2024 legvégén szomorú történés rázta meg a hazai földalatti színteret: a Heartlapse tíz év után úgy döntött, hogy befejezi karrierjét, és egy utolsó nagy bummal lovagol el a naplementébe. Ez azért is volt különösen fájó, mert a srácokban Magyarország egyik leginnovatívabb, legambíciózusabb és leginkább határokat feszegető metalcore-bandáját ismerhettük – és szerethettük – meg. Erről pedig az utolsó kislemez, a Lethargy is bőven tudna mesélni, hiszen a banda ott a már jól ismert visszhangos kipiengetéseit és breakdownjait elektronikus-, trap-, és helyenként egyenesen jazz-betétekkel szőtte össze. Napestig lehetne keresni az okokat, hogy egy ennyire igényes act, hogy nem tud kitörni és befutni a “kis pénz, kis foci” országában, és, hogy miért inkább sokszor a trehány, megúszós formációk és előadók kerülnek a reflektorfénybe. De most nem azért vagyunk itt, hogy megvitassuk kicsiny hazánk kulturális hendikepjeit, hanem, hogy beszéljünk a Heartlapse utóéletéről. Ugyanis amit sokan nem tudtunk még akkor, de a hangszeres szekciónak, tehát Kovács Tamás és Balován Barnabás gitárosoknak, valamint Egyed Péter dobosnak esze ágában sem volt befejezni a közös munkát: fekete iszapba mártották a kezüket és azzal vésték bele új formációjuk nevét a talajba: ez lett a Defied.
Zenekar: Defied (HU)
Album: Analog(y)
Műfaj: metalcore, hardcore punk, mathcore, screamo, poszt-hardcore
Megjelenés időpontja: 2026. március 1.
Kiadó: Szerzői kiadás
Támpont: The Dillinger Escape Plan, Converge, Heartlapse, Botch, No Omega, Grieved, Oathbreaker, Cursed
Ahogy az kiderült a zenekar eredet történetéből, a srácok már a Heartlapse végjátéka alatt, 2023 őszén létrehozták az új projektet (értelemszerűen az ottani énekes, Luca nélkül), ami eleinte teljesen kötöttségektől mentesen, pusztán a zenébe való elmenekülés céljával funkcionált. Aztán mire a trió megírt egy kislemeznyi dalt, realizálódott bennük, hogy ezt érdemes lenne teljes lemezre és színpadra is vinni. Ekkor hozta össze őket a sors 2025 tavaszán Molnár Martinnal (ex-HangmanJack), akinek az orgánuma remekül passzolt az alapvetően sötét metalcore/hardcore/screamo-témákhoz. Martin egyébként határozottan szintet lépett a HJ-anyagokon hallottakhoz képest, és a produkcióján érezhető, hogy ez az igazán neki való közeg, és szinte lubickol is a szerepkörben. Vele a fedélzeten – és a mikrofonnál – droppolták az első két single-öt, a Greedet és a Tart.
A tavalyi késő nyári/kora őszi első lépések után aztán hamar fixálódott a zenekar teljes felállása Németh András személyében, aki a sajnos szintén borzasztóan rövid idő alatt megboldogult, jobb sorsra érdemes Erased soraiból szegődött hozzájuk, hogy basszgitáron feleljen a mázsás mélyekért. Ő már élőben is debütált a győri Hell Villen, valamint a banda idén megjelent harmadik számának klipjében, a Dorianben. Innen pedig tényleg már csak pár lépés vezetett a zenekar első nagylemezéig, az Analog(y)-hoz, ami március legelején látott napvilágot. Az hagyján, hogy a srácok simán megfelezték a Heartlapse-nél tanúsított első nagylemezig vezető útvonal idejét, de az is elég merész 2026-ban, hogy egy pár éves zenekar első nagyobb, összefügőbb kiadványa kapásból egy LP legyen. A végeredményt hallva azonban nagyon is jól tették, hogy ezt így, ebben a formában szabadították a világra.
Az Analog(y) egy tíz tétellel bíró, közel félórás játékidejű kiadvány, ami kapott egy intrót, egy outrót és még egy középre biggyesztett átvezetőt is, ezzel is áldozván a 2010-es évek környéki -core zenék oltárán, valamint bebetonozván azt az íratlan szabályt, hogy a lemeznek lehet egy-egy dalát kiemelve hallgatni, egyben lenyomva adja át igazi zamatát és jelentéstartalmát a cucc. Ha maradunk a szigorú számalapú matekozásnál, akkor a meglévő három mellé kaptunk még négy vadonatúj, teljes értékű, teljes kiörlésű tételt (Filth, Leaders, Throne, Becoming). Ezeken – meg természetesen a korábban kiadott trekkek esetében is – nehéz lenne letagadni a Heartlapse-es vonásokat, de le kéne egyáltalán? Egy mesterszakács is végigjárhatja a bolygó legpompásabb éttermeit, de a panírt akkor is úgy fogja elkészíteni, ahogy azt még a nagyija mutatta neki anno. Itt is egyébként a dobos, Peti keverte és maszterelte az anyagot, sőt, még a borító is az ő keze munkáját dicséri. A felvételek is házon belül készültek, bemikrofonozott erősítőkkel, akusztikus dobokkal, hogy még inkább “valódi” legyen a végeredmény.
Az anyag első ledarálásra helyenként valóban a Heartlapse-et juttatta eszembe (na nem mintha ezt szégyellni kéne, vagy ilyesmi), de jobban szétbontogatva a dalokat, a Defied igazából teljes mértékben a saját irányvonalát követve, önnön útját járja. A játék neve a 2010-es évek metalcore-jának felélesztése, de nekem rengeteg, főleg skandináv neo-crust/hardcore-banda is beugrott azokból az időkből (No Omega, Grieved, Jungbluth, Alpinist). Nem is feltétlen zeneiség szempontjából, hanem inkább a sötét atmoszféra, valamint a politikailag és társadalmilag érzékeny dalszövegek révén. Mindez pedig nyakon van öntve, sőt, be van terítve egy szinte áthatolhatatlan, jellegzetesen kelet-európai bánatköpönyeggel, amibe alkalomadtán a véres bütykeinket is beletörölhetjük, amit előtte egy, a konstans igazságtalanságot jelképező falon törtünk be. Habár nem kevés matekozás és disszonancia maradt itt a megboldogult “anyazenekar” korai hatásaiból, a Defied a lehető legjobb értelemben véve egy lecsupaszított, színhús performanszot prezentál, amiben ugyan akad leheletnyi kísérletezgetés, de leginkább a tovább már alig leplezhető érzelmek és szorongások kaotikus szó- és hangcsöve. A tudatos keretes szerkezet, a címmel való játék és a lemez egészét átszövő maximális igényesség meg tényleg csak hab a tortán.
Fogtunk három zenekart és összegyúrtunk belőle egyet. A Defied lényegében egy supergroup, ahol a super jelzőt vehetjük akár szó szerint is, ugyanis jól bejáratott, hétpróbás, tehetséges zenészek prezentálják azt, hogy nem kell ahhoz éveknek eltelnie, hogy működő kémiát kapjunk, ha egy a cél, a vízió és az eszköztár. Az Analog(y) egy parádés bemutatkozás, egy fajsúlyos coredokumentum (ba dum tss) ami még a bőven lehozós, alapvetően két fő kulcs tematikára épülő atmoszféra (mentális egészségek/politikai légkör) ellenére is egy baromira szórakoztató anyag, aminek már most megelőlegezem 2026 egyik legjobb hazai keményzenei kiadványának címét.
Értékelés:
Szerző: Radó Richárd
Defied
W a y o 
Hozzászólás