„1990 novemberében négy kocsmatöltelék az egyik pécsi krimóban elhatározza, hogy punkzenekart alapít. Így is lett.” – Olvasható a zenekar weboldalán és azóta szokás őket a magyar punk rock egyik leghíresebb zászlóshajójaként, Magyarország elsőszámú punkzenekaraként emlegetni. A 25 éves jubileum óta két stúdióalbumot hallhattunk tőlük (Pont- 2015, Nihilista Rock ’N’ Roll- 2017), valamint 2020-ban megjelent a második kizárólag József Attila versfeldolgozásokat tartalmazó anyaguk is, a „Csókol Attila…”. Cikkünk apropója a múlt hét csütörtöki újdonság, a „Rohanunk a forradalomba”.
Zenekar: Hétköznapi Csalódások (HUN) Műfaj: Punk rock Megjelenés időpontja: 2023/05/11 Kiadó: H-music
Az album alapvetően a már jól ismert módszertant követi, a Hétköznapi Csalódások régen megtalálta saját hangját a latinos megoldások, a ska és a punk rock egyvelegével, amit talán ők honosítottak meg Magyarországon. Az egyedi vonások sok helyen előkerülnek, kifejezetten üdítő, kellemes nosztalgiát ébresztve a hallgatóságban.
Sokat sejtetett az új lemez címe, valamint a zenekar a megjelenés előtt többször is kijelentette, hogy az érkező anyag még szókimondóbb lesz, mint a korábbiak, biztosan ki fogja csapni egyesekben a biztosítékot. Bizonyos értelemben ez így is történik, ugyanakkor szerintem nem olyan módon, mint azt elképzelték. Az első problémás eset rögtön az album második dala, amely bár jó felvezetést követ, hagy maga után tartalmi kivetnivalót. Több kérdésem is volna a dalszerzőhöz, de mindenekelőtt tisztázni kellene, hogy kik is azok a halott fiúk? Mivel háborús helyzetet megéneklő zeneszámról beszélünk nem tudok eltekinteni az aktualitásoktól. A Hétköznapi Csalódások 2015-ben is értekezett az orosz- ukrán konfliktusról, akkoriban jelent meg ugyanis a „Nu págágyi!” című dal, melyhez animációs videoklip is készült. Ekkor még a másnapos orosz medve gyilkolt halomra ukrán nyuszikat. 2017-ben a „Nihilista Rock ’N’ Roll” lemezen pedig szó esett Vlagyimir Putyin orosz elnökről is, aki a „KGB-s mocskos állat” jellemzést kapta. Mindezek fényében nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy miről, kikről szól az új album második dala, de a nyílt véleménynyilvánítás hallatlanul fontos volna valamennyi megjelenő témában.
A következő dal a „Minden nő” címet viseli. Kíváncsian vártam ezt a tételt, ugyanis a zenekar korábbi munkái során többször is előkerül az erotika, ami kiválóan működik ebben a zenei környezetben és olyan emlékezetes pillanatokat hagy maga után, mint amilyeneket a „Meztelenül részegen”, vagy a „Szemben a bordélyház” dalok. Természetesen ezek is tartalmaznak némi szexizmust, ugyanakkor az önreflexív humor jól ellensúlyozta és minőségi tartalom készült. A mostani esetben viszont ez nem így alakul. A költő elkopott képekkel illusztrálva emlékszik vissza hajdani dicső pillanataira és az egész történet végkonklúziója kimerül három szóban: „minden nő felejthető”. Ezt a durva általánosítást a férfitársadalom nevében kikérem magamnak és úgy gondolom, kultúrember semmi szín alatt nem hivatkozna rá jópofaságként. Érthető, hogy a PC közéletben a punk rock nem tud és nem akar érvényesülni, ugyanakkor hímsoviniszta módon megnyilvánulni üres bunkóság marad és soha nem válik a jelenkori trendek görbetükrévé.
A dalszövegekben sok az erősen kormány- és rendszerkritikus megszólalás, több zeneszám erre épül, ugyanakkor megfogalmazás szintjén alacsony maradt a léc, a zenekartól megszokott humoros szatírák helyett kommentfalakat idéző odamondogatásokat kapunk. Zeneileg minden illeszkedik a már jól ismert Hétköznapi Csalódások- feelingbe, de a dalszövegekből kicsit többet is ki lehetett volna hozni, személy szerint ezeket a szerzeményeket nem tudom a diskurzus hiányára történő figyelemfelhívásként, vagy az átlag kommentelők kiparodizálásaként értékelni.
Az album főbűne maga a nyolcadik szám. Tegyünk tisztába valamit: Nem vagyok biztos benne, hogy ki írta a szöveget, ugyanakkor korábbi forrásokból kivehető, hogy Megyeri Ferenc a zenekar elsőszámú dalszerzője, hozzá szeretnék szólni elsősorban: A magam részéről magyarázatot szeretnék kapni erre a dalra. Nem tudom, hogy európai fehér férfiként mit tud Feri az indiai varna rendszerről (ha úgy tetszik kasztrendszerről), de nem érzem, hogy bármilyen szín alatt elfogadható, ha magát fekete páriának, érinthetetlennek titulálja. Jelezném, a varna nem értelmezhető marxi olvasatban, köze nincs az osztályharchoz, a pária nem munkás, nem proli és semmiképp sem ellenkultúra. A dal a kirekesztettségről, kívülállóságról szól, de a megfogalmazás elhitelteleníti, élvezhetetlenné teszi. Kulturált ember nem használ ilyen kifejezéseket, az n-wordről ne is beszéljünk. A Hétköznapi Csalódásoknak jelentős szerepe van a magyar punk rock világában és az ilyen átgondolatlan húzásokkal leginkább csak kárt lehet okozni egy olyan identitását elveszíteni látszó közösségnek, mint amilyen a punk szubkultúra Magyarországon.
A PICSA lemezekről elmaradhatatlan partizán dal beütést tökéletesen hozza az „El Pueblo”, valamint a „Proli” című dal is megidézi az önreflexivitás karakterjegyét, tehát végkifejletben az album hangulatában jól illeszkedik a zenekar korábbi megmozdulásaihoz, de az egészet végighallgatva mégis összecsapottnak érzem. A kívánt hatás elmaradt, a forradalom pedig egyelőre nem létezik, nem sikerült rátapintani a valós társadalmi feszültségekre. A kormány kommentszerű szidása már 2017-ben is kevésnek bizonyult, viszont a „Nihilista Rock ’N’ Roll” kontextusa érthető volt, kiforrott dalokkal és mondanivalóval. A „Rohanunk a forradalomba” minden pozitív vonása ellenére számomra reményvesztettséget és kétségbeesést tükröz némi frusztrációval, amely valahonnan a csúcson túlról fakad.
Értékelés:
(Davey)
Hétköznapi Csalódások
- Facebook: https://www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok
- YouTube: https://www.youtube.com/@HetkoznaPICSAlodasok
by: Davey
Leave a Reply