Meddig lehet egy zenekarra ráaggatni valaki más kabátját, mielőtt azt végül a sajátjának tekinti? Ez fogalmazódott meg bennem először, amikor a dán Møl nagylemezes bemutatkozását (Jord) hallottam még 2018-ban. Meg nem csak bennem, a fél internet kikiáltotta őket az európai Deafheavennek, ami kicsit slendrián kijelentés, de mégis valahol helytálló volt akkoriban, amikor már öt éve a Sunbather fényárjában sütkéreztünk. Több se kellett a világ legboldogabb országából származó bandának, és még egy lemezen (Diorama – 2021) megpróbáltak felülkerekedni az amerikaikon – több, kevesebb sikerrel. Három az igazság – tartja a mondás, és egy nagyobb volumenű levegővétel után úgy tűnik végül révbe értünk. A Møl harmadik lemeze, a Dreamcrush már nem kullog senki után, saját tempót diktál önnön formanyelve alapján. Ez pedig nemcsak a dánok eddigi legjobb lemezét eredményezi, de teljesen új megvilágításba helyezi a sokak által lesajnált blackgaze műfaját.
Zenekar: Møl (DK)
Album: Dreamcrush
Műfaj: blackgaze, atmoszferikus black metal, poszt-black metal, dream pop, alternatív metal
Megjelenés időpontja: 2026. január 30.
Kiadó: Nuclear Blast Records
Támpont: Deafheaven, Harakiri For the Sky, Rolo Tomassi, Svalbard, Violet Cold, Lantlôs, Alcest
De mi is az a blackgaze? Gyorstalpaló töri óra azoknak, akiknek az elmúlt 15 év egyik leghányatottabb sorsú műfaja kimaradt: a blackgaze lényegében a black metal és a shoegaze keveréke. Őrület, mi? Azt nem részletezném külön, hogy melyik műfajok mit adnak bele a receptúrába, mert a repertoár és a paletta pont annyira széles, amennyi zenekart a stílus 2010-es évek közepi beiktatása óta beleskatulyáznak. A műfaj magnum opusának a Deafheaven 2013-as anyagát, a Sunbathert tartják, de egyes feljegyzések az Alcestet is az első elkövetők közé sorolják. Lényeg a lényeg, hogy hasonló stílusban szólalt meg anno a Møl is először, bár a kezdeti anyagaikon még jóval fajsúlyosabbak voltak a blast beatek, a visszhangos rikácsolások, a pengeéles gitárok, és úgy en bloc az atmo-black hangzás, így is megkapták, hogy a tudjuk kiket akarják utánozni. Ez gondolom elsőre még imponáló, aztán mérsékelten aggasztó, végül átmegy a dühítő kategóriába, hiszen olyan, mintha minden groove metal bandát a Panterához vagy a Sepulturához hasonlítanánk (mondjuk azt is csinálják a büszke kapuőrök, nem?).
A blackgaze egyéb negatív velejárója, hogy nyilvánvalóan az elitista arcok köpik az első naptól fogva. Mert ez kamu, ez nyálas, ez nem úgy készült, hogy az énekes fejbe lőtte magát egy sörétessel, és a holttestéről készült fotó lett az albumborító. Való igaz ezek a jól öltözött, jól fésült, vért és egyéb testnedveket maximum horror filmekben látott fickók eléggé kihúzták a legádázabb metalos műfaj méregfogát – cserébe viszont behozták a dallamokat, és imponálóvá tették a mainstream számára ezt a sokszor Hello Kitty-s magnóval felvett csörtét. Már aki. Nekem a Møl már az elején igazából kilógott ebből a sorból, hiába tényleg a világ legjókedélyűbb országából származnak, valahogy ott van felettük az az európai, skandináv szürke felhő, amit amerikai tettestársaik soha az életben nem tudnak magukévá tenni. Nézz meg egy tengerentúli és egy északi thrillert, és meglátod miről beszélek.
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor a Dreamcrush az a Mølnak, ami a Sunbather a Deafheavennek. Már az első dal, a Dream (ne aggódj, lesz Crush is a végén) kezdeti könnyed építkezése, majd az asztalra csapása is azt sugallja, hogy ez egy sziklaszilárd kinyilatkoztatás. A dalt átívelő hardcore-osan feszes riffek a legnagyobb meglepetés számomra, ezek a kristálytiszta produkcióval kéz a kézben, meg a folyamatos visszhang effektekkel karöltve olyan élményt adnak, amit nem sokan tudtak mostanában kottára vetni. A megszokott blackgaze-es csapásiránytól való eltávolodás a gitárok soundjában érhető leginkább tetten, ezek sokszor keltenek inkább egy alteresebb, grunge-osabb vibe-ot, olykor a korai Smashing Pumpkinst eszembe juttatva, vagy a shoegaze-t általában sötétebb irányból megközelítő bandák, mint a Silversun Pickups, vagy a Hum.
Maradjunk a gitároknál, hiszen a Youngban is olyat brillíroznak, velük együtt pedig a ritmusszekció, hogy azt egész egyszerűen élvezet hallgatni. Megannyi nem várt tempóváltás, érzelemkitörés jellemzi a dalt, ahol a húrosok egy lágy, de viharra készülő gomolygó felhőn ringatnak, a dob és a basszus kettőse pedig kellően megágyaz a mennydörgésnek. Éteri élményt ad újra és újra meghallgatva is. Ken Klejs dobos és Frederik Lippert gitáros is korábban a Sunkenben alkottak, szóval nagyon is értenek ahhoz, hogyan bűvöljenek el szuggesztív, ötletes és karakán játékukkal. Rajtuk kívül nekem még talán az énekes, Kim Song Sternkopf teljesítménye a leginkább magával ragadó, a zenész olyan szintre kimunkálta a hangját, hogy semmi se okoz neki kihívást, legyen szó a már ismert blackes magas károgásokról, a mély dörmögésekről, a finom és karakán beszédekről/suttogásokról, vagy egész egyszerűen a legjobb énekről, amit Møl-lemezen valaha hallottunk. Ennek csúcsdísze a Garland, az anyag nagybetűs SLÁGERE, ami egy ideális világban rockdiszkókban szólna, annyira könnyedén utaztat magával, és közben még így is be tudja integrálni a templomégetős gyökereket két blurös refrén közé.
Órákig lehetne még áradozni a Dreamcrush-ról, de a nap végén csak az számít, amit már korábban is leírtam: a zenekar mert bátor lenni, a dobozon kívül gondolkodni, új irányokat belőni, és nagy távokat megtenni a régi cipőjükben. A Møl soha sem csillogott ennyire, és habár ez – ahogy láttam internet-szerte – sokakat feldühített, ez igazából várható volt. Nem lehet mindenkinek megfelelni, a dánok pedig nem is akarnak, és továbbra is úgy súlyosak, ahogy és amilyen formában nem sok pályatársuk. A harmadik lemez óriási mértékben javított az újrajátszási faktorán a zenekarnak, már most az egyik legtöbbször pörgetett albumok közt van az idei felhozatalból, és habár bőven lesz még AOTY-kihívó 2026-ban, a Dreamcrush garantáltan előkelő helyen végzi majd. Büszke vagyok a srácokra, de arra még inkább, hogy ebben az írásban egy Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-poént se lőttem el…na, basszus!
Értékelés:
(Radó Richárd)
MØL
W a y o 
Hozzászólás