Legújabb interjúnkban a Ghost Toast újonnan kiadott nagylemezének rejtelmeibe nyerhettek betekintést a zenekar tagjainak segítségével! A Shade Without Color főbb érdekességei mellett szó esik inspirációkról, a srácok kedvenc filmjeiről, a jövő nagy terveiről, illetve arról is, hogy milyen esetben és miért lehet különösen jó választás egy külföldi kiadó!
Interjúalanyok:
GHOST TOAST Rózsavölgyi Bence (gitár) Cserős Zoltán "Zoma" (dob, dobprogramozás) A Ghost Toast jelenlegi felállása: Stefán János (basszusgitár, effektek, akusztikus gitár, billentyű) Rózsavölgyi Bence (gitár) Cserős Zoltán (dob, dobprogramozás) Pusker János (cselló, billentyű)
Először is csupán a látvánnyal kapcsolatban tennék fel egy kérdést. Mi inspirált benneteket, hogy így nézzen ki a borító, ahogy? Rendkívül sötét, baljós tónusokat kapott, ami bár igaz a legtöbb szám hangulatára, illetve a címre is, mégis meghökkentő választásnak tűnik egy ilyen illusztráció. (F.)
Bence: A borítónál szabad kezet adtunk Tod Antinak, aki már az előzőt is rajzolta. Elmondtuk neki, hogy mi a zene koncepciója, meg el is küldtük a dalokat, és az alapján megosztotta az elképzeléseit, nekünk pedig tetszett az ötlet is, és a vázlatok is, amiket küldött. A lemez koncepcióját adó tematika is elég sötét és baljós, ugyanakkor igyekeztünk némi reményt is belecsempészni, azt pedig a maszkját letépő alak hivatott képviselni a borítón. Szeretem, ha figyelemfelkeltő az artwork.
Miként döntöttetek az album felépítéséről? Mi a ti logikátok abban, hogy hogyan következnek a számok egymás után? Ez a kissé „in medias res” érzés miatt is különösen érdekelne.:)
Bence: A számsorrend általában tőlem jön, nagyon fontos számomra. Eddig mindig szépen felépülő intro-val indítottuk a lemezt, amolyan ráhangolódást segítően, de most azt szerettem volna, hogy meglepje a hallgatót és ajtóstól rontson a házba.:) A nyitó számot és a zárót elég hamar el szoktam dönteni, a többin agyalok, általában a számok eleje és vége dönt, hangulatban is fontos a lemez sodrása. Jó, ha az elején vannak a könnyebben befogadható tételek, hogy megragadják a figyelmet, utána jönnek a borultabb, kísérletezősebb dalok, a végére pedig mindig kell a dráma.:)
Most arra is figyeltem egyébként, hogy a két lemez egyben meghallgatva is működjön. Amikor készült az anyag, akkor nyolc szám volt tervben, a Rejtekből utólag került a képbe, azt csak úgy mutatta meg Waryou (Stefán János – basszusgitár/effektek stb.), hogy dolgozik egy ilyenen is, de nem tudja, hogy mikor hova kéne felhasználni (Sandbender néven szólóban is készít zenét, nemsokára érkezik a második lemeze), én meg közöltem, hogy kilépek, ha ez nem lesz a lemezen.:D
Azt gondoltam addig, hogy a Deliberate/Reaper Man/Whimper hármas annyira tömény és letaglózó, hogy úgy lesz a legjobb a lemez utolsó harmada, de a Whimper mögé rakva a Rejtekbőlt, mint egy film végi End Credits rész alatt hömpölygő búcsút, rájöttem, hogy – legalábbis számomra – így tökéletes.
Néhol hallható némi vokál is a lemezen, ami kiváló hangulatteremtőként funkcionál. Szeretnétek ezt esetleg kiterjeszteni a jövőben? Gondolkoztok például egy énekes felvételében vagy maradnátok ennél az instrumentalis vonalnál?
Zoma: Játszunk időről-időre a gondolattal, hogy egy rendes – nem csak színesítő jellegű – énekkel hogyan szólalna meg a zenekar, és szerintem a jövőben biztosan lesz rá példa, ahol ez meg lesz lépve, de kötve hiszem, hogy a Ghost Toast valaha is bevenne énekest full time employeeként. Egyrészt nem is nagyon van kínálat belőlük, de ha még találnánk is valakit, aki kifogástalan minőségben tudna énekelni, akkor is beleesnénk egy ‘amit a réven nyerünk, azt a vámon elveszítjük’ szituba. Egy karakteres énekes nagyon átalakítaná az erőviszonyokat, és mi utána már hiába dolgoznánk akár ugyanazzal az elánnal a hangszeres részeken, mint ahogy most tesszük, a közönségünk számára azonnal egy jól érezhető szintet csökkenne az instrumentális rész érdekessége, mondván ‘de ott van az ének’ és ‘arra is figyelni kell’, ami ráadásul nem is lehetne utána ezerféle arcú, hanem csak egy (amit az adott énekes birtokol), és mi ezt határozottan nem szeretnénk. Nyilván nem vagyunk mindenható stúdiózenészek, így a hangszeres részek ötleteléseinél is megvannak a konkrét korlátaink, de ahogy eddig is, úgy a jövőben is meg fogjuk találni a módját, hogy bármi, ami hat ránk vagy ami eszünkbe jut, azt valahogy a zenénk részévé is tehessük, és mi négyen eléggé más személyiségek vagyunk, inspirációhoz mindig lesz bőven muníciónk. Egy meghatározott énekhanggal ennek a szabadságnak azonnal vége lenne, mert nem fordíthatnánk 100%-os figyelmet csak a zenére, muszáj lenne valahogy közös nevezőre hozni egy bizonyos hangtartománnyal, egy bizonyos hangszínnel vagy netán énekstílussal, sőt hovatovább dalszöveg-témakörökkel is (lévén egy énekesnél is általában korlátozottak azok a témák, amikhez frappáns/egyedi gondolatokat, szöveget tud írni). Mi nem szeretnénk magunkat ezzel (is) korlátozni. Ha valaki mindenáron éneket akar keresni a zenénkben, annak azt tudjuk tanácsolni, hogy próbáljon például Pusi (Pusker János – billentyű, cselló) csellójátékára koncentrálni, mert nálunk leginkább ez a hangszer áll a legközelebb ehhez a szerephez.
Olvastam, hogy filmek is inspirációt nyújtanak nektek és nagyjából ugyanazt gondolom róluk, mint amit ti is írtatok.:) Mik a kedvenceitek? Vannak olyan számaitok esetleg, amelyek konkrét filmekhez köthetők?
Bence: Számtalan van, de hozok példát, ami valahol tuti ott van a dalok mélyén: ilyen pl. a Szárnyas fejvadász (és a folytatása is), de nagy-nagy kedvencem kép, hangulat és filmzene téren a Volt egyszer egy vadnyugat is. Szeretem pl. Scorsese, meg Michael Mann filmjeit, de Christopher Nolant is. A jó filmzenékből pedig rengeteget lehet tanulni. Mivel alapvetően nincs ének, fontos, hogy a dalszerkezetek ne legyenek unalmasak, szépen épüljenek egymásra a részek, legyenek csúcspontok, tartson valahova. Ehhez (is) nagyon jó filmzenékből ötletet meríteni.
Melyik rendezőnek írnátok szívesen filmzenét? Akár itt Magyarországon, akár külföldön.
Zoma: Engem személy szerint a mai filmipar egyáltalán nem mozgat már meg úgy, mint a 20 évvel ezelőtti (meg az annál régebbi). Ennek egyik sajnálatos oka az is, hogy eléggé eltűntek a karakteres filmzenék és zeneszerzők, utóbbiak rosszabb esetben már meg is haltak. Az az új filmzene amire ma azt mondják, hogy igényes, az rendszerint a 70-es, 80-as, 90-es évekbeli mezőny nagy részének a lába nyomát se csókolhatná meg, mert az akkori színességnek, kreativitásnak mára már csak az apró töredéke maradt.
Mondanám, hogy szívesen írnék például egy John Carpenter film alá zenét, de az öreg mindig annyira jól meg tudta ezt oldani egymaga is, hogy butaság volna megfosztanunk magunkat egy új mesterműtől. Ugyanígy szívesen belevágnék egy klasszikus érás Paul Verhoeven akciófilmbe is, de holmi Jerry Goldsmithek és Basil Poledourisok után elég szignifikáns belső nyomást éreznék 😀
Azt is olvastam, hogy egyetlen képzett zenész van köztetek, ami igencsak meglepett. Ez nem okoz nehézséget a munkáitok során?
Bence: Csak neki.:D Pusiról van szó amúgy. De tényleg nem, mi csináljuk, ami szívből jön és sokat próbálgatjuk az ötleteket, kísérletezgetünk, ő meg erre ésszel és tudással is tud építeni még egy-egy réteget.
Hogyan születnek a címek?
Bence: Sokszor a felhasznált szöveg határozza meg, de most ott volt nekünk T. S. Eliot Hollow Men című verse, amit kiindulási alapnak tekintettünk, és ami a lemezcímet is adta, így ahol nem volt, vagy nem tudott címet adni a szövegbetét a dalnak, a vershez nyúltunk. De pl. a Chasing Time meg a Get Rid Of is kivételek ez alól. Utóbbi a „harcias” hangulata miatt kapta a címet, lenne mitől megszabadulni manapság kívül-belül, meg azért mert van benne pár régi téma, amitől meg én akartam már szabadulni, mert jók, de eddig nem tudtam felhasználni őket.
A Chasing Time pedig már a gitártémák megírása közben rengeteg emléket hozott elő a múltbeli élményekről, döntésekről, hibákról, gyászról, jónak bizonyult döntésekről, hogy ez a cím ugrott be.
Csodálattal töltött el az utolsó szám a Shade Without Coloron! Egy ilyen közel világszínvonalú produkciónak rendkívül szívmelengető lezárása volt. Miért döntöttetek úgy, hogy beemelitek Ady Endrének ezt a versét?
Bence: Nekem is ez az egyik kedvencem, pedig ahhoz a dalhoz nem is tettem hozzá sok mindent a saját témáimon kívül. Ez Waryou szerzeménye, az ő döntése volt az Ady-vers is. Már így kaptuk a demót is tőle. Örültünk, hogy végre magyar nyelvű verset, illetve magyar népdalt felhasználva is lesz egy dalunk, ideje volt már, hiszen itt élünk, és van itt sötét, világos és szürke dolog is bőven… A versrészlet nagyon jól szolgálja a kitalált koncepciót is, az összefoglalásának, üzenetnek is tekinthető. Ady írásai egyébként is aktuálisak mindig.
Ha lehet ilyet kérdezni, melyik számotokra vagytok a legbüszkébbek? Esetleg melyik az, amelyiket a legtöbbször alakítgattátok, amíg elérte végleges állapotát?
Bence: Én a Chasing Time-ra, mert abban van a legtöbb belőlem, és mert úgy érzem sikerült úgy egy 12 perces dalt megírni, hogy ha belemerülsz, nem is érzed, mennyi ideig tart, és ez még a címhez is passzol. Én biztos, hogy ezt alakítgattam a legtöbbet, de mire a többieknek megmutattam, utána szerkezeti változtatás nem nagyon volt. Ők aztán csodálatos dolgokat írtak hozzá, anélkül hogy túl sok mindent kértem vagy javasoltam volna, szinte mindenből passzolt az első verzió és rengeteget alakított az egész hangulatán, persze csakis jó irányba.
De nagyon büszke vagyok a többire is, és már volt róla szó, de a Rejtekből esetében már arra is, hogy a játékom hallható benne. Imádom azt a dalt.
Zoma: Pillanatnyilag én is ezt a két számot tudnám megemlíteni. A csatlakozásom óta még nem sok dalban van benne valamelyest mélyebben az én kezem nyoma is, de a Chasing Time ezek közé tartozik, és nagyon jól esik olvasni a friss kritikákban, hogy mások is észreveszik ennek a számnak a szépségét, mélységét, gördülékenységét. És amellett, hogy Bence ezen a számon dolgozott/alakított a legtöbbet, igazi nagy komoly szerkezeti változtatás mégsem történt benne. Már a legelső, dob nélküli demóján, pusztán csak a gitártémákon is kristálytisztán hallatszott, hogy ez egy rettentő okosan építkező kerek dal, amit felesleges lett volna tovább variálni. Mint ahogy az összes többi nóta is Waryou vagy Bence fő dalszerzésével vezetve elég hamar megkapta azt a szerkezeti alapvázlatot, amit igazából már csak finomítani kellett, és nem drasztikusan változtatni. Talán egyedül a Deliberate Disguises a kivétel ez alól, az a dal egy komoly rövidítésen esett át, és ott volt talán ritmikailag is a leginkább kísérletezőkedv a demózás idején.
A Rejtekbőlt pedig már otthon is nagyon imádtam a letisztultsága miatt, de amikor a Denevér Stúdió hangcuccán meghallottam, ah atyaég, na akkor tett be nekem végleg. Így aki teheti, kérem legalább azt a dalt mindenképp egy minőségi hangberendezésen hallgassa meg.
Azért fordultatok külföldi kiadóhoz, mert nagyobb sikerben reménykedtetek? Mármint, érezhetően a zene szeretete hajt benneteket, de mégiscsak számítanak a visszajelzések. Szerintetek nagyobb rajongóbázisotok lenne, ha nem hazánkba születtetek volna?
Bence: Azért fordultunk külföldi kiadóhoz (Inverse Records), mert ha már nem határolnak be minket földrajzilag a dalszövegek, mint pl. a magyar nyelvű bandákat, akkor miért ne próbálnánk az elérhető legnagyobb közegnek megmutatni magunkat, itthon meg akkor nem volt olyan kiadó tudtunkkal, ami ehhez hasonló zenéket külföldre promózott volna. Nem tudom, hogy ha nem ide születünk, akkor milyen zenét csinálnánk. A Ghost Toast ilyen szempontból eleve tét nélkül indult, tudtuk pontosan, hogy ezzel itt nem fogunk sportcsarnokokat megtölteni, de igazából mással sem. Ha sikert akartunk volna hajszolni, biztos mással próbálkozunk, de mi zenélni akartunk. Más zenét csinálni, mint az akkori bandák és az addigi bandáink. Persze azért nem görcsölünk azon, hogy senkire se hasonlítsunk, az úgyis lehetetlen, meg a fő hatásait/kedvenceit sem tudná levetkőzni az ember akkor sem, ha akarná.
Végül, de nem utolsó sorban pedig; mit vártok a jövőtől? Milyen sikereket szeretnétek elérni? Tudom, hogy ez frusztráló kérdés lehet, hiszen most jött még csak ki egy új album, de érezhető benne a fejlődés, letisztultabb hangzás, ahogyan korábbi számaitokba is belehallgattam, így azt merem feltételezni, hogy vannak terveitek a jövőre nézve…:)
Zoma: A zenekar jövőjét illetően biztos, hogy hatványozottan izgalmas időszak előtt állunk, kezdve azzal, hogy sikerüljön a koncertprogramot összeállítani, aztán az új számoknál már valószínűleg jobban teret kaphatnak az én ötleteim/hatásaim is, de Pusi is jelezte, hogy szándékában áll sokkal komolyabban belefolyni a számírás folyamatába. Feltételezem komoly kihívás lesz számunkra, hogy megőrizzük azt a fejlődési és letisztultsági ívet, amit most rajtad kívül sokan mások is észrevettek. Mi legalábbis azon leszünk, hogy kivételesen ennek az egy dolognak megfeleljünk, de ha kicsit jobban megfodrozódna majd ezután a zenekari tó vize, szerintem abból sem fog rosszul kijönni senki sem. 🙂
Bence: Nem vagyunk már túl fiatalok, így hosszú távú és világmegváltó terveink sincsenek. Dalokat, lemezeket fogunk készíteni, remélhetőleg minél jobbakat és érdekesebbeket, ez a fő profil, valamint szeretnénk újra színpadra állni ősztől. Eddig a tagcsere, a járvány és a lemezkészítés miatt nem volt kapacitásunk a színpadi produkciót újra felépíteni, az utolsó koncertünk óta meg két lemezünk is kijött, amiről nem játszottunk még élőben.
Többnyire családos emberek vagyunk, nagyon eltérő munkával és szabadidővel, így biztosan nem a koncertezés lesz a fő tevékenységünk a jövőben sem, aki tehát látja, hogy lesz Ghost Toast koncert, ne hagyja ki, mert ki tudja, lesz-e rá több lehetősége.
Amennyiben nem hagynád ki a Ghost Toast eddigi megjelenéseit vagy, ha csak naprakész szeretnél lenni a zenekar tevékenységeit, új fejleményeit illetően, akkor az alábbi linkekre kattintva mindent megtalálhatsz!
GHOST TOAST
- Website: http://www.ghosttoast.hu
- Facebook: https://www.facebook.com/ghosttoastband
- Instagram: https://www.instagram.com/ghosttoast_hun
- Bandcamp: https://ghosttoastband.bandcamp.com
- Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCDLXjxzvhQdpYlECCTF2hEA
- Twitter: https://twitter.com/ghosttoastband
by: Fujimi & Wolfy