Erkel és Hevesi a kocsiban, gombafelhő a háttérben – SnailGardN-interjú

A SnailGardN nem egy hétköznapi zenekar. Bizonyos értelemben a srácok sosem nőttek fel, és gyanítom, még jó darabig az általuk teremtett műfaj, a csigametal egyedüli képviselői lesznek kerek e világon (ami azért lássuk be, elég menő). Ugyanakkor idestova tíz évvel ezelőtti indulásuk óta rengeteget változtak, fejlődtek, és bár megőrizték alternatív mivoltukat, idén tavasszal eddigi legérettebb albumat adták ki. Volt hát miről beszélgetnünk a Csigákkal, akik elmagyarazták furcsa hátterüket, felvilágosítottak a gyulai zenei színtérrel kapcsolatos hiányosságaim terén, és jövőbeli terveikbe is bepillantást engedtek.

Úton az első X felé – Your Last Steps-interjú (11.07.)

Nem csak a következő év közeledik egyre jobban, de a nagykanizsai Your Last Steps tizedik születésnapja is. A metalcore formáció idén adta ki a legújabb albumát, a Láncot, majd pedig bejelentették a 2024-ben debütáló nagylemezük (Én, a teremtő) érkezését. A sűrű hónapok közepette egy interjúban kérdeztük őket a kerek évfordulót megelőző izgalmakról, a főbb fejleményekről, és még egy-két követői kérdésre is válaszoltak.

“Ahány ember, annyi érzelem és értelmezés, de a negatív élmény a közös nevező” – Informer-interjú (10.31.)

Legújabb interjúnkban a kecskeméti nu metalcore alakulattól az Informertől kérdeztünk, illetve kérdeztetek egyet s mást a zenekar életével kapcsolatban. Frontemberük, Ragó Norbert pedig nem volt rest mindenre is válaszolni! Mik a legfőbb inspirációik? Hogyan készülnek a dalok? Mik a terveik a jövőre nézve? A cikkünkből mindez kiderül!

“Ez az idei lemez az, ami a jelen és a jövő Colmenája is” – Colmena-interjú (10.25.)

2023-ban újabb mérföldkőhöz érkezett a békéscsabai modern metal zenekar a második nagylemezük kiadásával. Az interjúban a Colmena énekesével, Bagdi Balázzsal, illetve a banda basszerével, egyik alapítójával, Szabó Istvánnal beszélgettünk a zene iránti szenvedélyükről, az eddigi munkásságukról, magáról a lemezről, a zenekari identitásról, a dalszövegek mögöttes tartalmáról és a közelgő fellépésekről. Tartsatok velünk!

A zene mint szenvedély, művészet és terápia – Auraleak-interjú (10.08.)

Mit is jelent zenésznek, illetve egy csapat, egy közösség tagjának lenni? Miként nyithat egy új, reményteli fejezetet az életünkben a zene? Na és hogyan jutunk vissza arra a pontra, amikor még a földi lét az érzelmekről is szólt, a kapcsolatainkról? Tartsatok velünk, hogy együtt lelhessünk válaszokra az Auraleak tagjainak segítségével! Ha ennyi még nem lenne elég, akkor a zenekar következő nagy állomásának elnevezésére is rábukkanhatok, valahol a mindennapi kihívások és az ihletek között félúton.

“Minden projektet más miatt szeretek, mindegyikben megtaláltam önmagam és úgy érzem, mindben tudom magam fejleszteni” – Interjú Váczi Viával, a Doggy Afuera énekesnőjével (08.31.)

Több mint fél éve már, hogy a veszprémi Doggy Afuera megtalálta saját hangját Via személyében, és bizony ez idő alatt sem tétlenkedtek. Az új EP és az új videóklip mellett rendesen megnyomták a nyarat is koncertek terén. Budapesti fellépésüket a Gödörben nekünk is sikerült elcsípni, amit nem bántunk meg, mivel az este legerősebb performanszát nyújtották. Volt szerencsénk a srácokkal tavaly interjút készíteni, így az új felállás apropóján nem volt kérdés, hogy a zenekar énekesnőjét is szeretnénk jól kifaggatni a kezdetekről, főbb inspirációiról, jövőbeli terveiről és még sok minden másról.

“Az eddigi szövegekből is kitűnik, hogy nem vagyunk szentimentálisak, hanem inkább szörnyen elkeseredettek és csalódottak, de nem romantikus okokból” – Acid Empire-interjú (08.26.)

Ebben az interjúban az Acid Empire nevű, elsősorban nu metal zenekarral ismerkedhettek meg mélyebben a banda frontemberének, Kósa Dánielnek a hathatós segítségével. Betekintést nyerhettek többek között főbb inspirációikba, miszerint mely zenekarok gyakoroltak rájuk nagy hatást, mi jellemzi leginkább a műfajt, amelyben tevékenykednek, valamint arról is szó esik, hogy az elkövetkezendő koncertjeiken miért is érdemes részt venni, és mikor van rá lehetőségük az érdeklődőknek. Zúzásra fel!

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑