint arról is szó esik, hogy az elkövetkezendő koncertjeiken miért is érdemes részt venni, és mikor van rá lehetőségük az érdeklődőknek. Zúzásra fel!
“A népdaloknak nagy mélységet ad szerintem az, hogy nem csak egy szerző személyes érzései vannak bennük, hanem egy egész közösség érlelte őket” – Itinera-interjú (05.28.)
Ezen interjú keretein belül egy valódi kuriózummal ismerkedhettek meg. Az Itinera merészen ötvözi a magyar folklórt az elektronikával, mindezt már-már pszichedelikus, transzcendális élményként tálalva. Betekintést nyerhettek abba, miként születnek ezek a különleges dalok és koncepciók, valamint olvashattok a jövőbeli terveikről is, amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket.
Küzdeni és megújulni – Icenap-interjú (03.30.)
Aktuális interjúnkban a budapesti Icenap kerülhet közelebb hozzátok, Tóth Martin hathatós segítségével. A banda frontemberének köszönhetően eljutottunk a kezdetektől a jelenlegi fejleményekig, de nem beérve ennyivel, arra is kíváncsiak voltunk, miként válhat dalról dalra az új kedvenc nu metal zenekarotokká az Icenap. Garantáljuk, hogy az interjú végére egy póló sem marad a helyén!
Ezt hallgasd meg! – Ocean Grove: Hitachi (03.09.)
Ebben a cikkben egy kis finom kuriózumról olvashattok, amely igazán magával ragadó élményt kínál. Íme a Hitachi az Ocean Grove-tól!
Spotlight – Azsúr x Balogh Borka: Nyáron az ég (10.04.)
Az alternatív pop és a folklór keveredése mindig izgalmas egyveleget alkot, főleg, ha ahhoz valódi zenei tudás és szépirodalmi szövegek párosulnak. Nincs ez másképp a "Nyáron az ég" című dal esetében sem, ahol a népies éneket egészen érzéki hangszerelés tarkítja. Íme tehát az Azsúr nevű formáció és Balogh Borka közös melódiája!
Spotlight – EndrE: demo_1 (09.10.)
Meglepő szárnybontogatásoknak lehetünk szem és fültanúi az EndrE nevű stoner, valamint pszichedelikus rockzenekar képében. Bár ezek a műfajok kifejezetten egy nosztalgikus, klasszikus hangulatot teremtenek meg, mégis mindig lehet bele valami új, sosem tapasztalt hangzásvilágot csempészni, amire azt hiszem a demo_1 tökéletes mintapélda.
One to Listen! – Lucid Planet: Listen (08.08.) /ENG./
With today's article, I want to give you an insight into a world beyond civilization, where sounds reach out to infinity and all living organisms connect within a band. It sounds overbearing, but it is a way of expressing some form of respect for such elementary music. I hope it captivates you too!
Ezt hallgasd meg! – Lucid Planet: Listen (08.02.)
Miért éppen a “Listen”? A - roppant kreatív módon - zenekar nevét viselő 2015-ös Lucid Planet album önmagában is megér egy misét, hiszen rendkívül gyönyörűen épül egymásra minden szám, arról nem is beszélve, hogy micsoda összetettség jellemzi őket külön-külön is. Úgy gondolom, ezt más nem is bizonyíthatná jobban, mint maga a nyitány. A maga nyolc percével tökéletesen alkalmas arra, hogy berántson ebbe a pszichedelikus, ugyanakkor ősi, már-már törzsi elemekkel operáló atmoszférába.
One to Listen! – Rishloo: Feathergun in the Garden of the Sun (07.18.) /ENG./
Why should you give "Feathergun in the Garden of the Sun" a chance? I've hinted several times before that progressive and psychedelic rock is very close to my heart. Listening to masterpieces of this genre, I feel like a new universe is opening up to me, or even the cosmos, or more than that, something quite spiritual, is coming alive inside me. Some people associate Tool, Pink Floyd or Dream Theater first, which is no coincidence, because the musical world they can create is quite unique, but it's worth immersing yourself in the underground if you want to experience a similar atmosphere…